Az Afrika-játékok, korábbi elnevezésén pánafrikai játékok egy több sportágat magába foglaló nemzetközi eseménysorozat, melyet az Afrikai Olimpiai Szövetségek Egyesülése (ANOCA) szervez.

Története A modern olimpiai játékok megteremtője, Pierre de Coubertin báró, az 1920-as években, volt az aki kigondolta egy olyan sportesemény megrendezését, Pán Afrikai Játékok néven, amelyen csak az afrikai sportolók mérhették volna össze erejüket. Ekkor még a kontinens jelentős részét az európai gyarmatbirodalmak uralták, és elvetettek minden olyan törekvést, melyek Afrika sportéletének egyesítését célozták meg, ugyanis ezek erősíthették volna a különböző nemzetek függetlenedési törekvéseit.

A tervek szerint 1925-ben rendezték volna az első ilyen viadalt, Algéria fővárosában, Algírban, majd 1928-ban, Egyiptomban, Alexandriában. De ezek egyike sem került lebonyolításra.

Az 1960-as években, a francia nyelvet beszélő afrikai nemzetek rendezték meg a Barátság Játékokat. Először Madagaszkáron 1960-ban, majd Elefántcsontparton 1961-ben. 1962-ben Párizsban döntés született arról, hogy az angolul beszélő államok sportolói is részt vehetnek a versenyeken, melyeket ettől kezdve Pán Afrikai Játékoknak neveztek. Az első viadalt Kongó fővárosában, Brazzavilleben rendezték, 1965-ben.

1987-től kezdődően a viadalt négyévente tartották, mindig a Nyári Olimpiai Játékokat megelőző évben. A versenyek összesített éremtáblázatán öt ország magasan kiemelkedik: Egyiptom, Nigéria, a Dél-afrikai Köztársaság, Algéria és Tunézia.

A következő, a sorban a tizenkettedik Afrikai Játékokat, Marokkóban, Rabatban és Casablancában rendezték 2019 augusztusában.

Helyszínek Sorsz.ÉvVárosOrszágDátumVersenyszámokNemzetek1.1965Brazzaville Kongó-Brazzavillejúlius 18–25.5430 -1969Bamako Malikatonai belviszály miatt elmaradt2.1973Lagos Nigériajanuár 7–18.92363.1978Algír Algériajúlius 13–28.117384.1987Nairobi Kenyaaugusztus 1–12.164415.1991Kairó Egyiptomszeptember 20. – október 1.213436.1995Harare Zimbabweszeptember 13–23.224467.1999Johannesburg Dél-afrikai Köztársaságszeptember 10–19.224518.2003Abuja Nigériaoktóber 5–17.332509.2007Algír Algériajúlius 11–23.3745210.2011Maputo Mozambikjúlius 15–27.2445311.2015Brazzaville Kongói Köztársaságszeptember 4–19.3235412.2019Rabat Marokkóaugusztus 19–31.3435413.2023Accra2024. március 8–23.3355214.2027Kairó Egyiptomjanuár 20. – február 7.15.2031Kinshasa

Sportágak

Asztalitenisz Atlétika Birkózás Cselgáncs Evezés Karate Kerékpározás Kick-box Kézilabda Kosárlabda Labdarúgás Lovaglás Ökölvívás Röplabda Sakk Sportlövészet Súlyemelés Taekwondo Tenisz Tollaslabda Torna Úszás Vitorlázás Vívás

Éremtáblázat Ország Arany Ezüst Bronz Összes Az első érem megszerzésének éve1 650504481163519652 470428428132619653 397362295105419954 310312400102219655 26024427778119656 13414416444219657 657115328919658 45547517419659 4170137248196510 394360142197311 365495185196512 354371149198713 293265126196514 24214186198715 22214487196516 213151103198717 20173976199118 17234787196519 12193768197820 9283572198721 981734199122 8153558196523 892946196524 82414197325 7152951199126 7101734196527 783348196528 6101228198729 681226196530 55313200731 4101024196532 482537196533 45312197334 321015196535 2349198736 13610197337 1247199138 1236200339 1214199140 1113198741 101112197342 1089196543 1034199944 1012201145 1001197346 041418196547 041014197348 0213201549 0156199950 01451987

Jegyzetek

Források

További információk Részletek

Kategória:Afrikai játékok