A Szaljut–2 (oroszul: Салют 2) Almaz katonai űrállomás, a második kísérleti célból indított szovjet űrállomás volt. Az űrállomás tesztrepülése sikertelen volt.
Jellemzői A Hrunyicsev Gépgyárban készült.
Megnevezései: Szaljut–2; OPSZ–1; COSPAR: 1973-017A. Kódszáma: 06398.
1973. április 4-én a Szaljut-program keretében Bajkonuri űrrepülőtérről az LC–81/23 (LC–Launch Complex) jelű indítóállványról egy Proton–K hordozórakétával állították alacsony Föld körüli pályára (LEO = Low-Earth Orbit). Orbitális pályája perces, fokos hajlásszögű, elliptikus pálya-perigeuma 257 kilométer, apogeuma 278 kilométer volt.
Alapadatok lehetséges űrhajósok száma: 3 fő villamos teljesítmény: 3500 W bruttó tömege: tonna hossza: méter belső hossza: méter hasznos tér: méter átmérő: 4,15 méter hermetikus terek légköbmétere: m³ folyamatosan használható szabad terek: 47 m³ fordulatok száma: 866 megtett távolság: kilométer, mérföld
A fő teleszkóp átmérője 1 méter, fókusztávolsága 6,4 m, a képeket 50x50 cm-es filmkockákra készítette. Felbontása a felszínen hozzávetőleg 50 cm volt. A képeket egyaránt vissza lehetett küldeni a visszatérő egységgel, vagy a fedélzeten előhívni, és "beszkennelve" rádiókapcsolaton keresztül visszaküldeni a földre. Egy kép átviteli ideje hozzávetőleg fél óra volt.
Az automatikus és a Földről irányított beüzemelést követően Pavel Romanovics Popovics parancsnok és Jurij Petrovics Artyuhin fedélzeti mérnök indult volna az űrállomásra, de április 17-én az űrállomáson robbanás történt, a napelemek megsérültek, az energia nélkül maradt állomással megszakadt az összeköttetés. Személyzet nem tudta meglátogatni. A robbanás okai lehettek: akkumulátor, oxigéntartály, navigációs motor – mindhárom egység egy rekeszbe volt építve(!); rakétafokozat robbanása nem lehetett, mert az űrállomás az elért pályán már önállóan repült,
A civil (Zarja) és a katonai (Almaz) űrállomások kívülről nagyon hasonlítottak egymásra, a különbség elsősorban belül volt. Az Almaz űrállomásokon több fényképészeti, infravörös és rádiótechnikai felderítő eszközt helyeztek el.
Az űreszköz hat részből tevődött össze az első a passzív Igla dokkolórendszer a zsilipkamrával (hossza 2, átmérője 1–3 méter). Egyetlen zsilipkamra és dokkolószerkezet volt, ezért csak egy űrhajót fogadhatott. a második, a nyomás alatt lévő fő rész (átmérője 4 méter; 7 munkahellyel), 20 ablakkal felszerelve, a harmadik nyomás alatt lévő rész tartalmazta: a vezérlő, a kommunikációs, az áramellátó, a létfenntartó rendszereket, valamint egyéb kiegészítő berendezéseket, negyedik részben (átmérője 2 méter, nyomásszabályozás nélkül) helyezték el a hajtóanyag-tartályt, a pályaelemek biztosítását szolgáló motorokat (két darab 4 kN), az éjszakai (földárnyék) energiaellátását biztosító kémiai akkumulátorokat, az oxigéntartályt, a víztartályt és a regenerációs rendszereket. az ötödik terület: az űrállomás testére (balra és jobbra) szerelték a 4 darab napelempaneleket (52 négyzetméter, kW), kint kapott helyet a hőszabályzó rendszer, a helyzetmeghatározó egység, egyéb berendezések. az űrállomás fel volt szerelve egy 350 kg tömegű visszatérő kapszulával, amely a fő teleszkóp által készített képeket juttatta vissza a földre. A kibocsátás után a kapszula lassítását, illetve a forgás megszüntetését rakétahajtóművel végezték, a földet érést ejtőernyővel és légzsákkal mérsékelték.
1973. május 28-án 54 nap ( év) után belépett a légkörbe és megsemmisült.
Jegyzetek
Források
A Szaljut-2-t említő cikkek Űrhadviselés – MOL vs. Almaz Sose használták a szovjet Apollót
Elődje:Szaljut–1Szaljut-program1971Utódja:Szaljut–3
Kategória:Szaljut űrállomások Kategória:1973 az űrkutatásban