Az első dunai bolgár birodalom (, Parvo Balgarszko Carsztvo) 680–81-ben alapított középkori bolgár állam a Duna-delta közelében. 1018-ig állt fenn, amikor a Bizánci Birodalom része lett. Fénykorában – egyes történészi vélemények szerint – a mai Budapest területétől egészen a Fekete-tengerig, a mai ukrajnai Dnyepertől az Adriai-tengerig húzódott. Bolgár államként az 1185-ben megalapított Második Bolgár Birodalom követte. Közvetlenül megalapításától fogva Bulgária volt az ország hivatalos neve.П. Хр. Петров, Към въпроса за образуването на първата българска държава, Славянска филология, V, София, 1963, стр. 89—112

A birodalom nagy szerepet játszott az európai politikában, s kora egyik legerősebb katonai hatalma volt. 717–718-ban Bizánc és Bulgária koalíciója Konstantinápoly ostrománál sikeresen visszaverte az arabok támadását, így megvédték Kelet-Európát egy arab inváziótól és Európát attól, hogy a muzulmánok elfoglalják. Később megsemmisítették az Avar Kaganátust, s uralmukat egészen a Kárpát-medencéig és a Tátráig kiterjesztették. Bulgária hatékony pajzsnak bizonyult az úgynevezett népvándorlás második hullámában érkező nomád népekkel szemben. A besenyőket és a kunokat Bulgária északkeleti részében állították meg, és miután döntő győzelmet arattak a magyarok felett, a magyaroknak vissza kellett vonulniuk, s 895-ben letelepedtek a Kárpát-medencében.

Délen a bolgár–bizánci háborúk következtében a bolgárok Trákia és Makedónia szlávok lakta területeinek nagy részét elfoglalták. A 917-es ankhialoszi csatában elszenvedett vereség következményeként a Bizánci Birodalom a szétesés szélére került.

A bolgár-törökök, illetve annak európai csoportja, a dunai ősbolgárok új harci és építkezési technikákat honosítottak meg Európában. A római, téglából készült erődítményekkel ellentétben az első bolgár városok nagy monolitikus kövek felhasználásával épültek. 27 km²-es területével Pliszka, az ország fővárosa Európa legnagyobb városai közé tartozott. A belvárosban sokkal hamarabb kiépítették a szennyvízcsatorna-rendszert, mint például Párizsban vagy Londonban. Miután 864-ben felvették a kereszténységet, Bulgária lett a szláv Európa kulturális központja. Ez a vezető szerep tovább erősödött azzal, hogy mikor Preszlavban megalkották a cirill ábécét, abban Ohridi Klement bolgár tudós is segédkezett. Több tudós szerint a Konstantinápolyi Egyetem után az ohridi és a preszlavi volt Európa második egyeteme.

Háttér A Római Birodalom kései szakaszában a mai Bulgária területén számos provincia jött létre – Scythia Minor, Moesia (Felső és Alsó), Trákia, Macedonia (első és második), Dacia (a Dunától északra), Dardania, Rhodope és Hemimont. Lakossága elrómaiasodott géták és hellenizált trákok keverékéből állt össze. A szlávok több, a 6. és 7. század folyamán egymást követő hullámban érkeztek meg erre a területre, ami végül – legalábbis nyelvi értelemben – teljesen elszlávosodott.

A bolgár-törökök

Az onogur-bolgárok az ogurok török nyelvű törzseinek egyik törzsszövetsége volt, amelyikhez alánok és más indoeurópai nyelvet beszélő törzsek is csatlakozhattak a 6. században. Ekkor jutottak el kelet felől a Kaukázus előterébe, a Kubány vidékére, de a 7. század elején már a Dnyeper vidékén laktak, ahol Kuvrat vezetésével megalapították a Dunától a Kubánig terjedő onogur-bolgár birodalmat. Az állam központja Fanagória volt az Azov partján. A birodalom a Kaukázus előterében élő kazárok és szövetségeseik – köztük a magyarok – támadása miatt bomlott fel a 670-es években.

Története Bulgária megalapítása balra|bélyegkép|200x200px|Bulgária a VII. század fordulóján Miután az onogur-bolgár birodalom jelentős részét elfoglalták a kazárok, a behódolni nem akaró Aszparuh vezetésével nyugat felé vonuló bolgár-török csapat elfoglalta a mai Besszarábia déli területeit. Miután 680-ban sikeres háborút vívott a bizánciakkal, Aszparuh kaganátusa elfoglalta Moesiát és Dubrudzsát.Theophanes, ibid., р. 358Theophanes, ibid., p. 359 Az ezt követően 681-ben a bizánciakkal aláírt békeszerződés értelmében a bolgár-török területeket független államként ismerték el. Ezt az évet szokták a mai Bulgária alapítási idejének tekinteni.

Egy szilárd terület megalapítása a Balkánon

Miután Ongalnál jelentős mértékű vereséget mértek a bolgár-török és szláv csapatok ellenfelükre, tovább vonultak a Balkán-hegység déli vonulatai felé, majd ismét vereséget mértek a bizánciakra. Ekkor a bizánciaknak egy megalázó békeszerződést kellett aláírniuk, melyben elismerték a Birodalom határán megalakult új állam függetlenségét. Ezen felül évente hűbért kellett fizetniük Bulgáriának. Ugyanekkor keleten folytatódott a kazárok ellen vívott háború, melynek folyamán 700-ban egy csatában meghalt Aszparuh. A bolgár-törökök elvesztették a Dnyesztertől északkeletre fekvő területeiket, de az ettől nyugatra fekvő részeket megpróbálták megtartani. A bolgár-törökök megegyezést kötöttek a szlávokkal, melynek értelmében az állam vezetője a bolgár-török kán lett, akinek az volt a feladata, hogy megvédje az országot a bizánciak támadásaitól, míg a szlávok jelentős mértékű autonómiát kaptak, melynek fejében a Kárpátok vonalában meg kellett védeniük az országot az onnan érkező avaroktól.

Aszparuh utódja, Tervel 705-ben segített a trónról letaszított II. Jusztinianosznak visszaszerezni a trónt.Pauli Historia Langobardorum VI.31, MGH SS rer Lang I, p. 175 Cserébe Trákia északi részén megkapta Zagore területét, s ez volt az első olyan terjeszkedése az országnak, amellyel déli irányba átlépték a Balkánt. Három évvel ezt követően Jusztinianosz megpróbálta fegyveres erővel visszaszerezni ezt a területet, de seregét az ankihialoszi csatában legyőzték a bolgár seregek. 716-ban Tervel egy 716-os fontos megállapodást kötött Bizánccal. 717–718-ban 50 000 katonát küldött Konstantinápoly megsegítésére. A hatalmas bolgár-török sereg 30 000 arabot ölt meg,Theophanes, ibid., p. 397 Tervelt kortársai pedig Európa megmentőjének nevezték.

Belső instabilitás és harc a fennmaradásért

753-ban meghalt Szevar, a Dulo nemzetség utolsó sarja. Halálával a kaganátus hosszan elnyúló politikai krízishelyzetbe került, melynek folyamán a fiatal állam a pusztulás szélére került. Az új uralkodók a Vokil nemzetségből származtak. 15 év leforgása alatt hét kán irányította az országot. Őket mind megölték. Két tábor alakult ki az ország nemességén belül: az egyik a bizánciak ellen vívott kompromisszumok nélküli háborút, a másik a konfliktusok békés elintézését szorgalmazta. Ezt az instabilitást V. Kónsztantinosz bizánci császár (745–775) ki is használta, s kilenc nagyobb háborút indított Bulgária bekebelezése végett. 763-ban az ankhialoszi csatában legyőzte Télecset,Nicephorus, ibid., p. 69Theophanes, ibid., p. 433 de a bizánciak nem tudtak ennél északabbra eljutni. 775-ben Telerig kiderítette, a bolgár udvartartásban ki hű Konstantinhoz, s őket kitiltotta a fővárosból, Pliszkából.Theophanes, ibid., р. 447–448 Kardám uralkodása alatt a Marcelea mellett vívott ütközetben megszerzett győzelem hatására 792-ben a harcok a bolgárok számára kedvező fordulatot vettek.Theophanes, ibid., p. 467 A bizánciak súlyos vereséget szenvedtek, s ismét arra kényszerültek, hogy hűbért fizessenek a kánoknak. A győzelem hatására az ország túllépett a krízisen, s Bulgária erősebbe, szilárdan és stabilan lépett be az új évszázadba.

Terjeszkedés 200px|thumb|right|Krum ünnepel a pliszkai csata megnyerése után 200px|thumb|right|Omurtag elrendeli a keresztények kivégzését Krum (más néven Crummus vagy Keanus Magnus) nagykán uralkodása alatt (803–814) északnyugati és déli irányba terjeszkedett az ország. 809-ig elfoglalta a Duna középső folyása és Moldova közötti, a teljes mai Románia, Szófia területét magába foglaló területet,Classen, J. (ed.) (1841) Theophanes Chronographia, Corpus Scriptorum Historiæ Byzantinæ (Bonn) ("Theophanes") Vol, I, 6301/802, pp. 752-3 813-ban pedig bekebelezte Adrianapol (a mai Edirne területét, s Konstantinápolyt is megtámadta. A bolgár csapatok 804 és 806 között megsemmisítették az Avar Kaganátust, s a Duna középső folyásánál az ország szomszédja a Frank Birodalom lett. 811-ben a pliszkai csatában egy nagy bizánci sereget győztek le nagy fölénnyel.Theophanes, ibid., р. 492 I. Niképhorosz bizánci császárt csapatával együtt a csatában megölték, koponyáját pedig pohárnak használták.Martindale, J. R. Prosopography of the Byzantine Empire I: (641-867), 2001 Krum rögtön kezdeményezővé vált, s háborút indított Trákia irányába, ahol 813-ban a verszinikiai csatában legyőzte a bizánciakat.Scriptor incertus, ibid., p. 337–339 Miután a csalárd bizánciak a tárgyalások alatt megpróbálták Krumot megölni, ő kirabolta egész Trákiát, megostromolta Odrint, s 10 000 lakosát kitelepítette Bulgária Duna-parti területeire.Scriptor incer., ibid., p. 346–347 Nagy előkészületeket hajtott végre, hogy elfoglalja Konstantinápolyt. 5000 vassal befedett szekeret készíttetett a harci felszerelések odaszállítására.Scriptor incert., ibid., p. 347–348 A bizánciak még I. Lajos frank császárhoz is segítségül fordultak.Annales Laurissenses minores, s. an. 814 Azonban a nagykán hirtelen halála miatt a hadjáratra soha nem került sor. Krum kán törvényreformot hajtott végre, amelynek legfőbb célja a szegénység visszaszorítása és a társadalmi kapcsolatok szorosabbra fűzése volt az igen terjedelmes országban. thumb|left|250px|Bulgária Krum halála környékén, 814-ben Omurtag kán 30 éves békét kötött a bizánciakkal.Theophanes Continuatus II, 17-18, pp. 64-6 Így mindkét országnak lehetősége nyílt arra, hogy helyre állítsa az évszázad első felét jellemző konfliktusok miatt megromlott gazdasági és pénzügyi helyzetét. Uralkodása alatt 827-re a Frank Birodalommal közös dunai határ teljesen lakott területté vált. Pliszkában nagyméretű építkezések folytak. Ekkor építették meg az elképesztő palotát, a pogány szentélyt, az uralkodó szállását, az erődöket, a citadellát, a vízvezeték-rendszert és a fürdőket. Leginkább kőből és téglából építkeztek.

Malamir rövid uralkodása (831–836) alatt a fontos Plovdiv is azt ország szerves részévé vált. Preszján idejében (836–852) a bolgár-törökök elfoglalták Makedóniát, az ország határai pedig elérték az Adriát és az Azovi-tenger partjait is. A bizánci krónikások nem jegyeztek fel semmiféle ellenállást a bolgárok makedóniai terjeszkedésével kapcsolatban, s ebből arra lehet következtetni, hogy nagyrészt békésen zajlott le ez az esemény.Bekker, Constantini Porphyrogeniti De Thematibus et De Administrando Imperio, Corpus Scriptorum Historiæ Byzantinæ, 1st ed., Bonn, 1840, pp. 154-155 839 és 842 között a bolgárok a szerbekkel vívtak háborút, de három év alatt semmilyen előrelépést nem tudtak elérni.Bekker, Constantini Porphyrogeniti De Thematibus et De Administrando Imperio, Corpus Scriptorum Historiæ Byzantinæ, 1st ed., Bonn, 1840, p. 154

A bolgár-törökök és a szlávok asszimilációja

A feltételezések szerint a szlávok a bolgár-törököknél nagyobb számban voltak jelen azon a területen, ahol végül is letelepedtek. A 7. és a 10. század között a bolgár-törökök lényegében beolvadtak a szláv törzsekbe, s elsajátították a bolgár-délszláv nyelvet,L. Ivanov. Essential History of Bulgaria in Seven Pages. Sofia, 2007. és I. Borisz cár idején 864-ben felvették a bizánci rítusú kereszténységet. Az új etnikai csoport kialakulásában nagy szerepet játszottak a Dunától délre élő, régi római hagyományokat ápoló trákok beolvasztása. Napjaink bolgárjait elsősorban délszláv eredetűnek tekintik, de a szlávok csak egyike volt azoknak a népcsoportoknak, amelyek részt vettek a bolgár etnikum megalkotásában.

Bulgária I. Borisz uralkodása alatt