Brandon Winn Sanderson (Lincoln, Nebraska, 1975. december 19. –) amerikai fantasyíró.
Élete A nebraskai születésű Sanderson jelenleg Provóban, Utah államban él. 2005-ben a Brigham Young Egyetemen, szerzett diplomát alkotó írásból. Emellett az egyetem által kiadott Leading Edge nevű, fél-profi, "spekulációs irodalmi" újságnak volt a munkatársa. Az egyetemen szobatársaként ismerhette a Jeopardy! bajnok Ken Jenningset . Kétszer jelölték a John W. Campbell Díj-ra.
2006. július 7-én házasodott és tagja a LDS Templom-nak.
Művei
Az Idő Kereke Robert Jordan halála után, Harriet McDougal (Robert Jordan özvegye és szerkesztője), Brandon Sandersont kérte fel Jordan epikus fantasy sorozatának, Az Idő Kereke sorozat utolsó könyvének a megírására. Ez úgy történt, hogy Sanderson írt egy Búcsú cikket Jordan-ról, és arról, hogy mit jelentett Jordan Sanderson számára, amit valaki a Tor kiadóból továbbított Harrietnek. Az írás annyira meghatotta Harrietet, hogy beszerzett néhány Sanderson könyvet. Majd, a Ködszerzet: A Végső Birodalom című könyv olvasása olyan mély benyomást gyakorolt rá, hogy meghozta a döntést, a sorozat befejezésére Sandersont fogja felkérni.
Ezt a Tor Kiadó 2007. december 7-én hozta nyilvánosságra. 2009. március 30-án, azt is közzé tették, hogy az eredetileg egy kötetre tervezett A Fény emlékezete (A Memory of Light) című utolsó könyvet, hatalmas kiterjedése miatt 3 kötetre osztották szét. Az első kötet „Gyülekező fellegek” (The Gathering Storm) volt, melyet 2009. október 27-én adtak ki. A második kötet címe „Az Éjfél Tornyai” (Towers of Midnight) amelyet 2010. november 2-án adtak ki, és a harmadik befejező kötetet végül 2013. január 8-án adták ki, aminek a címe "A Fény emlékezete" (A Memory of Light).
Kozmerum A Kozmerum annak az univerzumnak a neve, melyet Brandon Sanderson alkotott meg. A Kozmerum rendszereket és bolygókat foglal magába (eddig ismertek: Sel-, Scadrial-, Roshar-, Nalthis- Drominád-, Gyászének-, Taldain-rendszer), amelyeket emberek laknak, azonban fejlettségük, tudásuk és kultúrájuk teljesen eltér egymástól. Sanderson szeretett volna megalkotni egy fantasy-eposzt, de nem akarta, hogy az olvasók nevetségesen sok részt vásároljanak meg ahhoz, hogy a történet végére érjenek. Emiatt minden regénye (amelyek valamilyen, egyazon rendszerhez tartozó bolygón játszódik) külön-külön is élvezhető, de ezek mögött meghúzódik egy "rejtett eposz".
A Kozmerum történetek középpontjában egy Adonalsium nevű lény áll, aki a Yolen nevű bolygón élt, de egy összeesküvés miatt halálát lelte, így tizenhat részre szakadt. Ezeket a részeket nevezzük szilánkoknak. Minden szilánk valamelyik bolygóra került (van olyan bolygó, ahol több is található, de olyan is, ahová nem került szilánk), amelyek valamilyen módon sajátos mágiarendszereket alkottak meg az adott bolygón.
A regényekben gyakran felbukkant egy Hiod nevű különös alak (időnként más néven és külsővel jelenik meg), aki képes átjárni a bolygók között és többé-kevésbé befolyásolja a történetek szereplőit.
+CímEredeti megjelenésMagyar címSorozatVilágMegjegyzésElantris2005ElantrisElantrisKozmerumThe Hope of Elantris2006Elantris reménységeThe Final Empire2006A Végső BirodalomKödszerzetElső éraThe Well of Ascension2007A Megdicsőülés KútjaElső éraAlcatraz Versus the Evil Librarians2007Alcatraz VersusThe Hero of Ages2008A Korok HőseKödszerzetKozmerumElső éraAlcatraz Versus the Scrivener's Bones2008Alcatraz VersusDefending Elysium2008CytoverseThe Gathering Storm2009Gyülekező fellegekAz Idő Kereketársszerző: Robert JordanWarbreaker2009BékéltetőKozmerumAlcatraz Versus the Knights of Crystallia2009Alcatraz VersusTowers of Midnight2010Az Éjfél TornyaiAz Idő Kereketársszerző: Robert JordanThe Way of Kings2010A királyok útjaViharfény KrónikaKozmerumAlcatraz Versus the Shattered Lens2010Alcatraz VersusThe Alloy of Law2011A törvény ötvözeteKödszerzetKozmerumMásodik éraInfinity Blade: Awakening2011Infinity BladeThe Emperor's Soul2012A császár lelkeElantrisKozmerumThe Eleventh Metal2012A tizenegyedik fémKödszerzetLegion2012LegionA Memory of Light2013A Fény emlékezeteAz Idő Kereketársszerző: Robert JordanShadows for Silence in the Forests of Hell2013Hallgatás árnyai a Pokol RengetegébenThrenodyKozmerumInfinity Blade: Redemption2013Infinity BladeSteelheart2013AcélszívLeszámolókMitosis2013The Rithmatist2013RithmatistWords of Radiance2014Tündöklő szavakViharfény KrónikaKozmerumSixth of the Dusk2014Hatodik az AlkonyatbanFirst of the SunAllomancer Jak and the Pits of Eltania2014Allomanta Jak és Eltania BugyraiKödszerzetLegion: Skin Deep2014LegionShadows of Self2015A lélek árnyaiKödszerzetKozmerumMásodik éraFirefight2015TűzlényLeszámolókThe Bands of Mourning2016Az elmúlás pántjaiKödszerzetKozmerumMásodik éraSecret History2016Rejtett történelemEdgedancer2016PeremtáncolóViharfény KrónikaWhite Sand #12016Fehér homokFehér homoktársszerző: Rik Hoskin rajzok: Julius GopezAlcatraz Versus the Dark Talent2016Alcatraz VersusCalamity2016VészLeszámolókOathbringer2017EskühozóViharfény KrónikaKozmerumWhite Sand #22018Fehér homokKozmerumtársszerző: Rik Hoskin rajzok: Julius GopezLegion: Lies of the Beholder2018LegionSkyward2018CytoverseWhite Sand #32019Fehér homokKozmerumtársszerző: Rik Hoskin rajzok: Fritz CasasStarsight2019CytoverseRhythm of War2020Viharfény KrónikaKozmerumDawnshard2020Lux2021LeszámolókSunreach2021CytoverseReDawn2021Cytonic2021Evershore2021Defiant2023The Stormlight Archive Book #52023Viharfény KrónikaKozmerumUnspecified Novel #12023Unspecified Novel #22023Unspecified Novel #32023Unspecified Novel #42023
Magyarul
Elantris; ford. Tamás Gábor; Delta Vision, Bp., 2007 Ködszerzet, 1-6.; ford. Kopócs Éva, Matolcsy Kálmán; Delta Vision, Bp., 2009–2013 1-2. A végső birodalom; 2009 3-4. A megdicsőülés kútja; 2011 5-6. A korok hőse; 2013 Robert Jordan–Brandon Sandersonː Az éjfél tornyai, 1-2.; Delta Vision, Bp., 2012 (Az idő kereke sorozat) Robert Jordan–Brandon Sandersonː Gyülekező fellegek, 1-2.; Delta Vision, Bp., 2012 (Az idő kereke sorozat) Robert Jordan-Brandon Sanderson: A fény emlékezete, 1-2.; Delta Vision, Bp., 2014 (Az idő kereke sorozat) A törvény ötvözete. Egy újabb regény a Ködszerzet világán; ford. Kopócs Éva, Matolcsy Kálmán; Delta Vision, Bp., 2014 Leszámolók, ford. Kőszeghy Anna; Delta Vision, Bp., 2014–2017 Acélszív; 2014 Tűzlény; 2015 Vész; 2017 A lélek árnyai, Egy Ködszerzet regény; ford. Horváth Árpád; Delta Vision, Bp., 2018 A királyok útja I-II.; ford. Sárpátki Ádám; Delta Vision, Bp., 2018 Az Elmúlás Pántjai. Egy Ködszerzet regény; ford. Vitális Szabolcs; Delta Vision, Bp., 2019 A kozmerum titkai; ford. Sárpátki Ádám, Horváth Árpád; Delta Vision, Bp., 2019 A császár lelke Elantris reménysége A tizenegyedik fém Allomanta Jak és Eltania Bugyrai Ködszerzet: Rejtett történelem Fehér homok Hallgatás árnyai a Pokol Rengetegében Hatodik az Alkonyatban Peremtáncoló Tündöklő szavak I-II.; ford. Sárpátki Ádám, Rigó József Karsa; Delta Vision, Bp., 2020 Békéltető; ford. Sárpátki Ádám; Delta Vision, Bp., 2021 Eskühozó I-II.; Delta Vision, Bp., 2022
Jegyzetek Warbreaker Szerkesztés Warbreaker (2009)
További információk Sanderson's personal website Writing Excuses – Brandon's writing podcast Interview with Brandon Sanderson on the BookBanter podcast Brandon Sanderson Talks to AMCtv.com About The Wheel of Time Video Interview with Brandon Sanderson at BSCreview Adonalsium.net: Brandon Sanderson fansite
Kategória:Amerikai fantasyszerzők Kategória:1975-ben született személyek Kategória:Élő személyek