Nauszikaa (görög Ναυσικάα, a név jelentése: égő hajók) Homérosz Odüsszeiájában a hatodik énekben (VI. 17) lép színre.Homérosz: Odüsszeia (Devecseri Gábor fordítása) Magyar Elektronikus Könyvtár Alkinoosz phaiákokA phaiák név a görög phoinik(osz) egyik változata, vagyis föníciait jelöl. királyának (VII. 64), és Árété királynőnek (VII. 66) leánya. Az Odüsszeiában igen fontos helyet foglal el a phaiákoknál töltött idő, hiszen Odüsszeusz itt, a királyi családnak és udvarának meséli el kalandos útjának nagy részét (VII-XII. énekek), majd a phaiákoktól kap hajót a hazatéréshez.
Története
Nauszikaanak álmában egyik barátnője, Dümász leánya képében jelent meg Pallasz Athéné, és szolgálóival együtt ruhát mosni hívta a folyóparti mosógödrökhöz. A gödrök ugyanis a tengerpart közelében voltak, és Athéné Odüsszeuszhoz akarta vezetni a királylányt.
Odüsszeusz éppen Kalüpszó nimfa szigetéről menekült tutajon, és azon a partszakaszon ért földet, ahol a leányok a mosás után kiteregették a ruhákat. Míg a kimosott fehérnemű száradt, labdajátékkal szórakoztak. Egy elguruló labda révén találták meg a partravetett Odüsszeuszt. Nauszikaa ételt és italt adatott neki, felöltöztette, majd elkísérte atyja, Alkinoosz palotájához.
Homérosz a költeményben Artemisz istennőhöz hasonlította Nauszikaa szépségét (VI. 102).
Létezik a történetnek egy olyan változata is, miszerint Odüsszeusz halála után fiának, Télemakhosznak sikerült eljutnia a phaiákok szigetére, itt feleségül vette Nauszikaat. Fia született tőle, aki nagyapja emlékére Perszeptolisz nevet kapta („városdúló”), más változatokban Ptoliporthosz.
Az Odüsszeia Devecseri-féle fordításában Nauszikaa epitheton ornansa „hókaru” (VI. 101, az eredetiben λευκώλενοςHomer, Odyssey: perseus.tufts.com).
Utóélete
Nauszikaaról nevezték el a 192 Nausikaa jelű kisbolygót.
Mijazaki Hajao Kaze no Tani no Nausika című mangájának és az abból készült 1984-es Nauszika – A szél harcosai filmfeldolgozásának a főszereplőjét is Nauszikaa ihlette. Mijazaki a természet szeretőjének mutatta be Nauszikaat Bernard Evslin görög mitológiai antológiájának hatására és tovább színesítette Homérosz szereplőjét.
Galéria Nauszikaa és Odüsszeusz találkozása sok művészt ihletett meg. Festményben, szoborban örökítették meg alakjukat.
Jegyzetek
Források Homérosz: Íliász és Odüsszeia (Devecseri Gábor fordításában), Pantheon Kiadó, 1993. Szabó Árpád: A trójai háború
További információk Odüsszeusz expedíció
Kategória:Homéroszi alakok Kategória:Ókori görög irodalom Kategória:Görög mitológiai alakok