Thomas Vermaelen (Kapellen, 1985. november 14. –) belga válogatott labdarúgó, a belga válogatott kapitánya és a Vissel Kobe hátvédje. Posztját tekintve középhátvéd.

Pályafutása Korai évek Vermaelen karrierjét a Germinal Ekerennél kezdte, később a klub megváltoztatta nevét Germinal Beerschot-ra.

bélyegkép|balra|175px|Vermaelen az Ajaxnál 2000-2009 között.

Ajax Vermaelen 2000-ben csatlakozott a holland Ajax akadémiájához. Debütálására a felnőtt csapatban 2004. február 14-én a Volendam ellen került sor, amit csapata megnyert 2-0-ra. A 2003-04-es szezonban az Ajax megnyerte a bajnokságot, így Vermaelen első komolyabb kupáját nyerte a felnőtt csapattal. A következő idényt kölcsönben töltötte az RKC Waalwijk csapatának. Vermaelen nem szerepelt a kezdő csapatban, csak cserepadon kapott lehetőséget. 13 mérkőzés alatt 3-szor talált be az RKC színeiben.

Mikor visszatért az Ajaxhoz, akkor a klub kupagyőztes lett. 2006-ban szerepelhetett először a válogatottban, ennek egy ideje már csapatkapitánya is. A 2006-07-es szezonban, és az azt követő idényben is az Ajax szuperkupa-győztesnek mondhatta magát. A 2008-09-es szezonban Vermaelen megkapta a kapitányi karszalagot, így a csapatkapitánya lett az Ajaxnak, ám a rákövetkező szezonban elhagyta klubját.

Arsenal

2009. június 19-én Vermaelen csatlakozott az Arsenalhoz, 12 millió euróért. A klub először csak 10 millió euró előleget fizetett az Ajaxnak, majd később kifizette a maradék 2 milliót. Miután az Arsenal középhátvédje, Kolo Touré elhagyta klubot, ezért Vermaelen jött a helyére, és megkapta Touré 5-ös mezszámát. Az Arsenal középhátvédsorát ígyx William Gallas és Thomas Vermaelen alkotta. Első mérkőzését az Everton ellen volt egy bajnoki mérkőzésen, ahol a 37. percben gólt is szerzett. Ezzel ő lett a nyolcvannegyedik olyan Arsenal-játékos, aki debütálásakor gólt szerzett. Következő találatát szeptember 19-én a Wigan Athletic ellen jegyezte, egyébként a meccs végeredménye 4-0 lett az Arsenal javára. Szeptember végén, az Arsenal drukkerek megválasztották őt a hónap játékosának, és elnevezték „Verminator”nak, ez lett az új beceneve. Első öngólját a Chelsea elleni bajnokin szerezte, mikor a korábbi Arsenal-játékos Ashley Cole beadását követően a saját kapujába talált. A mérkőzés 3-0 vereséggel ért véget. Legszebb gólját a Blackburn elleni bajnokin szerezte, mikor 25 méterről talált a kapuba. Legtöbb gólját a 2009-2010es szezon első felében szerezte, sokat fejesből. Vermaelen év végén jelölték az év belga sportolója-díjra. Kiemelkedő teljesítménye miatt benne volt a PFA év csapatában. A szezont befejezvén 45 mérkőzés alatt 8 találatot jegyzett.

A 2010-2011-es szezonban az Emirates kupán Vermaelen volt a csapatkapitány az AC Milan ellen, ugyanis Cesc Fàbregas nem szerepelt a mérkőzésen, és a csapatkapitány-helyettesek, Manuel Almunia és Robin van Persie sem voltak nevezve a keretbe.

A 2010-2011es szezon kezdetével Vermaelen 3 mérkőzést játszott az Arsenal színeiben. Pár nap múlva egy válogatott mérkőzésen megsérült az Achillese, így előzetes becslések szerint pár hetet kellett volna kihagynia. A pár hétből végül egy bő nap lett, és visszatérésekor rögtön rásérült a korábbi sérülésére. Úgy nézett ki, hogy 3-4 hét múlva visszatérhet a csapatba, azonban 2011. március 17-én hivatalos bejelentés tett Arséne Wenger, hogy a belga középhátvéd a szezon hátralévő részében már nem játszhat. Egyébként utolsó mérkőzését a Blackburn Rovers elleni bajnokin játszotta, 2010. augusztus 28-án.

Barcelona Thomas Vermaelen 2014.08.09-én hivatalosan is a Barcelona játékosa lett, 15+4 millió eurót fizetett érte a Katalán klub, és 5 éves szerződést írt alá. Sérülései miatt a katalán csapatban mindössze 53 tétmérkőzésen szerepelt, négyszer nyert bajnoki címet, egyszer bajnokok Ligáját a csapattal.

Vissel Kóbe 2019 nyarán a japán első osztályban szereplő Vissel Kóbe játékosa lett.

A válogatottban Nemzetközileg szerepelt a belga U-19-es válogatottban, és részt vett az U-21-es Európa bajnokságon. 20 évesen mutatkozott be a felnőtt válogatottban, 2006. március 6-án Luxemburg elleni mérkőzésen. 2009. október 8-án megkapta kapitányi karszalagot. 2009. november 14-én szerezte meg első találat a Belga válogatott színeiben,a Magyar válogatott ellen, a gólpasszt Eden Hazard adta Thomasnak.

Válogatott góljai # Időpont Helyszín Ellenfél Állás Végeredmény Kiírás 1. 2009. november 14. Jules Ottenstadion, Gent, Belgium Magyarország 2–0 3–0 Barátságos

Klubstatisztika bélyegkép|300px|jobbra|Vermaelen (fent jobbra) és csapattársaival Edgar Davidsal (bal alsó) és Gregory van der Wielel (fent középen), az Ajaxnál 2000-2008 között (2010. március 7-e szerint)

KlubSzezonLigaKupaIncludes FA Cup, League Cup and FA Community Shield.EurópaÖsszesenMérkGólGólpasszMérkGólGólpasszAppsGólGólpasszMérkGólGólpasszAjax2003–04100000000100RKC Waalwijk (kölcsön)2004–0513300000001330Ajax2005–06242000050034202006–07230030070034002007–08191000020022102008–0931400009104050 Összesen1181003002310137110 Arsenal2009-20103371100111145822010-20115050000005012011-201212312005011932Összesen50103300161269115 Karrierje során1612036003922206225

Sikerei, díjai

bélyegkép|upright|305px| Vermaelen(balra) és Jan Vertonghen egy mérkőzésen, az Ajax színeiben

Ajax: Eredivise (1) : 2003-2004 KNVB Cup (2) : 2005-06, 2006-07 Johan Cruijff Shield (2) : 2006, 2007 Arsenal FC: Emirates kupa (1) : 2010 Ligakupa-döntő (1) : 2011 FA kupagyőztes 2013-14 Egyéni: PFA év csapata (1) : 2009-10

Jegyzetek

További információk Official Arsenal.com profile Goal.com profile

Kategória:Belga labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:Belga olimpikonok Kategória:1985-ben született személyek Kategória:Az Ajax labdarúgói Kategória:Az RKC Waalwijk labdarúgói Kategória:Az Arsenal labdarúgói Kategória:A Barcelona labdarúgói Kategória:Az AS Roma labdarúgói Kategória:A La Liga labdarúgói Kategória:Az Eredivisie labdarúgói Kategória:A Premier League labdarúgói Kategória:A Serie A labdarúgói Kategória:A 2008. évi nyári olimpiai játékok labdarúgói Kategória:A 2014-es világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2016-os Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A 2018-as világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2020-as Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:FA-kupa győztes labdarúgók Kategória:Spanyol bajnok labdarúgók Kategória:Holland bajnok labdarúgók Kategória:Bajnokok Ligája-győztes labdarúgók Kategória:Európai Szuperkupa-győztes labdarúgók Kategória:Élő személyek