Haász István (Gönc, 1946. február 3.–) festőművész, művésztanár, a kortárs magyar absztrakt, geometrikus művészeti irányzat meghatározó alakja.

Életpályája

1946-ban született Göncön, ahol Fajó János és Csiky Tibor éveken át művészeti iskolát vezetett. 1964 és 1968 között Egerben a Tanárképző Főiskola hallgatója volt. Tanított a Száva utcai általános iskolában. Művészeti tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Főiskolán 1975-ben kezdte meg, és 1979-ben fejezte be. Közben a kőbányai I. László Gimnáziumban rajzot és műelemzést tanított. Éveken át tanított a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban is. 1988-ban a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tanára lett, ahol két évtizeden át oktatott. 2005-ben az International Academy of Arts Bremen-Vallauris vendégtanárnak hívta.

Pályafutása során több művészeti csoportnak is a tagja lett. 1971-1973-ban részt vevője volt a Balatonboglári Kápolnaműterem tárlatainak. A Szentendrei Régi Művésztelep csoporthoz 1989-ben csatlakozott. A kilencvenes évek első felében (Fajó Jánossal, Saxon-Szász Jánossal és másokkal) részt vett a MADI magyarországi csoportjának munkájában. Az OSAS Nyílt Struktúrák Művészeti Egyesületnek 2008-ban lett a tagja.

Munkásságát számos ösztöndíjjal és kitüntetéssel ismerték el. 1991-ben és 1996-ban a The Pollock-Krasner Foundation ösztöndíjasa volt New Yorkban. 1992-ben DAAD ösztöndíjjal az Atelierhaus Worpswede vendége volt. 1994-ben Münchenben vendégeskedett Villa Waldberta ösztöndíjjal a Feldafing-ban. 1999-ben a Római Magyar Akadémia, 2004-ben pedig Frankfurt am Main város ösztöndíjasa volt. 1994-ben a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetettje, 2002-ben Munkácsy Mihály-díjas lett.

1998-tól mintegy 90 csoportos kiállításon vett részt Magyarországon és külföldön: Movimento Arte Madi, Palazzo Foglia, Ostiglia (Olaszország), North-South, Transcultural Vision, Muzeum Narodowe, Varsó (Lengyelország), The One Dimension, Länsmuseet Västernorrland, Härnösand (Svédország), Millinarium, ACP Viviane Ehrli Galerie, Zürich (Svájc), Madi – Monochrom, Galerie Orion, Párizs (Franciaország), supreMADIsm, Muzej Szovremennovo Iszkusztva, Moszkva (Oroszország), Osas, Magyar Kulturális Központ, Brüsszel (Belgium) stb. Magyarországon többek között 2000-ben Hajdú Lászlóval, 2002-ben Hencze Tamással, 2004-ben Megyik Jánossal állított ki.

Alkotásai közel 30 magyar és külföldi közgyűjteményben találhatók meg, többek között a Nemzeti Galériában, a Kiscelli, a Ludwig és a Mobil MADI Múzeumban, a Vass László Gyűjteményben, valamint a Janus Pannonius és a Ferenczy múzeumokban.

2010-ben érdemes művész lett.

Egyéni kiállítások

2011 Paksi Képtár, Paks, Magyarország (Hartmut Böhmmel) 2010 B55 Galéria, Budapest, Magyarország 2009 Mono Galéria, Budapest, Magyarország (Kecskeméti Sándorral) 2008 Museum der Wahrnehmung, Graz, Ausztria 2007 Galerie St.Johann, Saarbrücken, Németország

Forum Konkrete Kunst, Erfurt, Németország 2006 Barcsay Múzeum, Szentendre

Galerie Gudrun Spielvogel, München, Németország 2005 art’éria Galéria, Szentendre

Kunstverein Oerlinghausen, Németország

Galerie Birgit Waller, Bremen, Németország 2004 st.art Galéria, Budapest

International Academy of Arts, Vallauris, Franciaország

A.P.A. Galéria, Budapest 2003 Vadnai Galéria, Budapest 2002 Ungarische Botschaft, Berlin, Németország 2001 Magyar Kulturális Intézet, Stuttgart, Németország

ACP Viviane Ehrli Galerie, Zürich, Svájc

Atelier 49, Vallauris, Franciaország 2000 Fővárosi Képtár / Kiscelli Múzeum, Budapest

art-garage, Zug, Svájc

Galeria Stara BWA, Lublin, Lengyelország 1999 ACP Viviane Ehrli Galerie, Zürich, Svájc

Forum für Zeitgenösschische Kunst, Worpswede, Németország

Rácz Studió Galéria, Budapest

Ungarn 2000, Üblacker Haus, München, Németország 1998 Galeria 261, Akademia Sztuk Pieknych, Łódz, Lengyelország

Válogatott bibliográfia Hartmut Böhm–Haász István: Mintamondatok / Modell Sätze. Paksi Képtár, Paks, 2011, 72. o. (Szerk.: Haász István, Prosek Zoltán, szerzők: Beke László, Prosek Zoltán) Beke László-Haász István: Haász István - festmény, pasztell, objekt, Vince Kiadó, Budapest, 2007. 144. o. Bán András: Haász István kiállítása a Helikon Galériában. Művészet, 1983/4. Beke László: Katalógus. in: Hungarian Paintinting Today. Műcsarnok-Kunsthalle, Budapest, 1997 Johan van Dam: Egy modern ikonfestő. Szentendre Város Képek, 2006/1-2. Lutz Dietze: Katalógus. Goethe Institut, Budapest, 1994 Katharina Dobai: Konstruktivismus. Schweiz-Ungarn. Neue Zürcher Zeitung. 2001. VI. 6. Fitz Péter: Katalógus. Kiscelli Múzeum, Budapest, 2000 Frank János: Olaj/Vászon, Élet és Irodalom, 1997. VIII. 22. Bożena Kowalska: Katalog. In the circle of the language of geometry. Galeria Studio, Warszawa, 1999 Kozák Csaba: Haász István a Kiscelliben. Élet és Irodalom, 2000. IX. 8. Néray Katalin: Katalog. Geometria Magyar. Galerie Města Plzně, 2004 Rainer René Müller: Katalog. Fővárosi Képtár, Kiscelli Múzeum, Budapest, 2000 P. Szűcs Julianna: Jó művek jó helyen. Népszabadság, 2000. IX. 9. Sík Csaba: Vass Gyűjtemény. Vince Kiadó, 1998 Szegő György: Dalok, dómok. Magyar Nemzet, 1988. X. 3. Szeifert Judit: Mértanikonok. Élet és Irodalom, 2004. XII. 3. Jiři Valoch: Katalog. Nesoustavné poznámky. Galerie Města Plzně, 2004 Detlef Wolf: Flächen summieren sich zum Bild. Weser Kurier, 1993. IV. 23.

Források Haász István a Szentendrei Tárlat oldalán Haász István az ArtPortal oldalán

Jegyzetek

Külső hivatkozások Az OSAS Nyílt Struktúrák Művészeti Egyesület honlapja A Nemzetközi Mobil MADI Múzeum honlapja

Kategória:Magyar festők Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Munkácsy Mihály-díjasok Kategória:Gönciek Kategória:A Magyar Köztársaság Érdemes Művésze díjasok Kategória:A budapesti Fazekas tanárai Kategória:A budapesti Szent László Gimnázium tanárai Kategória:1946-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjai Kategória:A Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetettjei