Miklósvári Gyenge Anna, külföldön Anne Roselle (Kézdivásárhely, 1893. március 20. – Lakeland, Florida, 1989. július 31.) magyar operaénekesnő (szoprán) és színésznő.

Életútja

[Életrajza körül sok a bizonytalanság.]

Édesapját korán elvesztette. Kolozsvárott (és Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen [?]) járt iskolába, majd 14 éves korában Budapesten beiratkozott Rákosi Szidi színiiskolájába. 1911-ben lépett először színpadra a Király Színházban Iluskaként (Kacsóh Pongrác: János vitéz). Rövid idő után Krecsányi Ignác temesvári társulatához szerződött. Ekkor ismerte meg Rosner Árpád bankárt, aki 1912-ben feleségül vette. Még ebben az évben kivándoroltak az Egyesült Államokba, ahol Gyenge Anna csatlakozott a Heltai Árpád vezette Állandó Magyar Színházhoz, itt operettek főszerepeit alakította és komoly énektanulásba kezdett. Valószínűleg régebbi magyar emigránsok segítségével lett a Radio City Music Hall rendszeres fellépője. Ekkor változtatta meg nevét Anne Roselle-re. Egy próbaéneklést követően 1920. november 1-jével szerződtette a Metropolitan Opera House, ahol Musette (Puccini: Bohémélet) szerepében mutatkozott be. Két évadot töltött az intézménynél. A következő három évben kisebb amerikai operaházakban, vándortársulatoknál lépett fel.

1925-ben visszatért Európába: öt évre Drezdába szerződött. Sokat vendégszerepelt (Bécs, Kairó, Berlin, Párizs, Varsó, Milánó, London stb.). Amerikába is visszajárt. Magyarországon is többször fellépett, először 1926-ban, majd a harmincas években rendszeresen. 1929 és '34 között állandó szerződés Philadelphiába kötötte, de a turnézást is folytatta. Utolsó európai fellépése 1938-ban volt. Amerikában valószínűleg 1946-ig működött énekesként. Visszavonulása után New Yorkban tanított. 1956 után telepedett le a floridai Lakelandben.

Repertoárja egészen rendkívülien alakult, a számtalan operettszerep mellett szinte minden szopránfachból voltak operai alakításai.

Szerepei Berg: Wozzeck – Marie Bizet: Carmen – Micaela Erkel Ferenc: Hunyadi László – Szilágyi Erzsébet Gounod: Faust – Margit Jacobi Viktor: Leányvásár – Lucy Kacsóh Pongrác: János vitéz – Iluska Lehár Ferenc: Luxemburg grófja – Angela Leoncavallo: Bajazzók – Nedda Mascagni: Parasztbecsület – Santuzza Montemezzi: A három király szerelme – Fiatal lány Mozart: Szöktetés a szerájból – Konstanza Mozart: Don Juan – Donna Anna Puccini: Bohémélet – Musette, Mimi Puccini: Turandot – címszerep Puccini: Tosca – címszerep Puccini: Pillangókisasszony – Cso-cso-szán Richard Rodgers: South Pacific – Bloody Mary ifj. Johann Strauss: A cigánybáró – Szaffi Richard Strauss: Elektra – címszerep Verdi: Aida – címszerep Verdi: A trubadúr – Leonóra Verdi: La Traviata – Violetta Valery Verdi: Don Carlos – Tebaldo Verdi: Otello – Desdemona Wagner: Tannhäuser – Erzsébet Wagner: Lohengrin – Elza Wagner: A walkür – Sieglinde Wagner: Parsifal – viráglány

Filmje Halló, Budapest (magyar, 1935)

Jegyzetek

Források

Elfeledett magyar énekesek: Gyenge Anna (félreértéseket tisztázó cikk) Kisgyörgy Zoltán: Miklósvári Gyenge Anna (Mementó) Madame Roselle Was True Prima Donna (újságcikk a Lakeland Ledger 1978. október 16-i számában) Ügynöki sajtóanyaga Lemezeinek újrakiadásáról Anne Roselle Biography Életrajza a cantabile-subito.de-n

Kategória:Magyar operaénekesek Kategória:Magyar operetténekesek Kategória:Szopránok Kategória:Kézdivásárhelyiek Kategória:1893-ban született személyek Kategória:1989-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar emigránsok az Amerikai Egyesült Államokban Kategória:Nevet változtatott magyar személyek Kategória:Magyar színésznők