Dezséry László (Budapest, 1914. február 18. – Budapest, 1977. november 8.) evangélikus lelkész, a déli egyházkerület püspöke, országgyűlési képviselő, az Országos Béketanács főtitkára; író, publicista, rádiós szerkesztő, író, újságíró.
Élete A Pécsi Tudományegyetem soproni hittudományi karán szerzett doktorátust 1936-ban 1938-ban lelkészi vizsgát tett és 1949-ig egyetemi lelkészként dolgozott. 1948-ban, Ordass Lajos püspök letartóztatása után "Nyílt levél az evangélikus egyház ügyében" címen megjelentetett írásában személyi változtatásokat követelt. 1949-ben állami segédlettel az óbudai gyülekezet lelkésze lett. Ordass püspököt 1950. április 1-jén eltávolították a Bányai Evangélikus Egyházkerület éléről, ekkor lett ő – erős állami nyomásra – az egyházkerület püspöke, és ezzel egyidejűleg a Deák Téri Evangélikus Gyülekezet lelkésze. Elnöktársa mindvégig Darvas József egyházkerületi felügyelő volt. 1950. június 27-én iktatták be hivatalába. 1951. április 4-én békemozgalmi kitüntetést kapott. 1952-ben megszüntették az addigi 4 evangélikus egyházkerületet, és 2-t hoztak létre helyette. Ő ekkor a Déli Egyházkerület püspöke lett. Miután 1956 októberében az állami majd az egyházi hatóság is rehabilitálta Ordass püspököt, Dezséry 1956. október 30-án lemondott tisztségéről, és Ordass Lajos átvehette a Déli Evangélikus Egyházkerület vezetését. Ordass püspök másodszori félreállításakor, 1958. június 24-én néhány órára újra elfoglalta a püspöki tisztséget, majd másodszor is lemondott, és Káldy Zoltán lett az egyházkerület új püspöke. Az egyházi élettől ezt követően eltávolodott.
Első publikációja 1941-ben jelent meg. A Magyar Nemzet rendszeres cikkírója volt 1957-től haláláig. Munkatársa, majd főmunkatársa volt a Magyar Rádió belföldi politikai adások szerkesztőségének. Sorozatában, a Hétvégi jegyzetekbenA tíz perces jegyzetek a leghallgatottabb műsorsávban, 12 óra 50 perc és 13 óra között hangzottak el. nagyrészt pedagógiai, közművelődési és szociálpolitikai tárgyú írások hangzottak el. 1958-1962 között országgyűlési képviselő volt. 1962-1966 között az Országos Béketanács főtitkára volt. A Béke Világtanács tagjaként részt vett a Béke Világtanács és az Interparlamentáris Unió ülésein. Évekig tagja volt a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottságának.
Művei „Lélek s szabad nép…” (evangélikus költők istenes énekei, összeállítás, Budapest, 1941) Oslói riport (Budapest, 1948) Hétvégi jegyzetek (Budapest, 1957) Olvasni jó (Budapest, 1958) Egy képviselő naplójából (Budapest, 1962) Az értelem nevében (Budapest, 1963) India (Budapest, 1977)
Jegyzetek
Források [ Magyar életrajzi lexikon] Bencze Imre: Az evangélikus egyház (1945–1989) In: Magyarország a XX. században. Szekszárd, 1996. Püspök a partvonalon kívülről? – Beszélgetés Korányi Andrással (2019)
Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar újságírók Kategória:Magyar evangélikus püspökök Kategória:Országgyűlési képviselők (1958–1963) Kategória:1914-ben született személyek Kategória:1977-ben elhunyt személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek