A 24 harmadik évadja.
Cselekmény
Az események 3 évvel a 3 közel-keleti országgal esedékes háború megakadályozása után történnek.
A harmadik nap délután 1-kor, azzal kezdődik, hogy egy Cordilla vírussal fertőzött hullát dobnak valakik a Nemzeti Egészségügyi Szolgálat ajtaja elé. (Ezen vírus mutációja különleges, hármas típusú tüdőgyulladást okoz, mely elterjedése halálos járványhoz vezethet.) Jack eközben egy egyéves, titkos akcióból tér vissza, mely során elkapta Ramón Salazart, egy nagy, drogkereskedő család tagját. Hogy beépülése hiteles legyen, Jacknek heroinnal kellett élnie, amely függéséből e napig sem sikerült kilépnie, és amelyről szinte senki sem tud a környezetében. Kyle Singer, egy sima, Los Angeles-i suhanc, - az ő véleménye szerint - drogot csempészett át a mexikói határon, Ramón öccse, Héctor megbízásából... Nem tudja, mibe keveredett. A CTU kap egy telefont, melyben azzal fenyegetőznek, hogy Amerikára szabadítják a vírust, amennyiben Salazar 6 órán belül nem lesz szabad... Ebbe persze a főnökök nem akarnak csak úgy belemenni, ezért ismét Jacknek kell kezébe vennie a dolgokat, szabályokon és törvényeken át...
A következő 24 órában Jack több áldozatra kényszerül, mint eddigi életében bármikor...
Epizódlista
Megjegyzés: a produkciós kódok a TV.com honlapjáról származnak.
Jegyzetek
További információk Hivatalos weboldal a Foxon Szórakoztató és részletes ismertető az epizódokról a Hogyvolton
IMDb TV.com
03