A Sába királynője Goldmark Károly 1875. március 10-én, Bécsben bemutatott operája. A darab a szerző első műve volt a műfajban, és meghozta számára a világhírt. Goldmark az opera témáját véletlenül ismerte meg Bécsben. Szövegkönyvét Salomon Hermann Mosenthal írta, de maga Goldmark is sokat dolgozott rajta.
A Sába királynőjével a komponista öt év alatt készült el, 1867 és 1872 között. A premier a Burgtheaterben hatalmas közönségsikere volt. Bejárta a világ operaszínpadait és mindenhol osztatlan sikert aratott, legutóbb Németországban újították fel, 2002-ben. Bár Goldmark nem tudott magyarul, zsidó származású, német ajkú család gyermeke volt, Keszthelyen született és gyermekkorának nagy részét Magyarországon töltötte, de ami fontosabb: sosem tagadta meg magyar származását és identitását. Ennek következtében nem túlzás azt mondani, hogy a Sába királynője a legsikeresebb magyar opera, amit valaha magyar szerző papírra vetett. A kékszakállú herceg vára mellett ugyanis csak ez a darab tudott igazán gyökeret verni külföldi színpadokon a magyarországi vonatkozásúak közül.
Az opera története Az 1860-as években a zeneszerző legjelentősebb pártfogója volt a Bettelheim család. A téma iránt a zeneszerző érdeklődését a baráti ház asszonya keltette fel, amikor elmondta neki, hogy a bécsi operaház főrendezője lánya, Karolin szépségét egy Sába királynőjét ábrázoló festményéhez hasonlította. Az asszony Goldmark kérésére elmondta, amit a Szentírásban olvasott Sába királynője és Salamon király találkozásáról. A zeneszerző Klein urat, a házitanítót kérte meg, hogy írjon neki egy színpadi művet a történetből. Ő ugyanis tárcákat és rövid novellákat írogatott, amiket olykor kisebb hetilapok leközöltek. Klein pár nap alatt el is készült a librettó vázlatával, de Goldmark nem volt vele megelégedve, így az opera hosszú ideig csak terv maradt. Több év telt el, mire egy váratlan fordulat előremozdította az eseményeket.
Goldmark véletlenül találkozott Salomon Hermann Mosenthal (1821–1877) szövegkönyvíróval. Egy alkalommal Bécs utcáin sétálva az eső elől egy kapualjba húzódott, ahol Mosenthal is a zivatar végét várta. Goldmark párszor már összefutott vele irodalmi estélyeken és kávéházakban, így beszélgetni kezdtek. Mosenthal megkérdezte a zeneszerzőt, hogy nem gondolt-e arra, hogy operát írjon. Goldmark elmondta neki, hogy már évek óta foglalkoztatja a dolog, a témája is megvan hosszú ideje, de megfelelő szövegkönyvírót nem sikerült találnia. Elbeszélte Sába királynőjének a történetét, és megkérdezte, hogy nem lenne-e kedve a szövegkönyv megírásához. Mosenthal készségesnek mutatkozott, és kérte, hogy mutassa meg neki a cselekmény vázlatait és majd meglátja, mit tud kezdeni vele. bélyegkép|500px|Salamon király és Sába királynőjének találkozása (Piero della Francesca festménye) Másnap megbeszélték a részleteket, és tizenegy nap múlva el is készült az első felvonás szövege. Goldmark jónak találta, de a második felvonás megírása után Mosenthal elakadt. Hónapok teltek el az író kínlódásával, mire Goldmark megelégelte a dolgot, és a harmadik felvonást végül maga állította össze. A prózai szöveget aztán Mosenthal segítségével formálta át verssé. Ezután Mosenthal tovább dolgozott a még hátra lévő két felvonáson, de Goldmark folyton elégedetlen volt vele. Az alkotópáros rengeteget vitázott, Mosenthal átírta a szöveget, miközben Goldmark húzásokat javasolt. Végül az ötfelvonásos darabot négyfelvonásosra rövidítették.
A zeneszerző már az első két felvonás elkészülte után komponálni kezdett. A magyar államtól akkoriban évi 800 forintos ösztöndíjat kapott, ez lehetővé tette számára, hogy elhagyja Bécset. Badenbe utazott, és ott folytatta a munkát. Egy nap Karolin meghívta magukhoz Gmundenbe. Goldmark ekkor ide tette át székhelyét. A munkával egészen addig jól haladt, amíg meg nem érkezett a tengerentúlról József nevű bátyja. Ekkor visszatért Bécsbe, hogy testvére segítségére legyen, akit még az 1848–49-es eseményekben betöltött szerepe miatt marasztaltak el a császáriak. A zeneszerző mindenáron el akarta érni bátyja rehabilitálását, ennek érdekében végigkövette annak perét, ami minden idejét elvette, így nem maradt ideje a komponálással foglalkozni. A Sába királynője végül öt év alatt készült el, 1867 és 1872 között, és még két évet kellett várni az ősbemutatóig.
Az első két felvonást már korábban eljuttatta Desoff operai karmesternek, majd 1872-ben a teljes művet benyújtotta a Bécsi Udvari Operaházhoz. Az opera vezetősége tetszését és támogatását azonban nem nyerte el. Hosszú hónapokat várt az operaigazgató válaszára, de az nem érkezett meg. Közben eljött az 1873-as esztendő, amikor Bécs a világkiállítás színhelye volt. Goldmark joggal reménykedhetett abban, hogy ez alkalommal előveszik több monarchiabeli muzsikus újabb darabjait, közte a Sába királynőjét is. Ehhez kapcsolódik egy anekdota, amely szerint a zeneszerző egy este összefutott a szövegkönyvíróval, aki gúnyosan jegyezte meg neki, hogy ne aggódjon, az opera új bemutatójának a szerepeit már régen ki is osztották. Goldmark meglepve kérdezte, hogy valóban? Mire Mosenthal: igen, az Aida lesz az. Mindezek ellenére a Sába királynője a korabeli bécsi muzsikusok egyik állandó beszédtémája volt.
Ismét a véletlen mozdította előre a zeneszerző ügyét. Az opera jótékonysági hangversenyt tervezett, és többek között Liszt Ferencet kérték fel a közreműködésre. Johann Herbeck operaigazgató – máig nem lehet tudni, komolyan gondolta-e – azt javasolta a rendezőségnek, hogy a Sába királynője egyik számát, a bevonulási indulót is vegyék fel a hangverseny műsorára. Goldmark ellenezte a tervet, mert attól tartott, hogy Liszt szereplése háttérbe fogja szorítani az ő ötletszerűen kiragadott operarészletét. Ha a közönség kedvezőtlenül fogadja, akkor nagy a valószínűsége annak, hogy a darab örökre az operaház kottatárának a mélyére kerül. Dessoff azonban mint az operaház vezető karmestere, támogatta az ötletet és a zeneszerzőt is igyekezett meggyőzni. Goldmark végül ráállt a dologra, és a bevonulási induló szokatlanul nagy tetszést váltott ki a hangversenyen. Liszt is elismerően nyilatkozott és gratulált neki. Azonban másnap Eduard Hanslick, korának vezető tekintélyű osztrák kritikusa azt írta bírálatában, hogy az opera egyetlen valamire való részletét hallotta tegnap este a közönség.
Az operaház ebben az időben nem könyvelhetett el nagy sikerű bemutatókat. A színház deficitje folyamatosan növekedett. Goldmark Liszt támogatása mellett gróf Andrássy Gyulának, a monarchia akkori külügyminiszterének a pártfogását is elnyerte. Liszt nem maradt tétlen, és megemlítette az opera ügyét herceg Hohenlohe főudvarmesternek, aki végső soron az Udvari Opera ügyeinek főellenőre is volt. A herceg és felesége zenekedvelőként nagyra becsülte Goldmark munkásságát, és egy nap Hohenlohe utasítást adott az opera igazgatóságának, hogy minél előbb tűzzék műsorra a Sába királynőjét. Az igazgató ellenkezett, és egy hirtelen ötlettől vezéreltetve inkább Hermann Goetz Makrancos Katáját adatta elő, mert nagy sikert várt tőle. Goetz darabja azonban megbukott, s mivel más előadható mű éppen nem volt kéznél, Herbeck igazgató engedett, és műsorra tűzte a Sába királynőjét. Ellenséges magatartásán nem változtatott és jelezte: nem kíván sokat áldozni a darabra. bélyegkép|balra|Salomon Hermann Mosenthal, az opera szövegkönyvírója Az első próba nem sikerült jól: a kimerült énekesek nem voltak képesek teljes hanggal elénekelni szólamukat, a dallamvonalakat éppen csak jelezték. Hohenlohe kétségbeesetten kérte a zeneszerzőt, hogy csináljon valamit a művel, rövidítsen, dolgozzon át részleteket, csak ne hozzon szégyent rá! Összeült hát a zeneszerző, a rendező, a karmester, a szövegíró és az igazgató, hogy megbeszéljék a változtatásokat, de sehogy sem jutottak eredményre. Végül Goldmark a kimerültségtől és az izgalomtól összeesett.
Ezután új nehézségek támadtak. A Szulamitot megszemélyesítő Maria Wilt énekesnő megbetegedett, s a bemutatót nyolc nappal elhalasztották. A szerző így időt nyert a szükséges változtatások elvégzéséhez. A bemutató 1875. március 10-én zajlott le. Goldmark olyan izgatott volt, hogy nem tudta kivárni az előadás végét, s az opera művészei a lakásáról hurcolták el az óriási siker alkalmából rendezett bankettre.
A közönség lelkesedett, de a kritikák egy része elmarasztaló volt. Hanslick gúnyos beszámolót írt az operáról, és Johannes Brahms is negatív véleményének adott hangot. De a kritikusok elmarasztalása mit sem ártott a mű sikerének. A budapesti bemutató pont egy évvel az ősbemutató után zajlott le, szintén zajos sikerrel. 1877-ben Hamburgban, 1878-ban Prágában német, majd 1886-ban cseh nyelven szólalt meg a Sába királynője. A következő évben került sor a berlini és a torinói bemutatóra. Ezután a darab a világ számos országának operaszínpadán szép sikerrel szerepelt: 1880 Szentpétervár (olaszul), 1885 New York (a Metropolitanben angolul), 1887 Madrid (olaszul), 1891 Varsó (lengyelül), 1897 Zürich, 1899 Buenos Aires, 1910 London (angolul), 1935 Szófia, hogy csak a legfontosabb premiereket soroljuk fel. A művet leggyakrabban játszó két operaház azonban a bécsi és budapesti maradt. A budapesti operaház 1901-es felújítását Gustav Mahler vezényelte, de az előadások dirigensei között szerepelt Richard Strauss is. A Magyar Állami Operaházban az 1960-as években volt legutóbb műsoron. 1971-ben a debreceni Csokonai Nemzeti Színház sikerrel újította fel, de azóta nem csendült fel hazánk színpadain az opera. Koncertszerűen megszólalt a budapesti Zsidó Nyári Fesztiválon 2000. augusztus 29-én, neves szólisták, a Szegedi Szimfonikus Zenekar és a Vaszy Viktor Kórus előadásában, Oberfrank Péter vezényletével. Legutóbb Németországban vették elő, 2002-ben.
Az opera szereplői és helyszínei SzereplőHangfekvésSalamon királybaritonFőpap mély basszusSzulamit, a lányaszopránAsszád, Salamon kegyence és Szulamit jegyese hőstenor Baal-Hanan, palotafelügyelőbaritonSába királynőjemezzoszopránAsztarót, a királynő rabszolgájaszopránTemplomőrbasszus
Énekkar: Salamon feleségei, Szulamit társnői, papok, leviták, a király testőrei, rabszolgák, a nép; nagy létszám és igen nagy feladat Történik: Bibliai időkben, Jeruzsálemben és a szíriai sivatagban Színhelyek: I. felvonás: csarnok Salamon palotájában; II. felvonás: 1. kép: a palota kertje, 2. kép: a templom belseje; III. felvonás: terem a palotában; IV. felvonás: a szíriai sivatagban Játékidő: három óra.
Az opera cselekménye I. felvonás Az Salamon király palotájának tróntermében felvonulnak a palota testőrei a király és udvara Sába királynőjének a fogadására készülődik. Szulamit Asszádot várja vissza, aki a királynő elé ment, hogy illően fogadja és a király elé vezesse őt. Rövidesen megérkezik Asszád és jelenti a királynő közelgő érkezését. A fiatal katona zavartan viselkedik, mintha kerülné jegyese tekintetét. Közli Szulamittal, hogy nem lehet az övé, szégyelli magát a nő előtt. Ekkor érkezik meg Salamon, aki rögtön átlátja a helyzetet. Elbocsátja az udvartartást, hogy négyszemközt beszélhessen kegyencével. 222px|bélyegkép|Salamon király és Sába királynőjének találkozása Ghiberti domborművén Tudni akarja Asszád viselkedésének az okát. A harcos hamar megtörik, és elmondja, mi történt. A királynő csak Salamon előtt hajlandó fátylát felemelni, így hát nem látta őt, csak beszélt vele. Aztán útban hazafelé Asszán egy titokzatos nőt látott, aki a patakban fürdött. A nő teljesen megigézte. Megvárta amíg végez, majd hirtelen szél támadt, és a nő eltűnt. A király tanácsa: ne fusson csalogató lidércek után, vezesse oltárhoz húsvér jegyesét, aki szereti őt. Szulamit szerelme majd elfeledteti vele a csodát, amit a sivatagban látott.