bélyegkép|270px|Hetey Katalin sírja a Farkasréti Temetőben Hetey Katalin (asszonynevén Konok Tamásné) (Miskolc, 1924. augusztus 2. – Budapest, 2010. április 25.) Kossuth-díjas magyar grafikus-, festő- és szobrászművész. Művészetében geometrikus elemekből építkezett, a rész és az egész, a mozgás és az energia összefüggéseit; a pozitív és a negatív formák ellentétét, az ezekből adódó fény-árnyék hatást ábrázolta.
Életpályája Felsőfokú tanulmányokat a budapesti Képzőművészeti Főiskolán folytatott 1942–1947 között, mestere Szőnyi István volt. A főiskola elvégzése után a budapesti Képzőművészeti Gimnáziumban tanított 1956-ig. 1957-ben Olaszországba ment tanulmányútra, majd Párizsban telepedett le. 1962-ben rendezte első jelentős önálló kiállítását a Galerie Lambertben. Ebben az időszakban főleg festészettel foglalkozott, elnyerte a Hantington Hartford Alapítvány kaliforniai ösztöndíját, így 1963-1964-ig Kaliforniában alkotott, New Yorkba is ellátogatott. 1970-ben megkapta a francia állampolgárságot, de magyar állampolgárságáról sem mondott le. Az 1980-as évektől egyre többet látogatott haza, alkotott a győri és a nagyatádi művésztelepeken. Alkotói tevékenységet 1970-től főleg a szobrászat területén fejtett ki. Folyamatosan megmérette alkotásait egyéni és csoportos kiállításokon európai országokban, az USA-ban és Magyarországon. 1961-től gyakran állította ki műveit Konok Tamás festőművész férjével közösen.
Életmű-kiállítását a győri Városi Művészeti Múzeum rendezte meg 2005-ben, ezt a kiállítást több kiállítóhely is követte, köztük a budapesti Vasarely Múzeum; a Mono Galéria, Budapest és a Magyar Képzőművészeti Egyetem. Egyik utolsó kiállítását 2010 márciusában Konok Tamás festőművésszel együtt a dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galériában rendezték Párhuzamos életrajzok címmel. Debrecenben a Belvárosi Közösségi Házban Deim Pállal, Matzon Ákossal együtt szerepelt csoportos kiállításon 2010. április 26-ától 2010. május 22-éig. Ezen kiállítás megnyitóját már nem érhette meg, 2010. április 25-én elragadta a halál.
Egyéni kiállítások (válogatás)
1961 Club Aziza Othmana, Tunisz, Konok Tamással 1962 Galerie Lambert, Párizs 1963 The Potter's House Gallery, Washington 1963 Silvan Simone Gallery, Los Angeles 1964 Stedelijk Múzeum, Schiedam, Hollandia 1965 Haus der Begegnung, Hamburg 1968 Kunstzaal Zuid, Rotterdam, Konok Tamással 1968 Culturell Centrum, Hugeven, Hollandia 1971 Stedelijk Múzeum, Schiedam 1973 Galerie Schlégl, Zürich 1976 Galerie Du Manoir, La Chaux-de-Fonds 1977 Galerie Numaga, Auvernier, Svájc 1978 Galerie von Braunbehrens, München 1979 Musée des Beaux-Arts, La Chaux-de-Fonds, Konok Tamással 1981 Szépművészeti Múzeum, Budapest, Konok Tamással 1981 Galerie von Braunbehrens, München, Konok Tamással 1982 Városi Könyvtár, Győr 1983 Galerie Schlégl, Zürich 1984 Galerie Perrig, Bázel 1985 Herman Ottó Múzeum, Miskolc, Konok Tamással 1988 Galerie Schlégl, Zürich 1990 Galerie für Gegenwartskunst, Bonstetten, Bajorország 1991 Xantus János Múzeum, Győr 1992 Vasarely Múzeum, Budapest 1995 Szombathelyi Képtár, Szombathely, Konok Tamással 2005 Városi Művészeti Múzeum, Győr 2009 Mono Galéria, Budapest 2010 Kortárs Művészeti Múzeum, Dunaszerdahely
Csoportos kiállítások (válogatás)
1964 Fiatal művészek III. Nemzetközi kiállítása, Tokió 1979 Présence Paris-Budapest, Palais Luxembourg, Párizs 1982 Tisztelet a szülőföldnek : külföldön élő magyar származású művészek II. kiállítása, Műcsarnok, Budapest 2003 Gutmann Galéria, BudapestKiállító művészek: Bak Imre, Deim Pál, Hencze Tamás, Hetey Katalin, Megyik János, Mengyán András, Molnár Vera, Nádler István, Rákóczy Gizella. 2006-2007 Szentendrei Képtár és Kamaraterem, Ferenczy Múzeum, SzentendreA kiállítás címe: 1956 - emigrációban; kiállító művészek: Bujdosó Alpár, Gáyor Tibor, Hetey Katalin, Konok Tamás, Kádár József / Joseph Kadar; Megyik János; Nádasdy János, ifj. Nagy Pál (1929-1979) festő, Papp Tibor, Pátkay Ervin. 2010 Belvárosi Múzeum, Debrecen
Művei közgyűjteményekben (válogatás)
Bibliothék National, Párizs; Herman Ottó Múzeum, Miskolc; Musée des Beaux-Arts, La Chaux-de-Fonds; Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest; Stadtische Sammlung, Hamburg; Szépművészeti Múzeum, Budapest; Xántus János Múzeum, Győr.
Társasági tagság
Nyílt Struktúrák Művészeti Egyesület (alapító tag, 2006-2010)Nyílt struktúrák Művészeti Egyesület, Balkon, 2006
Díjak, elismerések (válogatás)
Hantington Hartford Alapítvány ösztöndíja (1962) A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (2008) Kossuth-díj (2009)
Jegyzetek
Források Kortárs magyar művészeti lexikon. Szerk. Fitz Péter. 2. köt. Budapest : Enciklopédia Kiadó, 2000. Hetey Katalin lásd 123-124. p.
További információk Hetey Katalin emlékezete a Kultúra.hu lapon Hetey Katalin grafikai kiállításának képei, Mono-Galéria, Budapest Hetey Katalin élete, munkássága, képek alkotásairól
Kategória:1924-ben született személyek Kategória:2010-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar grafikusok Kategória:Magyar festők Kategória:Magyar szobrászok Kategória:Magyar nők Kategória:Kossuth-díjasok Kategória:Miskolciak Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek Kategória:A Magyar Érdemrend lovagkeresztjének kitüntetettjei