Kisserényi gróf Serényi Miklós (Bécs, 1898. április 28. – Boston, 1970. szeptember 30.) nyilas politikus a második világháború idején.
Élete Az első világháborúban huszártisztként harcolt az olasz fronton, 1918-ban főhadnagyi rangot kapott, vitézségéért Arany vitézségi éremmel és Signum Laudisszal tüntették ki. Elvégezte a Magyaróvári Magyar Királyi Gazdasági Akadémiát, majd vácdukai birtokán gazdálkodott. Az 1920-as évek elején kapcsolatba került a szélsőjobboldali mozgalmakkal, megalakulása után nemsokára a Nyilaskeresztes Pártnak lett tagja. 1939-ben a párt színeiben Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye országgyűlési képviselője lett, még ugyanebben az évben Hubay Kálmán kinevezte a párt „zsidótalanítási” osztályának vezetőjévé. Ebben a minőségében számos antiszemita kijelentést tett. 1944 novemberében a Nyilaskeresztes Párt irodavezetőjévé nevezte ki Szálasi. A háború után, 1946-ban a Népbíróság elsőfokon halálra, másodfokon életfogytiglani börtönre ítélte. Az 1956-os forradalom alatt kiszabadult, majd a forradalom leverése után az USA-ba emigrált, ahol nyugdíjaztatásáig múzeumőr volt Bostonban.
Műve Serényi Miklós: Hogyan próbálta a zsidóság megdönteni a római birodalmat és megszerezni a világuralmat?
Jegyzetek
Források
Életrajza a Magyar Országgyűlési Almanach 1939-1944-ben. Hungaricana, hozzáférés: 2024. február 26. Soós Mihály: A háborús és népellenes bűntettek feltárásának forrásai a Történeti Levéltárban. Trezor 3. Szerk.: Gyarmati György. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára 2003-as évkönyve. Az átmenet évkönyve 2003, Budapest, 2004. 81–106.
Kategória:Nyilaskeresztes Párt-tagok Kategória:Az Osztrák–Magyar Monarchia katonái az első világháborúban Kategória:Országgyűlési képviselők (1939–1944) Kategória:Magyar emigránsok az Amerikai Egyesült Államokban Kategória:1898-ban született személyek Kategória:1970-ben elhunyt személyek Kategória:Bécsiek Kategória:Az 1956-os forradalom leverése miatt emigrált személyek Kategória:Antikommunisták Kategória:Bebörtönzött politikusok Kategória:A Signum Laudis kitüntetettjei Kategória:Magyar huszárok