Catherine Hardwicke amerikai díszlettervező, látványtervező, forgatókönyvíró, filmrendező.

Legismertebb filmje a Tizenhárom (2003), a Dogtown urai (2005) és a Stephenie Meyer bestseller-regénye alapján készült Alkonyat (2008).

Élete és pályafutása Hardwicke Texasban született, az austini Texasi Egyetemen végzett építészként. Munkái között található például egy napenergiával működő házkomplexum, mely egy mesterséges tó köré épült, medencékkel és vízeséssel. Mégis úgy döntött, inkább a filmszakmában helyezkedik el, ezért elvégezte a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem filmművészet szakát is. Az egyetemi évei alatt készítette el a Puppy Does the Gumbo című kisfilmet, mely díjat is nyert, s ez megnyitotta előtte az utat a filmszakmába. Több alacsony költségvetésű film látványtervét készítette el (Taplófejek (1988), Marslakók, haza! (1990), Boldog, boldogtalan (1992), Tank Girl (1995)). A 2000-es évekre már nagyobb produkciókban is helyet kapott, pl. a 2001-es Vanília égbolt látványterveit készítette el.

Rendezői sikerét a 2003-as Tizenhárom című film hozta meg, melynek forgatókönyvét a főszereplő Nikki Reed igaz története alapján az akkor 14 éves lánnyal közösen írta meg hat nap alatt. A film elnyerte a Sundance Filmfesztivál legjobb rendező díját. A kasszasikert azonban a 2008-ban bemutatott Alkonyat című romantikus fantasy hozta meg számára, a film nyitó hétvégi bevétele a valaha volt legjobb nyitás női rendezőtől.

A 2010-es években a A lány és a farkas (2011), a Máris hiányzol (2015) és a Tölténykirálynő (2019) című filmeket rendezte meg. 2015-ben Lady Gaga "Til It Happens to You" című dalához készített videóklipet.

Filmográfia Film Év Magyar cím Eredeti cím Feladatkör Megjegyzések Rendező Forgatókönyv Producer 2003 Tizenhárom Thirteen társíró: Nikki Reed 2005 Dogtown urai Lords of Dogtown 2006 A születés Nativity Story 2008 Alkonyat Twilight 2011 A lány és a farkas Red Riding Hood 2013 Plush társíró: Arty Nelson 2015 Máris hiányzol Miss You Already 2017 The Black Ghiandola rövidfilm 2019 Tölténykirálynő Miss Bala

Televízió Év Magyar cím Eredeti címMegjegyzések 1987 New Monkees 2013 Végzetes bizonyíték Reckless 2016 Eyewitness 2018–2020 Rólunk szól This is Us rendező (2 epizód) 2022 Guillermo del Toro: Rémségek tára Guillermo del Toro's Cabinet of Curiosities rendező (1 epizód)

Videóklipek Év Előadó CímMegjegyzések 1987 New Monkees Affection (Box version) rendező2015 The All-American Rejects There's a Place Lady Gaga Til It Happens to You

Jegyzetek

Fordítás

További információk

Kategória:1955-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Amerikai filmrendezők Kategória:Amerikai forgatókönyvírók Kategória:Amerikai díszlettervezők Kategória:Amerikai nők Kategória:Texasiak