A Lost in Space – Elveszve az űrben (eredeti cím: Lost in Space) 1998-ban bemutatott tudományos-fantasztikus film; az azonos című sorozat alapján készült. Londonban és Sheppetonban forgatták, a New Line Cinema gyártotta.
Történet 2058-ban a Föld a végső összeomlás előtt áll, ezért az emberiség új lakható bolygók után kutat. Ennek eredményeképpen jön létre a Jupiter-küldetés John Robinson professzor irányításával. A küldetés egyik célja, hogy eljuttassanak egy családot a legközelebbi lakható bolygóra, az Alpha Prime-ra, és előkészítsék a bolygó betelepítését. A hiperkapu megépítése is az egyik feladatuk. Egy, az ellenállók által végrehajtott támadás során megölik a Jupiter II eredeti pilótáját. Utódja Don West őrnagy lesz.
Szereplők KarakterSzínészMagyar hangLeírásJohn Robinson professzorWilliam HurtRosta SándorA Jupiter-küldetés vezetője. Csak úgy fogadta el az állást, hogy a családja is vele mehet, mivel a munkája miatt sokszor távol volt tőlük.Maureen Robinson professzorMimi RogersKovács NóraJohn Robinson felesége.Dr. Judy RobinsonHeather GrahamSolecki JankaRobinsonék legidősebb lánya. Ő felügyeli a kriogén rendszereket három évi fejlesztés után.Penny RobinsonLacey ChabertMezei KittyJudy húga. Az egyetlen a családból, aki nem szeretett volna elmenni a küldetésre, mivel barátait ott kellett hagynia. Videónaplót vezet a küldetésről. A küldetés során barátságot köt egy földönkívüli majommal, Blarppal.Will RobinsonJack JohnsonCzető RolandA Robinson család legfiatalabb tagja. Ifjú zseni, aki saját időutazási elmélettel rendelkezik. Elmélete megerősítése érdekében az iskola áramrendszerét megcsapolja, és ezzel némi kavarodást okoz. A küldetés alatt egy robot a legjobb barátja, és a Jupiter hipermeghajtójából egy időutazó gépet épít.Don West őrnagyMatt LeBlancWelker GáborA Jupiter II pilótája. Jobban szereti a katonai megoldásokat, ezért többször összetűzésbe kerül Robinson professzorral.Dr. Zachary SmithGary OldmanSzakácsi SándorAz ellenállók lefizetik, hogy szabotálja a küldetést. A küldetés során Will Robinson apapótlékaként is fungál.Robothang (hangja)Dick TufeldFöldi TamásA Jupiter II robotja. Eredeti célja, hogy karbantartsa a Jupiter II-t, és hogy óvja a Robinson családot. Smith doktor átprogramozza, hogy ennek pont az ellenkezőjét tegye. A küldetés során eredeti teste megsemmisül, de Will megmenti az „elméjét”. Később új testbe kerül. Hogy abban működőképes legyen, Will kibővíti saját elméje szerkezetével. Legismertebb mondata: „Veszély, Will Robinson”.Blarp hangjaGary A. HeckerBlarp egy majomra emlékeztető külsejű földönkívüli. A Robinsonék a jövőből jött hajó felderítőútjuk során találkoznak vele. Különösen Penny nagyon sokat foglalkozik vele.Idősebb Will RobinsonJared HarrisBicskey LukácsIdőutazással próbálja megváltoztatni a történéseket. Smith doktor a saját tervei megvalósításához próbálja kihasználni Will időgépét.
Háttér Az eredeti sorozat stábjából két szereplő kivételével mindenki kapott mellékszerepet: Mark Goddard, az eredeti Don West őrnagy, a tábornokot játszotta June Lockhart, a sorozatban Maureen Robinson, a filmben Will Robinson iskola igazgatója Marta Kristen és Angela Cartwright, az "eredeti" Robinson-lányok, riporterekként szerepeltek a filmben.
Jegyzetek
Fordítás
További információk
Kategória:1998 filmjei Kategória:Amerikai robotos filmek Kategória:New Line Cinema-filmek Kategória:Flamex-filmek Kategória:Befejezetlen filmsorozatok Kategória:Televíziós sorozaton alapuló filmek