jobbra|thumb|Kőszegiek címere
A Kőszegi család (németül: Herren von Güns, horvátul: Gisingovci) történelmi nevezetességű középkori család, amelyik a német eredetű Héder nemzetségből származik. Kőszeg központtal az Árpád-kor végén tartományuraságot építettek ki, amelyet Károly Róbert számolt fel. A család ezután több ágra szakadt, részben beolvadtak az alsó-ausztriai nemességbe, aminek következtében jelentőségük fokozatosan megszűnt.
A család tagjai között nádorok és ispánok, valamint bánok és vajdák is voltak. A család a hét legbefolyásosabb magyar oligarcha család közé tartozott az interregnum korszakában, az utolsó Árpád-házi király idején. Hatalmuk nagyrészt azon alapult, hogy számos várat birtokoltak Magyarország délnyugati részén, valamint Horvátországban (Muraköz), illetve Szlavóniában.
A család története
A Héder nemzetség Volfer ágából vált ki és települt át Magyarországra a Kőszegi család két alapítója, Volfer II. Henrik és fia, Volfer Iván. Áttelepülésük után székhelyükről már Kőszegieknek nevezték magukat: az apa lett Kőszegi Nagy Henrik, a fiú Kőszegi Iván.
Kőszegre (Kwszug) érkezésükkor az Óház-tetőn már állt a Felsővár. A Kőszegi grófok a hegység lábánál, a Gyöngyös-völgyben építették fel székhelyüket. Az új erődítmény az Alsóvár nevet kapta. Egyúttal megalapították Kőszegnek városát, ahová német telepeseket hívtak be. A város ma is élő német neve: Güns. A várost idővel különféle kiváltságokkal ruházták fel. Mindvégig ez marad a család központja — abban az időben is, amikor tartományuraságuk már a Dunántúl nagyobb részére kiterjedt.
Kőszegi Nagy Henrik 1274-ben, a fövenyi csatában esett el. Ivadékait a történetírók rendszeresen Németujváriaknak nevezik azon az alapon, hogy ősük a család monostorát Németújvárott építette fel, amikor azt még Küszinnek hívták. Idővel bizonyítást nyert, hogy valójában jogosan nem is bírták, és a történészek átálltak a Kőszegi név használatára. Ennek ellenére a „Németújvári” névalak számos forrásban szerepel.
Folytonosan gyarapították birtokaikat, amiért személyes ellentétbe kerültek I. Albert osztrák és stájer herceggel (dux Stiriae), aki 1289-ben elfoglalta váraikat, közöttük Kőszeget is. Ekkor pusztult el a város ferences kolostora. A várakat 1291-ben III. András szerezte vissza korábbi tulajdonosaiknak. A Kőszegiek lettek számos későbbi nemes család ősei: Herczeg család, Kakas család, Rohonczi család, Tamássy család.
Az Árpád-ház kihalása utáni trónviszályban először Vencel mellé álltak. Miután Károly Róbert 1301 tavaszán rajtaütésszerűen bevonult Esztergomba, ahol Bicskei Gergely (jogilag érvénytelenül) királlyá koronázta, a Kőszegiek szorították Károlyt vissza a Dráván túl, hogy ne tudja megvetni a lábát a Dunántúlon (Rázsó). A következő évben küldött, Kőszegi Iván vezette felmentő seregük felszámolta Károly Róbert dunántúli hódításait és megakadályozta, hogy az ifjú trónkövetelő bevegye Budát. bélyegkép|300px|Kiskirályok uralmi területei Magyarországon a 14. század elején
Részben Vencel adományainak köszönhetően stabilan hatalmukba kerítették: Vas Sopron Zala Tolna Moson Valkó Somogy Pozsega és Zágráb vármegyéket, amelyekben stabil tartományúri hatalmat építettek ki (ezt még Kőszegi Nagy Henrik kezdte el, majd fia, II. Henrik teljesítette ki. Uralmukat 40–45 várral biztosították (Rázsó).
1337-ben Károly Róbert elvette váraik többségét, és eltávolította őket a nyugati határról. Kárpótlásul az ország belsejében adott nekik birtokokat (pl. Felsőnyéket).
A család ismert tagjai
Kőszegi Nagy Henrik (†1274. szeptember 26–29. között), nádor, országbíró, pozsonyi ispán, a család hatalmának megalapítója a Héder nemzetségből Kőszegi Henrik (II. Henrik, †1309. október 23.–1310. május 5. között), szlavón bán, tárnokmester, tartományúr, Nagy Henrik fia Kőszegi Iván (másképpen János), Nagy Henrik fia Kőszegi Péter, Nagy Henrik fia, Kőszegi Miklós, Nagy Henrik fia, Kőszegi András, Iván unokája, Kőszegi Gergely fia
Kőszegi Iván
Más néven: Kőszegi I. János — Kőszegi Nagy Henrik fia, a család második ismert férfi tagja. Békétlen természete miatt kortársai „lupus repax” (ragadozó farkas) ragadványnévvel illették.
Kőszegi Henrik
Kőszegi II. Henrik; Kőszegi Nagy Henrik fia. Szlavón bán, 1302–1305 között tárnokmester; a Kőszegiek kiskirályságának kiépítése, illetve felvirágzása idején ő volt a család feje.
Kőszegi II. János
Kőszegi Iván fia; az ő ragadványneve Farkas volt. András után hat évvel, 1326 körül lázadt fel Károly Róbert ellen, de a király ezt a felkelést is gyorsan leverte. Sárvárt elfoglalta, Németújvárt a behódoló Jánosnak a béke fejében át kellett adnia. Kőszeg ezután már végleg a király kezén maradt.
Kőszegi András
1314-től Zala vármegyei főispán volt. 1320ban föllázadt a király ellen, de bár több osztrák lovag jött segítségére, Kőszegnél csatát vesztett, és a király elvette birtokait, ide értve magát Kőszeget is — amit a király a hűségén (ekkor még) megmaradt Kőszegi II. Jánosnak adott.
Kőszegi II. Miklós
Kőszegi András öccse, aki mindvégig Károly Róbert híve maradt. 1307-ben, majd 1311–1314 között ő volt Magyarország tárnokmestere.Századok 1895. 141-48.; Hazai okm. 124, 151, 147; Anjou-kori okm., II. 344 fejez., Cod. Dip. VIII/3. 279.
Jegyzetek
Források
Magyar Történeti Életrajzok. KUN LÁSZLÓ 1272–1290* ELSŐ KÖNYV Rázsó: Rázsó Gyula: A magyar feudális hadsereg fénykora. In: Borus József (szerk.): Magyarország hadtörténete I. A kezdetektől 1526-ig. Zrínyi Kiadó, Budapest. p. 60–62.
További információk
Roháč, Peter: Rod Kysekovcov v boji proti uhorskému kráľovi Ladislavovi IV. a rakúskemu vojvodovi Albrechtovi I. v rokoch 1284–1290. Vojenská história 2018
Kategória:Zala vármegyei történelmi családok Kategória:Vas vármegyei történelmi családok