A 2010-es Premjer-Liga az orosz labdarúgó-bajnokság legmagasabb szintű versenyének 19. alkalommal megrendezett bajnoki éve volt. A pontvadászat 16 csapat részvételével 2010. március 12-én rajtolt, a záró fordulót 2010 novemberének végén rendezték.
A bajnokságot az Zenyit nyerte az ezüstérmes CSZKA Moszkva, és a címvédő Rubin Kazany előtt. Ez volt a szentpétervári alakulat 2. bajnoki címe.
A bajnokság rendszere A bajnokságot a zord orosz tél miatt tavaszi-őszi rendszerben rendezték meg. A 16 csapat körmérkőzéses rendszerben mérkőzött meg egymással, amely során minden csapat minden csapattal kétszer játszott: egyszer pályaválasztóként, egyszer pedig idegenben.
A bajnokság végső sorrendjét az alábbi szempontok szerint határozták meg: a bajnokságban szerzett pontok összege; a bajnokságban elért győzelmek száma; az egymás ellen játszott bajnoki mérkőzések pontkülönbsége; az egymás ellen játszott bajnoki mérkőzések gólkülönbsége; az egymás ellen játszott bajnoki mérkőzéseken szerzett gólok száma; az egymás ellen játszott bajnoki mérkőzéseken „idegenben” szerzett gólok száma; a bajnoki mérkőzések gólkülönbsége; a bajnoki mérkőzéseken szerzett gólok száma; előző szezonbeli helyezés vagy helyosztó mérkőzés
A bajnokság győztese lett az orosz bajnok, míg a 15. és 16. helyezett csapat kiesett a másodosztályba.
Változások a 2009-es szezonhoz képest Kiesett a másodosztályba Kubany Krasznodar, 15. helyen FK Himki, 16. helyen
Feljutott az élvonalba Anzsi Mahacskala, a másodosztály bajnokaként Szibir Novoszibirszk, a másodosztály ezüstérmeseként Alanyija Vlagyikavkaz, az FK Moszkva visszalépését követően a másodosztály bronzérmeseként
Részt vevő csapatok A 2009-es szezon 6. helyezettje, az FK Moszkva 2010. február 5-én bejelentette, hogy visszalép a 2010-es élvonalbeli küzdelmektől. Hivatalos kizárására 2010. február 17-én került sor.
Az FK Moszkva helyét a másodosztály bronzérmese, a Alanyija Vlagyikavkaz vette át.
Csapat Székhely Stadion Vezetőedző 2009 Alanyija Vlagyikavkaz Vlagyikavkaz Köztársasági Szpartak Stadion Vlagyimir Sevcsuk 3. (II. o.) Amkar Perm Perm Zvezda Stadion Rasid Rahimov 13. Anzsi Mahacskala Mahacskala Gyinamo Stadion Gadzsi Gadzsijev 1. (II. o.) CSZKA Moszkva Moszkva Himki Aréna (ideiglenesen) Leonyid Szluckij 5. Gyinamo Moszkva Moszkva Himki Aréna (ideiglenesen) Miodrag Božović 8. Krilja Szovetov Szamara Szamara Metallurg Stadion Alekszandr Tarhanov 10. Lokomotyiv Moszkva Moszkva Lokomotyiv Stadion Jurij Szjomin 4. FK Rosztov Rosztov Olimp–2 Oleh Protaszov 14. Rubin Kazany Kazány Kazányi Központi Stadion Gurban Berdiýew 1. Szaturn Moszkvai terület Szaturn Stadion Andrej Gorgyejev 7. Szibir Novoszibirszk Novoszibirszk Szpartak Stadion Ihar Kriusenka 2. (II. o.) Szpartak Moszkva Moszkva Luzsnyiki Stadion Valerij Karpin 2. Szpartak-Nalcsik Nalcsik Szpartak Stadion Jurij Krasznozsan 11. Tom Tomszk Tomszk Trud Stadion Valerij Nyepomnyascsij 9. Tyerek Groznij Groznij Bilimhanov Stadion Anatolij Bajdacsnij 12. Zenyit Szankt-Petyerburg Szentpétervár Petrovszkij Stadion Luciano Spalletti 3.
Vezetőedző-váltások Csapat Távozott vezetőedző A távozás módja A távozás ideje Érkezett vezetőedző A kinevezés ideje Anzsi Mahacskala Omari Tetradze lemondott 2010. március 18. Arszen Akajev 2010. március 18. Anzsi Mahacskala Arszen Akajev ideiglenes státusz vége 2010. április 18. Gadzsi Gadzsijev 2010. április 18. Gyinamo Moszkva Andrej Kobelev elbocsátották 2010. április 27. Miodrag Božović 2010. április 27. Krilja Szovetov Jurij Gazzajev lemondott 2010. július 26. Alekszandr Tarhanov 2010. július 27.
Végeredmény
| rowspan="4" style="background-color: #fafafa;" |
Eredmények
A góllövőlista élmezőnye Forrás: RFPL.
19 gólos Welliton (Szpartak Moszkva)
14 gólos Olekszandr Alijev (Lokomotyiv Moszkva) Szjarhej Karnyilenka (Tom Tomszk és Rubin Kazany)
13 gólos Alekszandr Kerzsakov (Zenyit)
10 gólos Vlagyimir Gagyun (Szpartak-Nalcsik) Danny Alves (Zenyit) Artyom Dzjuba (Tom Tomszk)
9 gólos Samil Aszildarov (Tyerek Groznij) Kevin Kurányi (Gyinamo Moszkva) Vágner Love (CSZKA Moszkva)
8 gólos Roman Adamov (FK Rosztov) Alekszandr Buharov (Rubin Kazany) David Corajev (Anzsi Mahacskala) Alekszej Medvegyev (Szibir Novoszibirszk) Dmitrij Kiricsenko (Szaturn) Dmitrij Szicsov (Lokomotyiv Moszkva) Christian Noboa (Rubin Kazany)
Jegyzetek
További információk Hivatalos oldal Eredmények a soccerwayről Eredmények a Szport-Ekszpresszen
Kategória:Orosz labdarúgó-bajnokságok Orosz 1