A Shake It (magyarul: Rázzad) című dal volt a 2004-es Eurovíziós Dalfesztiválon Görögországot képviselő dal, melyet Szákisz Ruvász adott elő angol nyelven.

Az Eurovíziós Dalfesztivál A dalt nemzeti döntő nélkül választották ki, Ruvászt a görög tévé kérte fel a feladatra. A hagyományos görög hangszereket is megszólaltató dal gyors tempójú, szövegében az énekes arra kéri szerelmét, hogy táncoljon neki.

Mivel Görögország az előző évben nem végzett az első tízben, a dalt először az elődöntőben adták elő. A május 12-én rendezett elődöntőben a fellépési sorrendben tizedikként adták elő, a monacói Märyon Notre planète című dala után, és az ukrán Ruszlana Wild Dances című dala előtt. A szavazás során kétszázharmincnyolc pontot szerzett, mely a harmadik helyet érte a huszonkét fős mezőnyben, így továbbjutott a döntőbe.

A május 15-én rendezett döntőben a fellépési sorrendben tizenhatodikként adták elő, a macedón Tose Proeszki Life című dala után, és az izlandi Jónsi Heaven című dala előtt. A szavazás során kétszázötvenkettő pontot szerzett, mely a harmadik helyet érte a huszonnégy fős mezőnyben.

A következő görög induló Élena Paparízu My Number One című dala volt a 2005-ös Eurovíziós Dalfesztiválon.

Slágerlistás helyezések Slágerlisták (2004)Lh.*Görögországhttps://web.archive.org/web/20041010020340/www.ifpi.gr/chart03.htm1SvédországSwedishcharts.com32 *Lh. = Legjobb helyezés.

További információk Dalszöveg YouTube videó: A Shake It című dal előadása az isztambuli döntőben

Jegyzetek

Kategória:Dalok a 2004-es Eurovíziós Dalfesztiválon