Kovács János (Eger, 1764. augusztus 25. – Bécs, Osztrák Császárság, 1834. április 12.) pedagógus, mecénás, a Magyar Tudós Társaság tiszteleti tagja. Erdélyi főúri családok, majd Habsburg-főhercegek házitanítója volt, mecénásként vagyonát magyarországi közművelődési célokra áldozta.

Életútja Elemi és középiskoláit Egerben végezte el, majd 1781-től a bécsi egyetemen folytatott jogi tanulmányokat. 1785-től 1798-ig gróf Bánffy György három fiának nevelője, egyszersmind az 1787-ben erdélyi főkormányzóvá kinevezett Bánffy jegyzője és házititkára volt. 1798-ban Bécsbe költözött, ahol két évtizeden keresztül gróf Pálffy József huszár lovaskapitány és hadbíró fiai, Antal és Miklós házinevelőjeként tevékenykedett. Ezt követően a bécsi császári udvarhoz került, ahol a korábbi uralkodó, II. Lipót gyermekei, Rainer József főherceg mellett nyolc, Lajos főherceg mellett öt évig, illetve I. Ferenc fia, Ferdinánd trónörökös mellett öt évig volt a magyar nyelv és irodalom tanára.

Munkássága Anyagi javait szívesen fordította jótékonykodásra és közművelődési célokra. Több alapítványt tett szülővárosa, Eger közegészségügyi helyzetének fejlesztésére és tanuló ifjúságának támogatására. 1000-1000 pengőforinttal járult hozzá az esztergomi bazilika építéséhez és a Magyar Tudós Társaság törzstőkéjéhez, de támogatta a pesti Ludovika Akadémiát, a bécsi teológushallgatók tanulmányait, az eperjesi görögkatolikus főegyházmegye közkönyvtárát, s Fogarassy János magyar nyelvkönyvének kiadását (Origo et formatio linguae Ugoricae-Ungaricae, 1833). Halálát követően végrendelete értelmében vagyona Eger kórházára és szegényintézetére szállt.

1789-től részt vett az Erdélyben engedélyezett egyetlen szabadkőműves-páholy, a nagyszebeni Szent András, A Három Tengeri Levélhez Páholy tevékenységében.

Társasági tagságai és elismerései Érdemeiért az uralkodó, I. Ferenc 1827-ben vörös szalagos Polgári Arany Érdemkereszttel (Goldene Zivil-Ehrenkreuz) tüntette ki. 1833-ban a Magyar Tudós Társaság tiszteleti tagjává választották.

Források

Schőn István: Első nemzeti intézményeink megalakulása és a szabadkőművesek. In: Magyar Tudomány 2000. 11. sz. 1339–1351. o. Magyar katolikus lexikon VII. (Klacs–Lond). Főszerk. Diós István. Budapest: Szent István Társulat. 2002. On-line elérés

További irodalom Szabó Ignác: Kovács János emlékezete. Eger. 1895.

Kategória:Magyar pedagógusok Kategória:Magyar mecénások Kategória:Magyarországi szabadkőművesek Kategória:MTA-tagok Kategória:Egriek Kategória:1764-ben született személyek Kategória:1834-ben elhunyt személyek