Bálint Alajos (Lugos, 1902. július 4. – Szeged, 1983. március 30.) régész, egyetemi oktató, múzeumigazgató.
Kutatási területe: a magyar középkori régészet, falukutatások, temető feltárások.
Életpályája Elemi-és középiskoláit Makón végezte. 1921-től Szegeden tanult a Ferenc József Tudományegyetemen történelem–földrajz szakon. 1926-ban doktorált. A egyetemi Régészeti Intézetben volt gyakornok, 1930-tól tanársegéd, 1936-tól adjunktus. Rövidebb tanulmányutakat tett a bécsi és a római Collegium Hungaricumban (1936 és 1937). 1939-től a Magyarországhoz visszacsatolt felvidéki részen, a kassai múzeumban dolgozott.
A második világháború után miniszteri biztosként részt vett a múzeumi károk felmérésében, a köz-és magángyűjtemények újjászervezésében. 1949–1968 között a szegedi Móra Ferenc Múzeum igazgatója volt. Az ott töltött közel 20 év alatt bővítette a múzeum épületét, újjászervezte a képzőművészeti gyűjteményt, évkönyvsorozatot indított. Számos középkori templom, temető és település ásatását vezette. 1958–1966 között előadásokat tartott a szegedi egyetemen az Ókori Történeti és Régészeti Tanszéken, 1964-től mint címzetes egyetemi docens. Számos középkori régészeti cikket publikált. 1968. december 31-én nyugdíjazták mint a Csongrád megyei Múzeumok Igazgatóságának vezetőjét.
Művei (válogatás) Szalkaháti Árpád-kori temető. Dolgozatok a Ferenc József Tudományegyetem Régiségtani Intézetéből, (1936) Makó-Mezőkopáncsi középkori temető sírleletei. Uo. 1936) A kaszaperi középkori templom és temető. Uo. (1938) A mezőkovácsházi középkori település emlékei. Uo. (1939) Régészeti feladatok a Felvidéken. Kassai Új Magyar Múzeum, (1942) A kiskunfélegyháza-templomhalmi temető. Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, (1956) Árpád-kori temető Szatymazon. Uo. (1958-1959) Muhi elpusztult középkori falu tárgyi emlékei. Éri Istvánnal. Régészeti Füzetek, (1959) A középkori Nyársapát lakóházai. Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1960–1962) Kiskundorozsma-Vöröshomok dűlői leletek. Uo. (1963)
Tudományos tisztség A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve szerkesztője, (1956-1967) Szeged folyóirat (szerk.) Szeged, (1969, 1975)
Társasági tagság Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat (1928-; választmányi tag) Magyar Néprajzi Társulat (1930-)
Díjak, elismerések Szocialista Kultúráért, 1956 Munka Érdemrend bronz fokozata, 1965
Jegyzetek
Irodalom Kőhegyi Mihály: Bálint Alajos (1902-1983). In A hagyomány szolgálatában. Történeti ismertető Szeged és Csongrád megye múzeumairól, szerk. Lengyel András (2002). Szeged, Móra Ferenc Múzeum. 91-95. p.
Források Szegedi egyetemi almanach: 1921-1995 (1996). I. köt. Szeged, kiad. Mészáros Rezső. Bálint Alajos lásd 85. p. [ Magyar életrajzi lexikon] Sulinet.hu
Kategória:Magyar régészek Kategória:Magyar muzeológusok Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Lugosiak Kategória:Makóiak Kategória:Szegediek Kategória:1902-ben született személyek Kategória:1983-ban elhunyt személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek Kategória:Kecskemétiek