Hajmássy Miklós László, született: Hagymássy (Zalaegerszeg, 1900. július 20 – Buenos Aires, 1990. február 9.) magyar színész, színigazgató.
bélyegkép|270px|Hajmássy Miklós és Muráti Lili a Házassággal kezdődik című 1943-as filmben
Pályája Római katolikus családban született. Apja Hagymássy Gyula (1852–1903) zalaegerszegi építész, építőmester, anyja Vogler Róza (1867–1942). Szülei 1884. szeptember 24-én kötöttek házasságot Szentgotthárdon. Apai nagyszülei Hajmássy István zalaegerszegi kocsmáros és Szabó Julianna. Anyai nagyszülei Vogler János szentgotthárdi kocsmáros és Hafner Rozália.
Gazdatisztként munkálkodott, a színészetet Rózsahegyi Kálmán színiiskolájában tanulta. 1926-ban Szegedre került, 1927-től 1933-ig a Vígszínházban, 1933–34-ben a Fővárosi Operettszínházban lépett fel. 1934 és 1936 között nem rendelkezett állandó szerződéssel. 1935-ben Bécsben vendégszerepelt. 1936–37-ben a Magyar Színház, 1937-től 1941-ig a Magyar és az Andrássy Színház, 1939-ben a Márkus Park, 1942–1944 között az Új Magyar, 1943-ban a Vígszínház szerződtette. 1945 februárjától tábori színházi igazgatói tisztet töltött be Bécsben, Passauban és Münchenben. 1948-tól 1953-ig tagja volt a Magyar Színjátszó Társaságnak Argentínában. 1953 és 1959 között Brazíliában élt, majd 1959-ben Argentínába költözött, itt újból életre hívta a Magyar Színjátszó Társaságot. Igazgatója, rendezője és alkalmanként színésze is volt a társulatnak. 1973-tól már nem vállalt több fellépést. Számos filmben is játszott.
Főbb szerepei
Balásházy (Hunyady Sándor: Feketeszárú cseresznye) Gosztonyi (Móricz Zsigmond: Úri muri) Péter (Vaszary Gábor: Udvarolni felesleges) Rettegi Fridolin (Franz von Schönthan–Paul von Schönthan: A szabin nők elrablása) Clausen tanácsos (Hauptmann: Naplemente előtt) Higgins (Shaw: Pygmalion)
Filmjei
Jegyzetek
Források
További információk
Hajmássy Miklós az Internet Movie Database oldalain
Kategória:Magyar színészek Kategória:Színigazgatók Kategória:Magyar emigránsok Argentínában Kategória:Zalaegerszegiek Kategória:1900-ban született személyek Kategória:1990-ben elhunyt személyek