A kézimalom emberi erővel működtetett őrlőeszköz. A 20. századig a legtöbb falusi háztartás szokásos eszköze volt, korábban kenyérgabona őrlésére használták, az utóbbi időben azonban csak állatok takarmányának darálására. A nagy malmokéhoz hasonlóan legfontosabb alkatrésze két malomkő volt. A kövek őrlőfelülete sík vagy enyhén ívelt, lefelé lejtő volt.
Története A forgóköves kézimalmok már az ókor óta ismeretesek voltak, korábban a neolitikumtól kezdődően, amikor a gabonamagvakat az ember először fogyasztani, majd termeszteni is kezdte, először két kő között dörzsölve őrölte a magokat, és ebből fokozatosan fejlődött ki a forgóköves kézi malom, majd ennek gépesítésével a különböző szárazmalmok, vízimalmok és szélmalmok. Ilyen módon a technikai fejlődés során a kézimalmok fontos szerepet játszó lépcsőfokot jelentettek.
Első európai említése Az egyik első európai, malomra utaló szöveg az ún. Malomdal, melyet Pluharkhosz (i.sz. 1-2. század) jegyzett föl:
Őrölj, malom, őrölj,
Mert maga Pittakosz őröl,
Pedig ő Mütiléna királya!
(Trencsényi-Waldapfel Imre fordítása)
Szerkezete Az ókori malmok felső kövét az alsó kőbe rögzített tengely körül lehetett forgatni. A felső kő közepén kialakított hengeres mélyedésbe öntötték a magokat, melyek lassan levándoroltak a két kő közé, a megőrölt liszt pedig a két kő közötti résen folyt ki. Később az alsó követ nagyobbra készítették és a felső kő számára bemélyedést faragtak ki, ami a felső kő megvezetésén kívül arra is szolgált, hogy a megőrölt lisztet ne engedje kifolyni, csak a perembe vágott kifolyónyíláson keresztül.
Források Tankönyvtár
Magyar Néprajz Akadémiai Kiadó, Budapest 1988-2002 Selmeczi Kovács Attila: Kézimalmok a Kárpát-medencében. Budapest 1999.
További információk Selmeczi Kovács Attila: Kézimalmok a Kárpát-medencében. Eszköztörténeti monográfia; Néprajzi Múzeum, Bp., 1999
Jegyzetek
Kategória:Malomipar Kategória:Gasztronómiai eszközök