Niccolò Vito Piccinni (Bari, 1728. január 16. – Passy, 1800. május 7.) XVIII. századi olasz zeneszerző, korának egyik legnépszerűbb operakomponistája. Cimarosa és Paisiello mellett ő uralta korának olasz opera színpadait.
Élete Zenei tanulmányait a nápolyi S. Onofrio konzervatóriumban végezte, ahol Leonardo Leo és Francesco Durante tanítványa, valamint Pasquale Anfossi diáktársa volt. 1754-ben mutatták be első operáját Donne dispettose címmel. Négy év múlva állt elő egy újabb színpadi művel az Alexandre aux Indes című opera seriával. Operái sikerei után Rómába költözött. Ott megismerkedett Carlo Goldonival, akivel több közös munkájuk is volt, többek között a La Cecchina, ossia la buona figliuola, amely a 18. század egyik legsikeresebb opera buffája volt. 1756-ban megnősült, feleségül vette Vincenza Sibilla énekesnőt.
1776-ban meghívást kapott a párizsi királyi udvarba, ahol Maria-Antoinette zenetanára lett, valamint kinevezték az olasz színház igazgatójává is. Párizsban eleinte elsősorban írásaiban kísérte figyelemmel az ottani opera életet, majd 1778-ban megkomponálta első francia operáját a Roland-t, amivel egy csapásra hírnevet szerzett magának Franciaországban is. Párizsban lehetősége volt megismerkednie több más korabeli komponistával is, és hamar riválisa is akadt Christoph Willibald Gluck személyében.
Gluck 1773-ban költözött Párizsba és gyakorlatilag az első párizsi opera bemutatójával már nagy port kavart fel. Korábban a buffonista harc osztotta meg a város zeneművészeit, az 1770-es években pedig a Gluck- és Piccinni-pártiak csaptak össze. Gluckot a megújított francia hagyományok hívei, Piccinnit az olasz opera védelmezői támogatták. Az enciklopédisták ekkor is állást foglaltak a vitában, és Piccinnit támogatták. A rivalizálás akkor élesedett igazán ki, amikor mindkét zeneszerző ugyanazt a témát kapta megzenésítésre: Iphigénia Tauriszban. Gluck 1779-ben már színre vitette darabját, míg Piccinni csak két évvel később jelentkezett saját operájával. Ezzel a harc gyakorlatilag a Gluck-pártiak javára dőlt el. A viták lecsendesedéséhez ezenkívül az is hozzájárulhatott, hogy Gluck még 1779-ben elhagyta Párizst, Piccinni viszont maradt.
1783-ban mutatták be Didon című operáját, amely a legsikeresebb Piccinni-darab lett Franciaországban. A szerzőnek még ugyanabban az évben sikerült megállapodnia a nyugdíjaztatásáról a francia udvarral. Operaszerzőként ezután is tovább működött, de a következő évek életének válságos periódusát hozták el. Két komoly riválissal is szembe kellett néznie Antonio Sacchini és Antonio Salieri személyében. Piccinni több darabja is megbukott, vagy legalábbis igen langyos fogadtatásban részesült. Különösen nagy bukás volt az 1785-ben bemutatott Pénélope. Néhány meglehetősen monoton és unalmas esztendő után kitört a francia forradalom 1789-ben.
1791-ben megvonták a nyugdíját, aztán mivel a lánya egy jakobinus politikushoz ment feleségül, nemsokára börtönbe is zárták. Miután kiszabadult, visszautazott Itáliába. Nápoly, majd Velence városában töltött el egy kis időt. Velencében bemutatták egy új operáját is Griselda címmel. Aztán 1798-ban visszatért Párizsba, ahol kinevezték a konzervatórium egyik vezetőjévé. Egészsége azonban már annyira megromlott, hogy nem tudta ténylegesen is betölteni az állást. Két év múlva halt meg.
Munkássága Bár számos opera seria komponálása is a nevéhez fűződik, Piccinni a vígopera terén alkotott igazán nagyot és maradandót. A nem tragikus darabokban sokkal személyesebb és erőteljesebb művész volt. Opera seriáiban szónokian és konvencionálisan fejezte ki azt, amit mélyen nem tudott átélni. Alkotói pályáját két korszakra lehet osztani. Az első korszak Buona figliuola című vígoperával tetőzött és bár bővelkedett sikerekben, nagyon ellentmondásos megítélést hozott a mesternek. A következő korszak a küzdelmek időszaka, amikor számos riválisa akadt, akikkel szemben bizonyítani kellett rátermettségét. Ez a második alkotói korszaka már sokkal már sokkal kifinomultabb és esztétikailag is sokkal magasabb szintű műveket eredményezett.
A Piccinni legjobb művének tartott La Cecchina ossia La buona figliuola a 18 század egyik legsikeresebb vígoperája volt. A darab mérföldkő az operatörténetben. Az opera buffa seria elemekkel gazdagodik a történetben. Összekapcsolódik a komikum és a polgári érzelmes dráma. A felvonás végek rondó formát öltenek, ez is jellemző lesz a következő évek vígoperáira. A mű librettóját Goldoni Samuel Richardson Pamelája nyomán írta. A regényt már korábban is feldolgozta próza színdarab formájában. Goldoni librettója Pamelát Cecchinává redukálta. Ezáltal csökkentette belső egységét, az egész vígjáték jelentőségét. Ennek ellenére Piccinni mégis képes volt egy zeneileg remekül jellemzett főszereplőt megalkotni, akit többször is drámai jelenetek középpontjába tudott állítani. Cecchina áriáinak szövege érzelmileg sekélyes. Ez nagyrészt annak köszönhető, hogy Goldoni nagy sietséggel csapta össze a szövegkönyvet. Piccinni zsenialitását mutatja, hogy a komponista képes volt megérezni a Cecchina drámáját és azt igen eredeti zenei megformáltságot tudta így önteni
Tragikus tárgyú operáiból emeljük az Iphigénie en Tauride címűt, amely versenydarabként párhuzamosan készült Gluck azonos című operájával. A párizsi Académie Royale de Musique bízta meg mind a két zeneszerzőt a téma feldolgozásával, de a két komponista nem dolgozott azonos szövegkönyvvel. Piccinni darabja a francia tragédie lyrique stílusát olasz melodikával kapcsolta össze. A darab a korabeli olasz operákkal szemben színesebb hangszerelésű, a kórusnak nagyobb jelentőséget tulajdonít és a recitativók is alaposabban ki vannak benne dolgozva.
Operái Le donne dispettose, 1754 Il curioso del suo proprio danno, 1755-6 Le gelosie, 1755 Zenobia, 1756 Mitteti, 1757 L'amante ridicolo, 1757 La schiava seria, 1757 Caio Mario, 1757 Alessandro nelle Indie, 1758 Madama Arrighetta, 1758 La scaltra letterata, 1758 Gli uccellatori, 1758 Ciro riconosciuto, 1759 Siroe re di Persia, 1759 La Cecchina ossia La buona figliuola, 1760 L'Origille, 1760 La canterina, 1760 La furba burlata, 1760 Il re pastore, 1760 Le beffe giovanili, 1760 Le vicende della sorte, 1761 La schiavitù per amore, 1761 Olimpiade, 1761 Demofoonte, 1761 La buona figliuola maritata, 1761 L'astuto balordo, 1761 L'astuto balordo, 1761 L'astrologa, 1761-2 Le avventure di Ridolfo, 1762 Artaserse, 1762 La bella verità, 1762 Antigono, 1762 Il cavalier parigino, 1762 Il cavaliere per amore, 1762 Amor senza malizia, 1762 Le donne vendicate, 1763 Le contadine bizzarre, 1763 Gli stravaganti, ossia La schiava riconosciuta, 1764 La villeggiatura, 1764, Bologna) Il parrucchiere, 1764) L'incognita perseguita, 1764 L'equivoco, 1764 La donna vana, 1764 Il nuovo Orlando, 1764 Il barone di Torreforte, 1765 Il finto astrologo, 1765 L'orfana insidiata, 1765 La pescatrice, ovvero L'erede riconosciuta, 1766 La baronessa di Montecupo, 1766 L'incostante, 1766 La fiammetta generosa, 1766 La molinarella, 1766 Il gran Cid, 1766 La francese maligna, 1766-7 La notte critica, 1767 La finta baronessa, 1767 La direttrice prudente, 1767 Mazzina, Acetone e Dindimento, 1767 Olimpiade, 1768 Li napoletani in America, 1768 Lo sposo burlato, 1769 L'innocenza riconosciuta, 1769 La finta ciarlatana, ossia Il vecchio credulo, 1769 Demetrio, 1769 Gli sposi perseguitati, 1769 Didone abbandonata, 1770 Cesare in Egitto, 1770 La donna di spirito, 1770 Il regno della luna, 1770 Gelosia per gelosia, 1770 L'olandese in Italia, 1770 Catone in Utica, 1770 Don Chisciotte, 1770 Il finto pazzo per amore, 1770 Le finte gemelle, 1771 La donna de bell'umore, 1771 La corsara, 1771 L'americano, 1772 L'astratto, ovvero il giocator fortunato, 1772 Gli amanti dispersi, 1772 Le trame zingaresche, 1772 Ipermestra, 1772 Scipione in Cartagena, 1772 La sposa collerica, 1773 Il vagabondo fortunato, 1773 Le quattro nazioni, o La vedova scaltra, 1773 Alessandro nelle Indie, 1774 Gli amanti mascherati, 1774 L'ignorante astuto, 1775 Enea in Cuma, 1775 I viaggiatori, 1775 Il sordo, 1775 La contessina, 1775 La capricciosa, 1776 Radamisto, 1776 Vittorina, 1777 Roland, 1778 Phaon, 1778 Il vago disprezzato, 1779 Atys, 1780 Iphigénie en Tauride, 1781 Adéle de Ponthieu, 1781 Didon, 1783 Le dormeur éveillé, 1783 Le faux lord, 1783 Diane et Endymion, 1784 Lucette, 1784 Pénélope, 1785 Clytemnestre, 1787 La serva onorata, 1792 Le trame in maschera, 1793 Ercole al Termedonte, 1793 La Griselda, 1793 Il servo padrone, ossia L'amor perfetto, 1794 I Decemviri, ? Il finto turco, ?
Fordítás
Források Gerhard Dietel: Zenetörténet évszámokban I. A 2. századtól 1800-ig, Springer, Bp., 1996, 410., 440. o. G. Lise- E. Rescigno: A 18. századi opera Scarlattitól Mozartig, Európa zenéje sorozat, Zeneműkiadó. Bp., 1986, 34. o.
Kategória:Olasz zeneszerzők Kategória:Klasszicista zeneszerzők Kategória:Olasz operaszerzők Kategória:1728-ban született személyek Kategória:1800-ban elhunyt személyek