260px|right|thumb|Ankara: Anatóliai Civilizációk Múzeuma 350px|right|thumb|Ankara, Anatóliai Civilizációk Múzeuma: főbejárata Az ankarai Anatóliai Civilizációk Múzeuma – (Anadolu Medeniyetleri Müzesi) Anatóliának az őskőkortól (paleolitikumtól) a bizánci korszakig nyúló története világhírűvé vált, egyedülállóan gazdag régészeti gyűjteménye. 1997-ben elnyerte az European Museum of the Year Award kitüntetést. A múzeumi gyűjteménynek otthont adó két főépület ugyancsak kultúrtörténeti jelentőséggel bír.
A múzeum létesítésének története left|180px|thumb|Ankara: ACM parkja Az első ankarai múzeumot Mübarek Galip Bej kulturális igazgató 1921-ben alapította, a városi erőd, az Akkale nevű védőtornyában. Itt a római kori Augustus-templom és fürdő régészeti leleteit állították ki. Egy központi hettita múzeum létesítésének gondolata Atatürktől származik, s célja az Anatólia területén fellelt, s akkor még szétszórtan található hettita emlékeknek Ankarában való összegyűjtése és bemutatása volt. Előre látható volt, hogy ehhez nagyterű épületre lesz szükség.
Az akkori kultúrigazgató, Hamit Zübeyr Kosay felhívta Saffet Arikan kultuszminiszter figyelmét két akkor használaton kívüli épületnek, nevezetesen a Mahmut Pasa Badesteni-nek egy régi vásárcsarnoknak) és a Kursunlu Han-nak (egy régi karavánszeráj-szerű szálló) múzeum céljára történő felújítására és hasznosítására.
Az elfogadott javaslatot követően megkezdett felújítási munkálatok 1938-tól 1968-ig tartottak. A felújítási és átalakítási tervet Macit Kural építész dolgozta ki, a kivitelezésre kiírt nyilvános pályázatot Zühtü Bey építész nyerte meg.
A Bedesten középső kupolacsarnokán az épületfelújítási munkák 1940-ig jórészt befejeződtek. A Műemlékhivatalból Ihsan Kaygi építész irányította a kupolacsarnok körüli helyiségek felújítási munkáit, valamint azokban az épületrészekben az archeológiai anyag kiállítását. Ezt szakmailag Hans Gustav Güterbock német archeológus szervezte.
1940-től megkezdődött a művek kiállítása. (A kiállító-létesítmény első elnevezése „Hettita Múzeum” volt.) Az egész középső épületrész korszerűsítési munkái végül 1943-ban fejeződtek be, s ekkor azt véglegesen a látogatók rendelkezésére bocsátották.
A Bedesten öt helyiségét eredeti formájában tartottak meg, míg a többi helyiség közfalait eltávolították, s ezzel egy tágas, egybefüggő és körüljárható kiállítótér keletkezett.
1947-ben John Garstang megalapította az ankarai brit régészeti intézetet, amelynek első vezetője lett. A következő évben Oliver Robert Gurney is csatlakozott hozzá. Az intézet nagy szerepet játszott a múzeum átalakításában, bővítésében és régészeti anyaggal ellátásban. A Kursunlu Han négy helyiségébe 1948-ban a múzeumigazgatóság is beköltözött, s ettől kezdve a régi erődítmény védő-tornyát már csak raktárként használják.
A múzeumépület korszerű átalakítási munkáinak 1968. évi befejezése óta a Kursunlu Hant hivatali- és kutatóhelyiségek, könyvtár, előadóterem, laboratórium, és műhely-helyiségek céljára hasznosítják, a Mahmut Pasa Bedestenit pedig kizárólag csak kiállítási területként.
160px|right|thumb|A kiállítótér részlete
A múzeumépületek története
Az Anatóliai Civilizációk Múzeumának épületegyüttese az ankarai ősi erőd délkeleti falain kívüli Atpazari (lóvásártér) városrészben helyezkedik el. Az együttes két oszmán-kori épületből áll, amelyeket (múzeumi célra) restauráltak. Az egyik épület korábban a Mahmut Pasa bedestenje (vásárcsarnok), a másik a Kursunlu Han (karavánszeráj) volt.
A Bedestent (fedett bazárt) Mahmut Pasa, a fenséges Mehmet szultán nagyvezirje 1464-71 között létesítette. Felirat nem található rajt, írásos forrásokból tudjuk azonban, hogy itt árusították az angóra-fonalakból készített árukat. Az épület korabeli, általánosan használatos típusterv szerint létesült. A tíz kupolával fedett, négyszögletes középső teret 102 darab téglaboltozással fedett üzlethelyiség körítette.
A Kursunlu Han (karavánszeráj): hivatalos okmányaiból és regiszterekből tudjuk, hogy ezt az épületet is Mahmut Pasa nagyvezir építtette, alapítványi létesítményként szolgált. A bejáratánál szegénykonyhát is létesítettek az isztambuli Üsküdar negyedből ide menekültek ellátására. Felirat nem található az épületen. Az 1946. évi restaurálási munkák során II. Murád szultán korából származó, itt talált pénzérmék tanúsága szerint az épület a 15. század első felében már fennállt.
A hán az oszmán karavánszerájok általános típusát képviselte. A középső udvart oszlopcsarnok és egy kétszintes, emeletén kialakított szobasorból álló épület körített. A földszinten 28, az emeleten 30 szoba volt, valamennyihez tartozott kémény is. Az épület nyugati és déli része alápincézett, itt volt egy L alakú istálló. Az épület másik, északi oldalán 11, a keletin 9, a bejárati kapunál további 4 egymással szemben levő üzlet volt kialakítva.
1467-ben, a nagyvezirségből letett Mahmut pasa (a Bedesten építtetője) helyett a nagyveziri tisztséget 1470-ig ellátó Mehmet Pasa lett a karavánszeráj építtetője (Üsküdarban, ott van eltemetve, ahol moszkét, szegénykonyhát és medreszét létesített).
Az épületek az 1881-i nagy ankarai tűzvészben megsérültek. A tűzvész utáni állapotukból – közel félszáz éves elfeledettség után – a múzeum-komplexum számára történő rekonstrukcióval és átalakítással váltak ismét használhatóvá.
left|thumb|250px|Régészeti helyszínek és kiállítási módok
A kiállítási tér és leletállománya
Az egykori Kursunlu Han vendégfogadóban – a korábbiakban jelzett módon – a múzeum működését szolgáló raktárak, restaurátorműhelyek, irodák, könyvtár, dolgozószobák lettek kialakítva.
A volt Bedesten bazárban a múzeumi kiállítási terek helyezkednek el. A bedesten faragott terméskőből emelt főfalai a központi csarnokot és az azt körbevevő folyosót fogják közre.
Az épület főbejárata előtérbe nyílik, amelyben szemben található a pénztár, múzeumi ajándéktárgyak, könyvek árusító helye, s a tárlat eligazító- és magyarázó táblái. A múzeumban fényképezni – a korábbi tilalom feloldása következtében – ma már – vakuhasználat mellőzésével – lehetséges, azonban a termek és tárlók jellegzetes megvilágítása miatt esetenként megvilágítási problémák jelentkezhetnek.
A folyosótér két oldalán eredetileg fülkék sorakoztak, ahol a bazár üzletei voltak. A múzeumi célra történő átalakítás során ezeket lebontották, csupán ötöt csak a bal oldali szárny elején hagytak meg. A restaurálás magas művészi szintet képvisel, a falak és a tetőzetet tartó boltívek erőt, harmóniát sugároznak. Emellett a múzeumot a legkorszerűbb múzeumi technikai berendezésekkel, fűtéssel, világítással, légkondicionálással, biztonsági berendezésekkel, stb. is felszerelték.
A középső nagyterem 18x49 m alapterületű, felülről tíz kupola fedi. Ezek részben a csarnok vastag oldalfalaira, részben pedig a terem hossztengelyén sorakozó négyszögletes kőpillérekre támaszkodnak. A középső csarnok négy oldalfala közepén egy-egy bejárat nyílik a csarnokot négy oldalról körülvevő volt folyosótérre.
A múzeum megtekintésének logikus útját helyszínrajzi-, a történeti korszakokat pedig kronológiai-tábla mutatja be. A bejárattól jobbra indulva, a körfolyosón és termeken át, végül a központi térbe érünk, ahol a nagyméretű kőszobrokat, ortosztátokat, építészeti díszítőelemeket állították ki. A kiállítás rendje az anatóliai kultúrák kialakulásának és fejlődésének történeti folyamatát követi.
right|thumb|200px|Freskórészlet Çatalhöyükről
A civilizációk régészeti emlékeinek bemutatása
Őskőkor (paleolitikum) Mindaz, amit e korról Anatóliában manapság tudunk, az egyetlen olyan anatóliai lelőhelyről származik, amely a paleolitikum mindhárom szakaszában folytonos lakottságot mutat: ez a Karain-barlang, Antalyától északnyugatra, mintegy 30 km-nyire található ős-kőkori központ; a paleolitikum korai-, közép- és újkori szakaszaiból különféle lakótelephelyeket tartalmaz. A lelőhelyen talált eszközök és megmunkált kövek mellett több olyan műtárgy is található, amelyeket máshonnan importáltak. A neandervölgyi ember fog- és csontmaradványai, valamint számtalan megégett és nyers csontmaradványok találhatók.
Az ó- (és részben) a középső paleolitikum időszakában jellegzetes bunkósbotok jelentek meg, tűzkőből és kovakőből készült eszközök, kő-vésők, kő-fúrók, kő-szegek, levélformájú kő-hegyek (nyíl-hegyek), fonalnehezékek stb. A paleolitikus kor végén megjelentek az ívesen elhelyezett kőpengés eszközök (sarlók). A kőeszközök mellett ebben az időszakban más anyagokból is készültek szerszámok, pl. csontból, szaruból, de a használati eszközök első vonalát mégis csak a kőeszközök alkották, mert pl. a csont eszközöket ’’még nem úgy csinálják, hanem a célnak megfelelő formájú darabot csak úgy keresik ki’’.
Az újabb paleolitikum legfontosabb jellemzője az összhang (egység), ami a létfenntartási-, az eszközkészítési cselekvés során/mellett megjelenő emberi intellektuális tevékenység kialakulása, a kezdetleges műalkotások megjelenése. Színes festések a barlang-falakon és más helyeken, síkreliefek és kisplasztikák kialakítása, amely a paleolitikum korát bevonja a művészettörténet körébe. Az ékszerek utáni vágy kialakulása ugyancsak az újabb paleolitikum idejére esik. Az újabb paleolitikum időszakában a dísztárgyak, (ékszerek) készítéséhez az emberek különféle állati csontokat, fogakat, héjakat és kéreg-részeket, halcsontot, idegszálakat használtak fel. Ugyancsak ennek az időszaknak tulajdonítjuk a halottakkal való foglalatosság, a halottkultusznak a megjelenését is.
Az őskőkori kutatás tekintetében a Karain-barlangban feltárt leletek nemcsak kis-ázsiai, de az egész Közel-Kelet tekintetében nagy jelentőséggel bírnak. Itt az őskőkor mindhárom periódusából származó – mintegy 10,5 méter vastagságban kialakult – kultúr-réteg került feltárásra. A feltárt és bemutatott leletanyagból láthatók kőeszközök: szúró-, vágó és lándzsahegyek, valamint csontból készült lukasztók, tűket és ékszer-maradványokat.
Az anatóliai őskőkorkutatásokra jellemző, hogy a korszak értékelésére elégséges őskori lelet ma még nem került elő, s ez okozza a megfelelő mélységű értékelések és ismeretek hiányát. Az Alsó-Eufrátesz melletti dombokon folyó, és a karaini barlangban, továbbá a Yarinburgaznál ismét megindított ásatások, az újonnan megkezdett felszínvizsgálatok (terepbejárások), mind azt célozzák, hogy az anatóliai őskőkori időszak egyre világosabban táruljon fel. Ezen jelzések igazolására szolgálnak az Urfa térségében Göbekli Tepe helyszínén jelenleg folyó ásatásokon feltárt, a neolitikus társadalom működésének értelmezés-korrekciójához is szolgáló feltárt emlékei.A korszak bemutatott emlékei: 14. Karain-barlang, általános kép| 15. Karain barlang, F-kamra: 1986-os ásatások| 16. Karain-barlang, B-kamra| 17. Látkép az Eufrátesz teraszaira| 18. Kétélű eszköz. Tűzkő. Lelet Gaziantep mellől. Őskőkor| 19. Kétélű eszközök klasszikus típusai (kézi kaparók) Tűzkő. Lelet Gaziantepe mellől. Őskőkor.| 20. Pattintott kőeszköz-csoport. Tűzkő. Lelet az Ücagizli-barlangból. Újkőkor| 21. Különböző hegyek tűzkőből. Karain-barlang. Középső paleolitikum| 22. Karain-barlang: különféle kőhegyek tűzkőből, középső kőkor
Újkőkor (neolitikum)
Az emberiség történetében a neolitikum jelenti azt a történelmi korszakot, amikor az ember az élelmét először állítja elő saját maga, és ezen a tevékenységen úrrá tud lenni, igényeihez mérten többé-kevésbé szabályozni tudja. Az élelmiszerek termelésére való átállás korszaka meglehetősen ismert ugyan, s ezért tudjuk, hogy ennek az időnek a kezdetén az ember égetett kerámiaedények helyett még továbbra is kő- és faeszközöket használt, ezért ezt a kezdeti korszakot akeramikus újkőkornak nevezzük.
Ennek a korszaknak az anatóliai jelenléte kevés helyen azonosítható. Az emberek előzetes terv szerinti építkezésének nyomai, a kőből, csontból és fából készített eszközök, fegyverek és díszítőtárgyak (ékszerek) alkotta régészet leletei első alkalommal származnak faluszerű településekből.
190px|left|thumb|Çatalhöyük: iker-istennő