Erdélyi Tímea (Budapest, 1983. június 20. –) magyar színésznő.
Életpályája A televízióban először 2000-ben debütált, amikor az RTL Klubon vetített Barátok közt című napi sorozat Tildáját alakította, 2003-ig. 2002-ben Magyarország legszexisebb nőjének választották. Színházban 2003-ban debütált, amikor szerepet kapott Agatha Christie: A vád tanúja című darabban; itt Grétát alakította.
Közben 2008-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, Zsámbéki Gábor és Zsótér Sándor osztályában, majd 2009-től a Szegedi Nemzeti Színház színésze és a Madách Színház vendégművésze lett, de játszott a Radnóti Miklós Színházban is.
Az országos ismertséget a Hacktion, illetve az előbbi folytatásaként elkészült Hacktion: Újratöltve című bűnügyi vígjátéksorozat hozta meg a számára, amelyeknek eddig elkészült összes folytatásában a főszerepek egyikét játszotta.
Szabadúszó színész, jelenleg a Játékszínben, a Rózsavölgyi szalonban, a Bartók Kamaraszínházban és a Karinthy Színházban játszik.
2023-2025 között a Déryné Program társulatának tagja.
Magánélete 2006-ban a Szabadság, Szerelem című film forgatásán került kapcsolatba Csányi Sándor színésszel. Majd összeköltöztek, párkapcsolatuknak két év után lett vége. 2012-ben házasságot kötött Szente Vajk színész-rendezővel., később viszont különéltek.Szakított egymással Erdélyi Tímea és Szente Vajk. Life.hu. 2017. márc. 10. 2019 októberében váltak el. Későbbi élettársa Radnai Márk színész, rendező volt.
Színházi szerepei A Színházi Adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 19.2012. október 22-i lekérdezés Christie: A vád tanúja....Gréta Szophoklész: Oidipusz király....A kar tagja Carlo Goldoni: A háború....Orsolina Kraus: Az emberiség végnapjai....Lány William Shakespeare: 'Vigyétek ki az éjjelit'.... De Filippo: Nápolyi kísértetek....Silvia Weöres Sándor: Octopus, avagy Szent György és a Sárkány históriája....Isabel hercegnő Csehov: Sputnic Disco.... Carlo Goldoni: A kávéház....Placida Stephens: Pornográfia....Az adjunktus másik tanítványa; az egyik nővér Hoffmann: A diótörő....Egyetemista lány - Menyhért A falu rossza....Finum Rózsi Ayckbourn: Mr. A., avagy a Hang-villa titka....Suzy William Shakespeare: A tévedések komédiája....Adriána Hal a zacskóban....Viráglány; Margó Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde....Ledér Fenyő Miklós: Aranycsapat....Winkler Zsófi Barnák-Deme: A rejtőzők....Lauren Pozsgai Zsolt: Kék-lila nyár....Torma
Filmjei Barátok közt (2000, 2001–2003) Ebéd (2008) 9 és ½ randi (2008) Géniusz, az alkimista (2010) Hacktion: Újratöltve (2012–2014) Holnap Tali! (2017) Holnap tali – A premier (2018) A mi kis falunk (2018–2021, 2023) Drága örökösök (2019) Segítség! Itthon vagyok! (2020) Mintaapák (2020–2021) Elk*rtuk (2021) Frici & Aranka (2022) ...Klug Böske
Díjai, elismerései Kránitz Lajos-díj (2013)
Jegyzetek
További információk TV24 Sztárlexikon Szegedi Nemzeti Színház Erdélyi Tímea
Kategória:Magyar színésznők Kategória:1983-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Budapesten született személyek