Fabrizio Giovanardi (Sassuolo, 1966. december 14. –) olasz autóversenyző.

Pályafutása 170px|balra|bélyegkép|Alfa Romeóban a 2005-ös túraautó-világbajnokság német futamán Pályafutását gokartozással kezdte, majd az Olasz Formula–3-as bajnokságban szerepelt. 1989-ben a nemzetközi Formula–3000-es bajnokságban versenyzett, ahol megnyerte az olasz futamot, és a tizedik helyen zárta a szezont.

Ezt követően túraautózásra váltott, és a kilencvenes években jelentős sikereket aratott olasz és spanyol bajnokságokban. 2000-ben, 2001-ben és 2002-ben megnyerte az európai túraautóbajnokságot. 2003-ban kilencedik, 2004-ben pedig ötödik lett a sorozatban.

2005-ben az akkor életre hívott túraautó-világbajnokságon versenyzett. Az év folyamán négy futamot nyert, és a harmadik helyen zárt az összetett értékelésben Andy Priaulx és Dirk Müller mögött.

2006-ban a brit túraautó-bajnokságba, VX Racing csapatához szerződött. Első évében két futamgyőzelmet szerzett, és végül az ötödik helyen zárta a szezont. 2007-ben és 2008-ban megnyerte a sorozatot, majd harmadik lett a 2009-es szezonban.

Eredményei Túraautó-világbajnokság

Eredmények Év Csapat Autó12345678910 Poz. Pont2005Alfa Romeo Racing TeamAlfa Romeo 156 MON MGN SLV IMO PUE SPA OSC IST VAL MAC 3. 81 6 8 10 7 3 8 1 3 1 3 8 1 26 Ki 1 6 6 2 19 Ni2006JAS MotorsportHonda Accord Euro R MON MGN BRA OSC CUR PUE BRN IST VAL MAC 20. 8 16 Ni 4 6

Külső hivatkozások Profilja a driver database.com honlapon

Kategória:Olasz autóversenyzők Kategória:1966-ban született személyek Kategória:Élő személyek