bélyegkép|263px|Emléktáblája egykori lakhelyén (XII. ker., Kékgolyó u. 20) Radocsay Dénes (Liptószentmiklós, 1918. augusztus 17. – Budapest, 1974. december 5.) magyar művészettörténész.
Életpályája Radocsay Jenő (1888–1968) rendőrezredes és Makoviczky Olga fiaként született. Középiskolai tanulmányait 1928 és 1936 között a Budapest I. kerületi Verbőczy István Reálgimnáziumban végezte. Sikeres érettségijét követően beiratkozott a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára. Egyetemi hallgatóként a Művészettörténeti és Klasszika-archaeológiai Intézetben gyakornokoskodott. 1941-től díjtalan gyakornokként a Szépművészeti Múzeumban dolgozott, majd bevonult katonának. 1944 őszén befejezte a háborút, nem tért vissza alakulatához, és egy Szabadság téri bérház pincéjében várta be a németek és nyilasok kivonulását. A következő év elején megbízták a Szépművészeti Múzeum Modern Képtárának vezetésével. Minthogy érdeklődése egyre inkább a régebbi korok magyar művészete felé fordult, ezért 1952-ben a Régi Magyar gyűjtemény vezetését bízták rá.
1964-ben a művészettörténeti tudomány doktora lett. 1970 és 1974 között az Iparművészeti Múzeum igazgatója volt. Főleg a középkori Magyarország freskóival és táblaképeivel foglalkozott. Jelentős tanulmányaiban foglalkozott a gótikus heraldikai miniatúrákkal.
Művei A középkori Magyarország falképei, 1954 A középkori Magyarország táblaképei, 1955 Gótikus magyar címereslevelek. MTÉ 6 (1957), 289. l. Magyarországi reneszánsz művészet, 1959 Gótikus festmények Magyarországon, 1963 A középkori Magyarország faszobrai, 1967 Egy Zsigmond-kori címeradomány. Művészettörténeti Értesítő, 1972/4. Falképek a középkori Magyarországon, 1977
Díjai, elismerései Munka Érdemrend ezüst fokozata (1967)Magyar Közlöny, 1967. április 12. (23. szám)
Jegyzetek
Irodalom Végh János - Wekli Tünde: Radocsay Dénes tudományos munkássága. In: Ars Hungarica 1975 (bibliográfiával) Új magyar irodalmi lexikon. III. 1681. l.
Források
Radocsay Dénes - Magyar életrajzi lexikon Radocsay Dénes - Magyar katolikus lexikon
Kategória:Magyar művészettörténészek Kategória:Magyar muzeológusok Kategória:Magyar heraldikusok Kategória:Liptószentmiklósiak Kategória:1918-ban született személyek Kategória:1974-ben elhunyt személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek