A budapesti 20E jelzésű autóbusz a Keleti pályaudvar metróállomás és Káposztásmegyer, Szilas-patak között közlekedik zónázó gyorsjáratként. A vonalat az ArrivaBus Kft. üzemelteti. Összeköti Káposztásmegyert, Újpestet, Angyalföldet, Erzsébetvárost és Józsefvárost. Három metróvonalat, valamint két-két vasútállomást és nagy lakótelepet is érint, ezért jelentős forgalmat bonyolít le egyes szakaszain. A busz a Keleti pályaudvar és az Angyalföld kocsiszín között gyorsjáratként közlekedik, tovább minden megállóban megáll káposztásmegyeri végállomásáig.
Története
A -as 2008. augusztus 21-étől 20E jelzéssel közlekedik és megáll a 220-as busz Vadgesztenye utcai megállójában is.
2008-tól a BKV a vonalat a Nógrád Volánnak adta alvállalkozásba, a cég az időközben befejeződő villamospótlásról lekerülő járművekkel biztosította a kocsikiadást. Azonban a Fővárosi Közgyűlés 2009 áprilisában felmondta a szerződést, mivel a volán emelni akarta a kilométerenkénti vállalkozási díjat. A járatot újra a BKV üzemeltette, magas padlós Ikarus 280-as, illetve alacsony padlós Volvo 7700A buszokkal.
2013. november 30-ától a Verseny utca helyett a Thököly úton közlekedik. Végállomása a korábbi Baross-szobor melletti autóbusz-végállomástól először a Thököly úton kialakított ideiglenes végállomásra került (a szobrot később áthelyezték a Baross tér közepére), majd 2014. október 4-étől végleges helyére, a Keleti pályaudvar másik oldalára helyezték, a trolibusz terminálhoz. Ettől az időponttól mindkét irányban megáll a 7-es buszok megállójában is, segítve az átszállást.
2017. november 4-étől 2019. március 29-éig az M3-as metró felújítása miatt először ideiglenesen, majd 2020. november 2-ától állandó jelleggel megáll a Munkásotthon utca megállóhelyen is.
2021. október 2-ától hétvégente és ünnepnapokon az autóbuszokra kizárólag az első ajtón lehet felszállni, ahol a járművezető ellenőrzi az utazási jogosultságot.
Útvonala Káposztásmegyer, Szilas-patak felékeretnélküli|200pxKeleti pályaudvar M vá. – Kerepesi út – Baross tér – Thököly út – Dózsa György út – Vágány utca – Szent László út – Kis Gömb utca – Reitter Ferenc utca – Gyöngyösi utca – Béke utca – aluljáró – Pozsonyi utca – Tél utca – Rózsa utca – Szent Imre utca – Leiningen Károly utca – Iglói utca – Sporttelep utca – Óceán-árok utca – Káposztásmegyer, Szilas-patak vá. Keleti pályaudvar feléKáposztásmegyer, Szilas-patak vá. – Óceán-árok utca – Sporttelep utca – Iglói utca – Leiningen Károly utca – Szent Imre utca – Rózsa utca – Tél utca – Pozsonyi utca – aluljáró – Béke utca – Gyöngyösi utca – Reitter Ferenc utca – Mór utca – Szent László út – Vágány utca – Dózsa György út – Thököly út – Baross tér – Kerepesi út – Keleti pályaudvar M vá.
Megállóhelyei
!Perc (↓) !Megállóhelyek !Perc (↑) !Átszállási kapcsolatok |- |0||Keleti pályaudvar Mvégállomás||39 |align=left| |- |2||Keleti pályaudvar M||36 |align=left| |- |8||Hősök tere M||28 |align=left| |- |11||||24 |align=left| |- |13||Szegedi út||22 |align=left| |- |15||Futár utca||20 |align=left| |- |19||Angyalföld kocsiszín||16 |align=left| |- |20||Tél utca / Pozsonyi utca||15 |align=left| |- |21||Nap utca||14 |align=left| |- |22||Újpesti Erőmű||13 |align=left| |- |23||Ősz utca||12 |align=left| |- |∫||Munkásotthon utca||11 |align=left| |- |25||Árpád üzletház||10 |align=left| |- |26||Deák Ferenc utca / Rózsa utca||9 |align=left| |- |27||Újpesti rendelőintézet||8 |align=left| |- |29||Szent László tér||7 |align=left| |- |30||Vécsey Károly utca||6 |align=left| |- |31||Iglói utca||5 |align=left| |- |32||Vadgesztenye utca||∫ |align=left| |- |33||Erdősor út||3 |align=left| |- |34||Művelődési Központ||2 |align=left| |- |35||Hajló utca||1 |align=left| |- |36||Káposztásmegyer, Szilas-patakvégállomás||0 |align=left|
Képgaléria
Jegyzetek
Források
Budapesti utcajegyzék. Panoráma Kiadó, 1974
Kategória:Budapest autóbuszvonalai Kategória:Budapest IV. kerületének közlekedése Kategória:Budapest VI. kerületének közlekedése Kategória:Budapest VIII. kerületének közlekedése Kategória:Budapest XIII. kerületének közlekedése Kategória:Budapest XIV. kerületének közlekedése