Karácson Tamás (Várpalota, 1987. augusztus 5. ) – művésznevén Fluor – magyar rapper, szövegíró, médiaszemélyiség. Korábban Fluorid és Fluor Filigran néven volt ismert, kezdetben leginkább csak lakhelyén, Székesfehérváron. Zenéjében eleinte az underground hiphop dominált olyan számokkal, mint például a GecigránátFluor filigran - Gecigránát, youtube.com vagy a Picsakészen,Fluor Filigran & Snow Picsakészen, youtube.com majd 2010-től a populárisabb irányba fordulva a MizuMizu Fluor legújabb videóklipje a 'Lájk' c. albumról., youtube.com című dallal vált széles körben ismertté. Stílusában a rap, a hiphop elemei ugyanúgy megtalálhatóak, mint az elektronikus zene. Jelenleg a Wellhello nevű együttesben aktív, melyet Diazzal ketten alkotnak.
Pályafutása A kezdetek Már fiatalon elkezdett rappelni. Első rapszövege a hatos lottóról szólt. A nagy áttörést az jelentette, amikor 2004-ben megkereste Joekert, a Hősök tagját és ütemgyárosát, hogy elkészítse első saját stúdiófelvételét, az Egy pillanatot. Ekkor Fluorid néven futott. Ezután jelentkezett az Animal Cannibals tehetségkutatójába, a Mikrofon Mániába, amelyet tizenhat évesen nyert meg több száz másik mc-t megelőzve. A győzelem után klip is készült az Egy pillanat című számhoz, és még szeptemberben kiadta Ahogy érzem című albumát, amely nyolc számot tartalmazott. A fiatal rapper felhívta magára a figyelmet, rengetegen várták a folytatást.
Még decemberben kiadta a Történet EP címre hallgató kislemezt, majd 2005 szeptemberében a Másik fél maxi címűt. Az előző albumoktól eltérően nem Joeker kezei alatt készültek a felvételek, illetve az alapok, hanem saját maga készített el többet is. A Másik fél maxin helyet kapó Beton című számhoz készült videóklip is.
Mélyvárosi álmok Ekkor Fluorid úgy döntött, hogy nevet változtat, és Fluor Filigran néven kezd el dolgozni első nagy albumán. Ekkor kezdett közösen dolgozni Nappal, aki azóta Zselenszky néven ismert. A másik fontos találkozása Pixával történt. Ő a későbbiekben is rengeteget segített Fluornak. Pixa több számnak is a producere volt az új albumon, illetve nála lett fölvéve a számok nagy része. Az album végül 2006 júniusában került ki.
Parappa Fluor Filigran ezután újabb ötlettel állt elő: következő albumát „lopott alapokra”, azaz híres külföldi instrumentálokra vette fel. A számok ismét Pixánál lettek felvéve. Több előadó is közreműködött az albumon, többek között a Gruppen Family (Siska Finuccsi, Eckü, Pixa), Mentha és Rich-Zed. A Matek után című szám FankaDeli nek szól. Ezen kívül további híres számok az albumról: Háromból három, Sose legyen rosszabb, Parappa. Készült egy bónuszkiadás is, itt már saját ritmusokra rappelnek.
2007-ben Fluor Ecküvel és Pixával elindította az AP! nevű rádiót, amely Székesfehérváron környékén és az interneten hallgatható.
Ugyanezen év decemberében kiadta az Eufória EP című kislemezt. Ezen dolgozott először együtt az Indigó utcával.
Kell az új is Ezen az albumon Fluor Filigran több új stílusban is kipróbálta magát. Az album készítése előtt Fluor megismerkedett Hosszú Zsolttal, aki dzsesszes vonalat vitt a számok nagy részébe. Az album első fele dzsesszes hangulatú, nagyrészt az élet szépségét sugallja. A második felében inkább az elektronikus vonal dominál, ami Pixa specialitásává vált azóta. A címadó számban közreműködik SP. A bónusz részben megtalálható Pixa zenéje, a Fürge ujjak, illetve egy houseparódia, a Dörr Me. A Jó lesz így című számhoz klip is készült. További nevezetesebb számok az albumról.
Shake! Fluor 2008 végén egy AP!-műsorban jelentette be, hogy hamarosan új albummal jelentkezik. Még abban az évben bemutatta a Gecigránát című számot. Az albumhoz több tehetséges producer készítette az alapokat: Verz, Wata és Dolbeats is megjelent Pixa mellett. Még az album megjelenése előtt elkészült a Van sok söröd című számhoz a klip. Az album megjelenése után a … című számhoz is készült egy karácsonyi videóklip.
Partyarc, Popcorn, Mizu, Lájk! Fluor decemberben fölrakta Myspace-ére az Ecküvel közös Mr. Hilti című számot. Ekkor bejelentette, hogy nyáron kiadja új albumát, a Popcorn!-t, amelyet a Partyarc című kislemez fog megelőzni. Ekkor hagyta el nevéből a Filigran jelzőt, majd leginkább keresztneve becézéset, a Tomit kezdte el használni. A Partyarchoz készített klip 2010 júniusában jelent meg.
2010. december 26-tól 2011. január 3-ig minden nap feltett egy letölthető számot az internetes oldalára. Január 4-én megjelent a Mizu című dal klipje, amelyet néhány nap alatt több százezerszer tekintettek meg a YouTube-on. Fluor szerzeményét a Csillag születikben feltűnt Erős Dávid operaként dolgozta fel, innentől kezdve lavinaként indult meg a különböző verziók gyártása. A Mizu dalszövege kapcsán a magyar közösségi médiában plágiummal vádolták meg Fluort. Az egyesült államokbeli LMFAO együttes Scream My Name dalának szövegében található egy sor: „We fit together like if we were twos legos.” Fluor dalszövegében lényegében ennek fordítása, az „Álljunk össze, mint két kicsi lego.” sor szerepel.Plágium balhé. Fluor Tomi hallgat rtlklub.hu
2011 májusában megjelent a 'Lájk' című szám videóklipje.
Nekem kukim van, neked nunid van… 2011 júniusában Fluor ismét a közvélemény figyelmének központjába került Nekem kukim van, neked nunid van… című dalával.Az égiek mentettek meg Fluor Tomitól
A Kiszel Tünde-ügy 2009-ben Fluor egy partin, ahol többet ivott a kelleténél, sértő megjegyzéseket tett Kiszel Tündére. A videó 2011 nyarán került nyilvánosságra. Kiszel Tünde, amikor meglátta a videót, úgy döntött, hogy pert indít Fluor ellen. Fluor azóta megbánta az esetet, és többször bocsánatot is kért ezért, a nő azonban nem fogadta el a bocsánatkérését. Peren kívül megegyeztek, miután Fluor másfél millió forintot fizetett kárpótlásul.
Diszkográfia Nagylemezek
Kislemezek Ahogy érzem (2004) Történet EP (2004) A másik fél Maxi (2005) Eufória EP (2007)
Videóklipek 2004 – Egy pillanat 2006 – Beton 2008 – Jó lesz így 2008 – Dörr me 2009 – Van sok söröd 2009 – PontPontPont 2010 – Partyarc 2011 – Mizu 2011 – Lájk Remix 2011 – Halenda 2011 – Nekem kukim van 2012 – Partyállat 2012 – Hello, nyár 2012 – Köpköde 2013 – Anno 2013 – Charlie Sheen 2013 – Az út a cél 2013 – Képkockák 2013 – Képkockák akusztik 2014 – Felébredni máshol 2014 – Szembesáv 2014 – Rakpart (Wellhello) 2014 – Apuveddmeg (Wellhello) 2015 – Emlékszem, Sopronban (Wellhello) 2015 – Késő már (Wellhello) 2016 – A város szemei (Wellhello) 2016 – #Sohavégetnemérős (Wellhello) 2016 – Fiúk ölébe lányok (Wellhello) 2017 – Odaút (Wellhello) 2017 – Senki nem véd meg (Wellhello) 2017 – Régi szőke (Wellhello) 2017 – Zuhanj belém (Wellhello) 2018 – Nem olyan lány (Wellhello) 2018 – Az utolsó hibám (Wellhello 2019 – Ittalvós 2019 – Felhőmozi 2019 – Barátom (Wellhello) 2019 – Őszinte (Wellhello) 2020 – Ölelni szavakkal (Wellhello) 2020 – Bárhová (Wellhelo) 2020 – Erre már nem fogok emlékezni (Wellhelo) 2025 – Csicska 2
Közreműködés 2009: Animal Cannibals – Faház meg sátor 2010: A Stáb – Mekkora showA Stáb – Mekkora show - hivatalos klip a Viva tv honlapján: 2010: John The Valiant ft. Lola – Another dayJohn The Valiant ft. Lola – Another day - hivatalos klip a Viva tv honlapján: 2011: Animal Cannibals vs. The Doobie Brothers – Ülünk a long train 2011: Irigy Hónaljmirigy – Két hetes gatyó 2012: Stáb a tanyán – A holnap a máé 2015: PIxa Kis Grófo – Bulibáró 2017: RED BULL PILVAKER – Falu végén kurta kocsma (Lábas Viki, Sub Bass Monster, Fluor) 2020: Tamáska Gabriella, Lotfi Begi – A mi számunk
Slágerlistás dalok Év Dal Legmagasabb helyezés Album VIVA Chart CLass 40 MAHASZ Editors' Choice MAHASZ Rádiós Top 40 MAHASZ Dance Top 40 MAHASZ Single (track) Top 10 EURO 200 2010 Partyarc feat. SP 7 Lájk 2011 Mizu 1 15 3 Lájk 1 40 4Közreműködés kislemezeken
Év Kislemez Legmagasabb helyezés Album VIVA Chart CLass 40 MAHASZ Editors' Choice MAHASZ Rádiós Top 40 MAHASZ Dance Top 40 MAHASZ Single (track) Top 10 EURO 200 2010 Mekkora show A Stábbal 1Összesítés1. helyezett számok 2Top 10-be bekerült 3 2Top 40-be bekerült 3 2
Díjak 2011 :Bravo Otto-Az év felfedezettje 2011: Bravo Otto-Az év videóklipje (Mizu) 2011: Viva Comet-Legjobb új előadó 2011: Viva Comet-Legjobb férfi előadó (jelölés) 2016: Playboy Man Of The Year (frontember) 2017: Junior Artisjus-díj
Filmek és televíziós műsorok
#Sohavégetnemérős (2016) +Televíziós műsorokÉvCímSzerepkörCsatornaMegjegyzés2020Álarcos énekesversenyzőRTL 1 epizód; 2. évad; Süti jelmez2021Álarcos énekesnyomozó3. évad2026A renitensönmagalink=RTL+ (Magyarország, 2022)|62x62px3. évad 3. rész
Jegyzetek
Források
Kategória:Magyar könnyűzenei előadók Kategória:Magyar rapperek Kategória:Várpalotaiak Kategória:1987-ben született személyek Kategória:Élő személyek