A OH. 701b., nyugati mintára gyakran előfordul feng shui hibrid helyesírással is. (hagyományos kínai: 風水, pinjin: fēngshuǐ, mandarin kiejtése: ) ősi kínai hagyományra alapuló áltudomány, mely önmeghatározása szerint az Ég és a Föld törvényszerűségeinek megfigyelésével és alkalmazásával segít az ember és a természet közötti összhang megvalósításában.Tér-Idő Tradicionális Feng Shui – Klasszikus tanácsadás A hagyományos célja a legmegfelelőbb lakhely meghatározása a sikeres élethez a környező táj és terepformák elemzésével – a módszer a föld jellegzetességeinek megfigyelésén (相地, ) illetve a lakhelyek megfigyelésén (相宅, ) alapul.He Xiaoxin 何晓昕 Fengshui Tanyuan 风水探源. p. 10, p. 66 A környezet és a benne élő ember kölcsönhatásait, összefüggéseit írásban elsőként a Sárga Császár Klasszikusa a Lakhelyekről (黄帝宅经, )黄帝宅經 Huangdi zhai jing című műben említik. A elnevezés szó szerinti jelentésben „szél és víz” ( 風: szél; 水: víz), amelynek magyarázata a (i.sz. 276–324) művében, a Temetkezések könyvében található meg legkorábbról:
Korábban, a Hadakozó fejedelemségek korában (i. e. 403-221) az elnevezése még (hagyományos kínai: 堪輿, egyszerűsített kínai: 堪舆) volt, amely az Ég és Föld törvényszerűségei szerinti életre utal (a Kan jelentése „az Ég útja”; a jelentése „a Föld útja”).
Története Eredete Habár jelenlegi alkalmazása más taoista hagyományos rendszerre is épül, kialakulása jóval megelőzi a taoizmusét. A jelenlegi kutatások szerint legkorábban a és a kultúrákban találták bizonyítékát a világegyetem és az ember kapcsolatának tanulmányozására és alkalmazására. A mágneses iránytű feltalálásáig a módszerek főként csillagászati megfigyelésekre épültek.Sun, X. (2000) Crossing the Boundaries between Heaven and Man: Astronomy in Ancient China. In H. Selin (ed.), Astronomy Across Cultures: The History of Non-Western Astronomy. 423-454. Kluwer Academic. 1988-ban a provinciában folytatott ásatások során derül fény arra, hogy a kőkori kínaiak már akkor igyekeztek a sírokat az égtájak illetve a főbb csillagképek (Nagygöncöl, Égszínkék Sárkány, Fehér Tigris) szerint kedvező módon elhelyezni és kialakítani. A hagyományos alapelveiben máig őrzi ezen ősi módszer nyomait.Elizabeth Moran, Val Biktashev, Joseph Yu: The Complete Idiot's Guide to Feng Shui. 2005: 37-39.Zhentao Xu, David W. Pankenier, and Yaotiao Jiang. East Asian Archaeoastronomy. 2000: 2
Egy i. e. 3000 körülire datált jáde leleten a hagyományos ma is alkalmazott iránytűjén látható elemekre és elemzési formulákra kísértetiesen hasonlító kozmográfiára bukkantak .Chen Jiujin és Zhang Jingguo. 'Hanshan chutu yupian tuxing shikao,' Wenwu 4, 1989:15
A korai bronzkori palotáktólLi Liu. The Chinese Neolithic: Trajectories to Early States. Cambridge University Press (2004) 230-237. kezdve valamennyi kínai főváros elvek szerint épült és rendezkedett be. Ezeket az építési szabályokat a -korban (kb. i.e. 1066-221) írták össze végül a (考工記 „Mesteremberek kézikönyve”). Az építők számára egy ács-kézikönyvben, a (魯班經 „Lu Pan klasszikusa”) c. műben foglalták össze az irányelveket. A temetőket és sírhelyeket ugyancsak alapján alakították ki. A legkorábbi feljegyzések szerint a sírokra gyakran az élők lakhelyeire használt kifejezéssel (宅 ) utaltak, valószínűleg a holtak lakhelyeinek tekintették azokat és alapjában véve nem tettek különbséget. Ez egészen az Öt dinasztia korszakáig (i. sz. 907–960) így volt, de akkortól a különvált az élők lakhelyének (阳宅風水, ) és a holtak békés nyughelyének (阴宅風水, ) tanulmányozására irányuló módszerekre. Prof. 王其亨 szerint a kedvező sírhely kiválasztásának valódi célja az volt, hogy a leszármazottak megfelelőképp kifejezhessék az őseik iránti hódolatukat és cserébe nem vártak el semmit. Őseikhez illő, tiszteletteljes kegyhelyet igyekeztek kialakítani ezzel, ahogyan a konfuciuszi gyászszertartások előírják.Prof. Wang Qi-Heng on Yinzhai Feng Shui
Az égi energiák földi hatásaira, illetve a nyolc égtáj felől érkező hatásokra vonatkozó megfigyeléseket a Tavasz-Ősz korszakig (i. e. 770 – i. e. 476.) visszanyúló Háztérképek az Öt Család számára (圖宅五姓, ) avagy Lakóhelyek módszere az Öt Család számára (五姓宅法,, ) néven rendszerezték egykor, de ez már a Tang-korra elavulttá vált,Geomancy and Traditional Folk House a jelentősen továbbfejlődött s különféle megközelítések születtek. például a -dinasztia uralkodása idején (i. sz. 386–538) a Nyolc Ház módszer (八宅法, ), amely ma is nagy népszerűségnek örvend. A táj és a terepformák elemzésére és a kedvező helyek kiválasztására vonatkozó alapelveket elsőként a kései Han-korban (i. sz. 190-220) foglalták össze a Temetkezések klasszikusában (葬经, ). Mintegy száz évvel később, korának elismert tudósa, saját megfigyelései alapján kiegészített és letisztázott Temetkezések könyve (葬書, ) címen a császár uralkodása idején összeállított legnagyobb kínai szöveggyűjteményben, a Négy Tárház Összes Könyvében (四庫全書, ).葬書 維基文庫,自由的圖書館 Azóta is ezt tekintik a hagyományos legfontosabb alapművének. Ezt az eszmerendszert módszernek, pedig 形勢派 néven nevez, amit a nyugatiak tévesen „forma iskolaként” emlegetnek. Azért téves az „iskola” elnevezést használni, mert nem a különálló ágazatáról vagy intézményéről van szó, hanem a kifejezetten a formákra vonatkozó megfigyelések, tanítások rendszerezett összességéről. Azok, akik ismerték a teljes képet, együtt alkalmazták a nyugati világban „iránytű iskolaként” elhíresült, az időszerűséggel foglalkozó és a mintázataira vonatkozó tanításokkal, amelyet az Ősök csarnokának nevez, pedig 理氣派 kifejezéssel illet.Bennett, Steven J. (1978) "Patterns of the Sky and Earth: A Chinese Science of Applied Cosmology." Journal of Chinese Science. 3:1-26Schools of Classical Feng Shui: San He and San Yuan by Denise A. Liotta-Dennis, 2009 Az nyugati elnevezésbeli megkülönböztetés már csak azért is téves, mert mindkettőnél használhatnak iránytűt. Azok, akik csak az egyik „iskola” tanításait ismerték, hiányos és pontatlan elemzéseket állítottak fel. Számos eszmerendszer létezett a történelem során, többségük csak a tanainak egy részét ismerte. A XIX. században 沈竹礽 mester – a XVII. századi 蔣大鴻 nagymester tanításaiból kiindulva – összhangba hozta a különböző elméleteket a égisze alatt a (玄空秘旨 Az Idő és Tér titkainak bölcsessége), illetve (沈氏玄空學 Shen mester Idő-Tér tanulmánya) című klasszikus műveiben.
Korai eszközök és módszerek A hagyományos több mint 3500 évetAihe Wang. Cosmology and Political Culture in Early China. 2000: 55 ölel fel a mágneses iránytű feltalálását megelőzően. Alapvetően csillagászati és kozmológiai megfigyelésekből ered.Feng Shi. Zhongguo zhaoqi xingxiangtu yanjiu. Zhiran kexueshi yanjiu, 2 (1990). Mondák alapján és régészeti leletekből következtetünk az őstörténeti időszakra,Aihe Wang. Cosmology and Political Culture in Early China. 2000: 54-55 amikor a vándorló törzsek főleg jóslással, jóscsontok használatával kerestek megfelelő helyet a letelepedéshez. Az ősi mesterek koruk nagyra becsült tudósaiként az uralkodók szolgálatában álltak. Elsősorban a paloták, szentélyek és a sírok helyének kijelölése volt a fő feladatuk, de a hadászat területén is stratégiai jelentőségű számításokkal szolgálták a császárt.Tér-Idő Tradicionális Feng Shui – A Feng Shui története
Az i. e. 130 körül megtalált, ősi szertartások leírását tartalmazó rítusai (周禮, ) szerint a mesterek kezdetben gnómont használtak méréseikhez. A kínaiak a cirkumpoláris csillagok alapján tájolták észak-déli irányba a településeiket. Paul Wheatley megfigyelte,The Pivot of the Four Quarters (1971: 46) hogy olykor egyszerűen megfelezték a felkelő és lenyugvó nap pályája által bezárt szöget, hogy meghatározzák az északi irányt. A mérőeszköz helyes beállításához alkalmazójának meg kellett vizsgálnia az adott időpontra vonatkozó égi jelenségeket is.Mark Edward Lewis (2006). The Construction of Space in Early China. p. 275
Lu 魯班 (i. e. 507 - 440) Lu tartományában élt kivételes kézügyességű ácsmester (aki egyben mester is volt) találta fel az ma „ vonalzóként” ismeretes távolságmérő eszközt. Követői készíthették fából, vasból, rézből, s különféle méretben, felosztással és funkciójától függően más-más elnevezéssel – összefoglaló nevük: „Lupan mércefajtái” (魯斑尺式, ). Először kizárólagosan az ajtók méreteinek kedvező kijelölésére használták, majd a Ming-dinasztia (i. sz. 1368-1644) idején általánosan elterjedt az ács szakmában és a mesterek körében.Dr. Jes. T. Y. Lim: Feng Shui és az egészség, Lunarimpex Kiadó, 2000Hermann Meyer-Günther Sator: Feng Shui Testi-lelki egészség, Édesvíz Kiadó, 2000
A Temetkezések könyve utalást tesz két másik, jádekőből készült mérőeszközre is: „Földmérővel (土圭, ) mérik az irányokat, jáde-mércével (玉尺, ) mérik a távolságokat.”葬書/雜篇 維基文庫,自由的圖書館 A földmérő egy jádetáblára helyezett iránytű volt.和漢三才図会(ずえ) 正徳三年(1713年)
A jelenleg használatos mágneses iránytű legkorábbi fennmaradt őse i. e. 83-ból való, de már i. e. 200-ból vannak rá utalások: egy négyszögletes, az elemzést segítő jelekkel ellátott táblából és az arra helyezett, mágnesvasércből készített fémkanálból állt, amely helyes működés közben mindig délre mutatott, így neve 指南針 , „délre mutató tű” volt. Az északi tájolású nyugati változatoktól eltérően a kínai klasszikus iránytűk mindig is dél felé mutattak, ahogyan a térképeken is az volt a fő irány.Tokaji Zsolt: A kínai iránytű története, Terebess Ázsia E-Tár Ezt a kezdeti változatot fejlesztették az idők során, bővítették segédjelöléseit, míg végül kialakult a négyszögletes alaptábla közepén elhelyezett mágnestű körüli 4-40 koncentrikus gyűrűből álló (罗 盘). A gyűrűk a 8 trigrammot, az 5 változó állapotot, a 9 Luo számot (avagy repülő csillagot), 28 csillagképet és még számos más útmutató szimbólumot tartalmaznak.
Alapelvek és alapfogalmak
A 氣 világegyetemet mozgató és lélekként átható életenergia; írásjegye az áramló levegőt illetve az élet jelének tekintett lélegzetet ábrázolja. Minden létezőt alkotó és tápláló erőt képvisel, valamennyi jelenségben tetten érhető, kapcsolatot teremt az anyagi (látható) és nem-anyagi (nem látható) világ között, a létezés mozgatója. Folyamatosan változik, és mindent összeköt.Tér-Idő Tradicionális Feng Shui – A Qi fogalma A japánoknál ki, az indiaiaknál prána, a görögöknél pneuma, a hébereknél ruah, az egyiptomiaknál ankh, a havaiiaknál tane, az ausztrál őslakóknál arunquiltha, az irokézeknél orenda a megfelelője.
A Három Erő A Három Erő (三才 )Dr. Yang Jwing-Ming: A kínai Qigong gyökere, Lunarimpex kiadó, 2002, 7-10. oldal a világegyetemet betöltő természeti erők kölcsönhatásait és az általuk képviselt lehetőségeket jelöli az Ég, a Föld és a köztük élő Ember kapcsán. Rendre megnyilvánul égi, földi és emberi formájában.
Az égitestek (Nap, Hold, csillagok), az időjárási jelenségek és az időszerűség energiája jelenti az Égi (天氣, ), amely napfény, holdvilág, villámok, csapadék, kozmikus sugárzások formájában jut le a földre. Ide tartozik a Hold hatása az apályra és a dagályra, a szelek és viharok környezetformáló hatásai, és a mindenütt jelenlévő, de az égitestek mozgásától függő időtényező is. Az idő ember- és világformáló hatását mondják még sorsnak vagy végzetnek is számos kultúrákban, és különféle csillagjóslási, asztrológiai módszerekkel igyekeznek összhangban élni vele, elkerülni a csapásait s kihasználni előnyeit.
Az égi alatt, annak részeként található a Földi (地氣 , ), amely változatos tájként (hegyekként, völgyekként, vizekként, sivatagokként, és síkságokként), illetve természetes vagy mesterséges építményekként nyilvánul meg. Az égi irányítja és befolyásolja. Ha kibillen az egyensúlyából, földrengések, vulkánkitörések és más természeti csapások történhetnek. A ezt a földi erőt ill. t tanulmányozza, és igyekszik megtalálni a harmóniát a másik kettővel, ezért is nevezték régen a mestereket földjósoknak vagy földtudósoknak (地理師, ).