Sidney K. "Sid" Meier (Sarnia, Ontario, 1954. február 24. –) kanadai számítógépes játéktervező, aki számos népszerű stratégiai játékot tervezett. A Firaxis Games nevű fejlesztőcég vezetője.

Élete Meier a kanadai Ontarióban született. 1982-ben egy las vegasi kirándulás során Bill Stealey-jel együtt fedezték fel az egyik sarokban kiállított "Red Baron" repülőgép-szimulátort, és elhatározták, hogy ketten írnak egy hasonló jellegű programot. E célból megalapították a MicroProse-t. Első játékaik, a Solo Flight és a Hellcat Ace, megfelelően az elképzeléseknek, repülőgép-szimulátorok voltak. Az első nagy siker az 1984-es F-15 Strike Eagle volt. Innentől kezdve a MicroProse is elindult a felemelkedés útján. Meier ekkoriban elkezdett más műfajokkal is kísérletezni: először tengeralattjáró-szimulátorral, majd a körökre osztott stratégiák felé fordult. A legnagyobb siker azonban az 1986-os Pirates! volt, melyet nem lehetett egyértelműen besorolni egyik játékkategóriába sem: egyszerre volt stratégia és kaland, valamint szerepjáték. Ezt még jó néhány sikeres repülőszimulátor követte, majd 1990-ben megjelent a világ első "tycoon-típusú" játéka, a Railroad Tycoon. Ebben a stratégiai játékban jelentek meg először a real-time stratégiai építőjátékok klasszikus elemei.

1991-ben jelentette meg Sid Meier máig legnagyobb sikerét, a játéktörténelemben azóta is példátlanul népszerű Civilization-t. A játék egy körökre osztott stratégia volt, melyben az emberiség egy kiválasztott népét kellett az őskőkortól egészen a modern időkig terelgetni, mindezt kutatás-fejlődési fával és zseniális harcrendszerrel megtoldva. Folytatásai, az éppen csak az alapokat megtartó Colonization és a három évvel később megjelent új rész, a Civilization II is nagy sikerek lettek.

1996-ban a sorozatos nézeteltérések hatására Sid Meier elhagyta az addigra már kiadóvá hízott MicroProse-t, amelyben ő már rég nem töltött be semmilyen vezetői szerepet. Néhány kollégájával karöltve megalapította a Firaxis Games-t, amely eleinte főként az amerikai piacra készített stratégiai játékokkal volt jelen. A jogi problémák miatt nem készülhetett újabb Civilization-rész, ezért megalkotta az időbeli folytatást: az emberiség történetét az űrben folytató Sid Meier's Alpha Centaurit. 1999-ben Meiert beválasztották az Interaktív Művészetek és Tudományok Akadémiájának Halhatatlanok Csarnokába. Ekkoriban több fejlesztésről szóltak a hírek: az ígéretesnek tűnő Dinosaurs végül nem jelent meg, helyette 2001-ben érkezett a Civilization III, amely még mindig tudott újat nyújtani. 2002-ben a csődbe ment MicroProse-tól megvásárolta korábbi játékainak és más MicroProse-játékoknak a névjogait, melynek köszönhetően számos játékfolytatás érkezett. 2008-ban a Game Developers Conference életműdíjjal jutalmazta.

Sid Meier jelenleg az USA-beli Marylandben él, feleségével és Ryan nevű fiával.

Játékai Spitfire Ace (1982) HellCat Ace (1982) Floyd of the Jungle (1982) NATO Commander (1984) Solo Flight (1984) Kennedy Approach (1985) F-15 Strike Eagle (1985) Silent Service (1985) Gunship (1986) Sid Meier's Pirates! (1987) F-19 Stealth Fighter (1988) F-15 Strike Eagle II (1989) Covert Action (1990) Railroad Tycoon (1990) Civilization (1991) Pirates! Gold (1993) Colonization (1994) Civilization II (1996) Magic: The Gathering (1997) Sid Meier's Gettysburg! (1997) Sid Meier's Antietam! (1998) Sid Meier's Alpha Centauri (1999) Civilization III (2001) Sid Meier's SimGolf (2002) Sid Meier's Pirates! (2004) Civilization IV (2005) Sid Meier's Railroads! (2006) Civilization Revolution (2007) Civilization IV: Colonization (2008) Civilization V (2010) Sid Meier's CivWorld (2011) Ace Patrol (2013) Sid Meier's Beyond Earth (2014) Sid Meier's Beyond Earth: Rising tide (2015) Sid Meier’s Civilization VI (2016) Sid Meier’s Civilization VI: Gathering Storm (2019)

Jegyzetek

Források GAMER Magazin 2003. január – A világ legbefolyásosabb emberei

Kategória:Videójáték-fejlesztő személyek Kategória:Kanadaiak Kategória:1954-ben született személyek Kategória:Élő személyek