Ez a szócikk tartalmazza a 2010-es labdarúgó-világbajnokságon részt vevő csapatok által nevezett játékosok listáját. Minden csapatnak huszonhárom játékost kellett neveznie 2010. június 1-jéig (10 nappal a világbajnokság kezdete előtt), akik közül háromnak kapusnak kellett lennie. Előzetes, 30 fős keretet is be kellett jelenteni 2010. május 11-éig (30 nappal a világbajnokság kezdete előtt).
Sérülés esetén lehetőség volt cserére, azonban a cserét legkésőbb a válogatott első mérkőzésének kezdete előtt 24 órával be kellett jelenteni.
A játékosok mezszámai 1 és 23 közötti számok lehettek, azonban az 1-es mezt valamelyik kapusnak kellett viselnie. A másik két kapus mezszáma a 2 és 23 közötti tartományból bármelyik lehetett.
Jelölések OszlopJelentése# A játékos mezszáma a világbajnokságonPoszt A játékos posztja Kapus (K)Hátvéd (V)Középpályás (KP) Csatár (CS) Név A játékos neve Csapatkapitány Születési idő és életkor A játékos mikor született, a zárójelben lévő adat azt mutatja, hogy a világbajnokság kezdetekor (2010. június 11.) hány éves Vál. A játékos válogatott mérkőzéseinek száma,a világbajnokság kezdetéig (2010. június 10-éig bezárólag) Gól A játékos által szerzett gólok száma a válogatott mérkőzéseken,a világbajnokság kezdetéig (2010. június 10-éig bezárólag) Klub A játékos klubja a világbajnokság idején, előtte pedig a klub nemzetiségének zászlaja Játszott A játékos hány mérkőzésen lépett pályára a világbajnokságon,a zárójelben lévő szám azt mutatja, hogy hányszor lépett pályára csereként A játékos hány gólt lőtt a világbajnokság során(a zárójelben lévő szám az öngólok számát mutatja) A játékos hány sárga lapot kapott a világbajnokság során A játékost hányszor állították ki két sárga lappal A játékost hányszor állították ki azonnali piros lappal
A csoport
Szövetségi kapitány: Carlos Alberto Parreira,
#PosztNévSzületési idő és életkorVál.GólKlubJátszott 1 KMoeneeb Josephs17 0 Orlando Pirates2 (1) 0 0 0 0 16 KItumeleng Khune27 0 Kaizer Chiefs2 0 0 0 1 22 KShu-Aib Walters0 0 Maritzburg United0 0 0 0 0 2 VSiboniso Gaxa37 0 Mamelodi Sundowns3 (1)0 0 0 0 3 VTsepo Masilela31 0 Makkabi Haifa3 (1) 0 1 0 0 4 VAaron Mokoena 1011 Portsmouth3 0 0 0 0 5 VAnele Ngcongca5 0 KRC Genk1 0 0 0 0 14 VMatthew Booth271 Mamelodi Sundowns0 0 0 0 0 15 VLucas Thwala241 Orlando Pirates1 0 0 0 0 20 VBongani Khumalo140 Supersport United3 1 0 0 0 21 VSiyabonga Sangweni81 Golden Arrows0 0 0 0 0 6 KPMacBeth Sibaya58 0 Rubin Kazany1 0 0 0 0 7 KPLance Davids22 0 Lierse0 0 0 0 0 8 KPSiphiwe Tshabalala485 Kaizer Chiefs3 1 0 0 0 10 KPSteven Pienaar502 Everton3 0 1 0 0 11 KPTeko Modise5210 Orlando Pirates3 (1) 0 0 0 0 12 KPReneilwe Letsholonyane13 1 Kaizer Chiefs2 0 0 0 0 13 KPKagisho Dikgacoi372 Fulham2 0 2 0 0 19 KPSurprise Moriri34 5 Mamelodi Sundowns1 (1) 0 0 0 0 23 KPThanduyise Khuboni9 0 Golden Arrows1 0 0 0 0 9 CSKatlego Mphela3113 Mamelodi Sundowns3 1 0 0 0 17 CSBernard Parker28 8 FC Twente2 (1) 0 0 0 0 18 CSSiyabonga Nomvethe7616 Moroka Swallows1 (1) 0 0 0 0
Szövetségi kapitány: Javier Aguirre,
#PosztNévSzületési idő és életkorVál.GólKlubJátszott 1 KÓscar Pérez52 0 Jaguares4 0 0 0 0 13 KGuillermo Ochoa37 0 América0 0 0 0 0 23 KLuis Ernesto Michel4 0 Guadalajara0 0 0 0 0 2 VFrancisco Rodríguez48 1 PSV4 0 1 0 0 3 VCarlos Salcido73 6 PSV40 0 0 0 4 VRafael Márquez90 10 Barcelona4 1 1 0 0 5 VRicardo Osorio76 1 Stuttgart4 0 0 0 0 12VPaul Aguilar10 2 Pachuca1 0 0 0 0 15 VHéctor Moreno10 0 AZ2 0 1 0 0 16 VEfraín Juárez19 0 UNAM3 0 2 0 0 19 VJonny Magallón52 3 Guadalajara0 0 0 0 0 6 KPGerardo Torrado 1115 Cruz Azul4 0 1 0 0 8 KPIsrael Castro291 UNAM1 (1) 0 1 0 0 18 KPJosé Andrés Guardado568 Deportivo La Coruña3 (1) 0 0 0 0 20 KPJorge Torres Nilo8 0 Atlas0 0 0 0 0 7 CSPablo Barrera21 3 UNAM3 (3) 0 0 0 0 9 CSGuillermo Franco217 West Ham United4 (1) 0 1 0 0 10 CSCuauhtémoc Blanco11438 Veracruz3 (2) 1 0 0 0 11 CSCarlos Vela289 Arsenal2 0 0 0 0 14 CSJavier Hernández12 7 Manchester United4 (3) 2 1 0 0 17 CSGiovani dos Santos265 Galatasaray4 0 0 0 0 21 CSAdolfo Bautista3711 Guadalajara1 0 0 0 0 22 CSAlberto Medina566 Guadalajara0 0 0 0 0
Szövetségi kapitány: Oscar Tabárez,
#PosztNévSzületési idő és életkorVál.GólKlubJátszott 1 KFernando Muslera6 0 Lazio7 0 0 0 0 12 KJuan Castillo11 0 Deportivo Cali0 0 0 0 0 23 KMartín Silva1 0 Defensor Sporting0 0 0 0 0 2 VDiego Lugano 42 4 Fenerbahçe6 0 1 0 0 3 VDiego Godín38 3 Villarreal50 0 0 0 4 VJorge Fucile24 0 Porto5 0 2 0 0 6 VMauricio Victorino4 0 Universidad de Chile5 (1) 0 10 0 16 VMaxi Pereira37 0 Benfica7 1 1 0 0 19 VAndrés Scotti26 1 Colo-Colo2 (2) 0 0 0 0 22 VMartín Cáceres19 0 Juventus1 0 1 0 0 5 KPWalter Gargano28 0 Napoli4 (2) 0 0 0 0 8 KPSebastián Eguren27 5 AIK Stockholm1 (1) 0 0 0 0 11 KPÁlvaro Pereira15 2 Porto5 1 0 0 0 14 KPNicolás Lodeiro4 0 Ajax3 (3) 0 0 1 0 15 KPDiego Pérez50 0 Monaco7 0 2 0 0 17 KPEgidio Arévalo Ríos6 0 Peñarol Montevideo7 0 1 0 0 18 KPIgnacio González17 1 Valencia10 0 0 0 20 KPÁlvaro Fernández7 0 Universidad de Chile4 (3) 0 0 0 0 7 CSEdinson Cavani14 2 Palermo61 0 0 0 9 CSLuis Suárez3010 Ajax6 3 0 0 1 10 CSDiego Forlán62 24 Atlético Madrid7 5 0 0 0 13 CSSebastián Abreu56 26 Botafogo4 (4) 0 0 0 0 21 CSSebastián Fernández6 0 Banfield2 (2) 0 0 0 0
Szövetségi kapitány: Raymond Domenech,
#PosztNévSzületési idő és életkorVál.GólKlubJátszott 1 KHugo Lloris11 0 Lyon30 0 0 0 16 KSteve Mandanda13 0 Marseille0 0 0 0 0 23 KCédric Carrasso00 Bordeaux0 0 0 0 0 2 VBacary Sagna20 0 Arsenal3 0 0 0 0 3 VÉric Abidal48 0 Barcelona20 1 0 0 4 VAnthony Réveillère6 0 Lyon0 0 0 0 0 5 VWilliam Gallas81 5 Arsenal3 0 0 0 0 6 VMarc Planus1 0 Bordeaux0 0 0 0 0 13 VPatrice Evra 30 0 Manchester United2 0 1 0 0 17 VSébastien Squillaci20 0 Sevilla1 0 0 0 0 22 VGaël Clichy4 0 Arsenal1 0 0 0 0 8 KPYoann Gourcuff201 Bordeaux2 0 0 0 1 14 KPJérémy Toulalan34 0 Lyon2 0 2 0 0 15 KPFlorent Malouda543 Chelsea3 (2) 1 0 0 0 18 KPAlou Diarra25 0 Bordeaux1 0 0 0 0 19 KPAbou Diaby5 0 Arsenal3 0 1 0 0 7 CSFranck Ribéry457 Bayern München3 0 1 0 0 9 CSDjibril Cissé399 Panathinaikósz1 0 0 0 0 10 CSSidney Govou4610 Lyon3 (1)0 0 0 0 11 CSAndré-Pierre Gignac134 Toulouse3 (2) 0 0 0 0 12 CSThierry Henry121 51 Barcelona2 (2) 0 0 00 20 CSMathieu Valbuena11 Marseille1 (1) 0 0 0 0 21 CSNicolas Anelka6714 Chelsea2 0 0 0 0
B csoport
Szövetségi kapitány: Diego Maradona,
#PosztNévSzületési idő és életkorVál.GólKlubJátszott 1 KDiego Pozo3 0 Colón0 0 0 0 0 21 KMariano Andújar 4 0 Catania0 0 0 0 0 22 KSergio Romero 5 0 AZ5 0 0 0 0 2 VMartín Demichelis25 1 Bayern München51 0 0 0 3 VClemente Rodríguez 12 0 Estudiantes 1 0 0 0 0 4 VNicolás Burdisso29 2 Roma5 (2) 0 0 0 0 6 VGabriel Heinze64 2 Marseille4 1 1 0 0 12 VAriel Garcé 4 0 Colón0 0 0 0 0 13 VWalter Samuel 54 4 Internazionale 2 0 0 0 0 15 VNicolás Otamendi 7 0 Vélez Sársfield3 0 1 0 0 5 KPMario Bolatti 5 1 Fiorentina2 (1) 0 1 0 0 7 KPÁngel di María8 1 Benfica5 (1) 0 0 0 0 8 KPJuan Sebastián Verón 70 9 Estudiantes3 (1) 0 0 0 0 14 KPJavier Mascherano 57 2 Liverpool4 0 2 0 0 17 KPJonás Gutiérrez 16 1 Newcastle United3 (1) 0 2 0 0 20 KPMaxi Rodríguez36 12 Liverpool5 (1) 0 0 0 0 23 KPJavier Pastore1 0 Palermo3 (3) 0 0 0 0 9 CSGonzalo Higuaín5 2 Real Madrid4 4 0 0 0 10 CSLionel Messi45 13 Barcelona5 0 0 0 0 11 CSCarlos Tévez54 9 Manchester City4 2 0 0 0 16 CSSergio Agüero22 8 Atlético Madrid3 (2) 0 0 0 0 18 CSMartín Palermo 14 8 Boca Juniors1 (1) 1 0 0 0 19 CSDiego Milito21 4 Internazionale2 (1) 0 0 0 0
Szövetségi kapitány: Lars Lagerbäck,
#PosztNévSzületési idő és életkorVál.GólKlubJátszott 1 KVincent Enyeama55 0 Hapóél Tel-Aviv3 0 1 0 0 16 KAustin Ejide19 0 Hapóél Petáh Tikva0 0 0 0 0 23 KDele Aiyenugba8 0 Bné Jehuda0 0 0 0 0 2 VJoseph Yobo 67 3 Everton3 0 0 0 0 3 VTaye Taiwo42 4 Marseille2 0 0 0 0 5 VRabiu Afolabi16 0 Red Bull Salzburg2 (1) 0 0 0 0 6 VDanny Shittu27 0 Bolton Wanderers3 0 0 0 0 17 VChidi Odiah26 1 CSZKA Moszkva3 0 0 0 0 21 VUwa Elderson Echiéjilé12 0 Rennes2 (2) 0 0 0 0 22 VDele Adeleye6 0 Sparta Rotterdam0 0 0 0 0 4 KPNwankwo Kanu85 13 Portsmouth1 0 0 0 0 12 KPKalu Uche23 2 Almería3 (1) 2 0 0 0 13 KPAyila Yussuf27 2 Dinamo Kijiv1 0 1 0 0 14 KPSani Kaita22 0 Alanyija Vlagyikavkaz20 0 0 1 15 KPLukman Haruna5 1 Monaco2 0 1 0 0 20 KPDickson Etuhu14 0 Fulham3 0 0 0 0 7 CSJohn Utaka44 5 Portsmouth0 0 0 0 0 8 CSYakubu Aiyegbeni5020 Everton3 1 0 0 0 9 CSObafemi Martins34 17 Wolfsburg2 (2) 0 0 0 0 10 CSIdeye BrownJohn Obi Mikel sérülése miatt került a keretbe. 00 Sochaux0 0 0 0 0 11 CSPeter Odemwingie49 8 Lokomotyiv Moszkva2 (1) 0 0 0 0 18 CSVictor Obinna33 9 Málaga2 (1) 0 0 0 0 19 CSChinedu Obasi13 1 Hoffenheim3 (1) 0 2 0 0
Szövetségi kapitány: Ho Dzsongmu,
#PosztNévSzületési idő és életkorVál.GólKlubJátszott 1 KI Undzse130 0 Szuvon Bluewings0 0 0 0 0 18 KCsong Szongljong16 0 Seongnam Ilhwa4 0 0 0 0 21 KKim Jonggvang14 0 Ulszan Horangi0 0 0 0 0 2 VO Bomszok38 2 Ulszan Horangi1 0 0 0 0 3 VKim Hjongil2 0 Phohang Steelers0 0 0 0 0 4 VCso Jonghjong32 0 Jeju United4 0 1 0 0 12 VI Jongphjo113 5 el-Hilál4 0 0 0 0 14 VI Dzsongszu25 2 Kasima Antlers4 2 0 0 0 15 VKim Dongdzsin61 2 Ulszan Horangi1 (1) 0 0 0 0 22 VCsha Duri47 4 SC Freiburg3 0 1 0 0 23 VKang Minszu31 0 Szuvon Bluewings0 0 0 0 0 5 KPKim Namil93 2 Tom Tomszk3 (3) 0 1 0 0 6 KPKim Bokjong6 0 Óita Trinita0 0 0 0 0 7 KPPak Csiszong 88 12 Manchester United4 1 0 0 0 8 KPKim Dzsongu57 4 Gwangju Phoenix4 0 1 0 0 13 KPKim Dzseszong8 2 Phohang Steelers3 (2) 0 0 0 0 16 KPKi Szongjong22 4 Celtic4 0 0 0 0 17 KPI Cshongjong24 3 Bolton Wanderers4 2 1 0 0 19 KPJom Gihun35 3 Szuvon Bluewings4 (1) 0 1 0 0 9 CSAn Dzsonghvan71 17 Dalian Shide0 0 0 0 0 10 CSPak Csujong41 14 Monaco4 1 (1)0 0 0 11 CSI Szungljol8 3 FC Szöul1 (1) 0 0 0 0 20 CSI Dongguk83 25 Jeonbuk Motors2 (2) 0 0 0 0
Szövetségi kapitány: Otto Rehhagel,
#PosztNévSzületési idő és életkorVál.GólKlubJátszott 1 KKósztasz Halkiász260 PAÓK0 0 0 0 0 12 KAléxandrosz Dzórvasz8 0 Panathinaikósz3 0 0 0 0 13 KMihálisz Szifákisz20 Árisz Theszaloníkisz0 0 0 0 0 2 VJúrkasz Szeitarídisz69 1 Panathinaikósz1 0 0 0 0 3 VHrísztosz Pacadzóglu42 1 Omónia2 (2)0 0 0 0 4 VNíkosz Szpirópulosz18 0 Panathinaikósz1 (1) 0 0 0 0 5 VVangélisz Mórasz11 0 Bologna1 0 0 0 0 8 VAvraám Papadópulosz13 0 Olimbiakósz3 0 0 0 0 11 VLukáš Vyntra28 0 Panathinaikósz3 0 0 0 0 15 VVaszílisz Toroszídisz26 2 Olimbiakósz3 1 1 0 0 16 VSzotíriosz Kirjákosz58 4 Liverpool2 0 0 0 0 19 VSzokrátisz Papasztathópulosz9 0 Genoa2 0 1 0 0 22 VSztéliosz Maledzász0 0 PAÓK0 0 0 0 0 6 KPAléxandrosz Dziólisz18 0 Siena3 0 1 0 0 10 KPJórgosz Karangúnisz 93 6 Panathinaikósz3 0 0 0 0 18 KPSzotírisz Nínisz4 1 Panathinaikósz2 (2)0000 21 KPKonsztandínosz Kacuránisz69 8 Panathinaikósz3 0 1 0 0 23 KPThanászisz Príttasz0 0 Árisz Theszaloníkisz0 0 0 0 0 7 CSJórgosz Szamarász33 5 Celtic3 (1)0 1 0 0 9 CSÁngelosz Harisztéasz84 24 Nürnberg1 0 0 0 0 14 CSDimítrisz Szalpingídisz35 2 Panathinaikósz2 (1) 1 0 0 0 17 CSTheofánisz Gékasz47 20 Hertha Berlin2 0 0 0 0 20 CSPandelísz Kapetánosz3 0 Steaua București1 (1) 0 0 0 0
C csoport
Szövetségi kapitány: Fabio Capello,