A budapesti 293I jelzésű autóbusz (vagy 293i alakban) a Szálfa utca és a Pestszentimre vasútállomás között közlekedett. A szerződéses vonalat a Budapesti Közlekedési Zrt. üzemeltette, a járműveket a Dél-pesti autóbuszgarázs állította ki.
A járat csak iskolai előadási napon közlekedett. Ezeken a napokon két indulása volt, ezek iskolajáratok voltak Pestszentimrén, a XVIII. kerületben.
A vonal érintette a 182-es és a 184-es buszok végállomását.
Története 2004. október 4-én indult a járat Pestszentimre-Iskola-busz (vagy Pestszentimre, Iskola-busz alakban) jelzéssel Pestszentimre, központ és Szálfa utca között. A 2008-as paraméterkönyv bevezetésének első ütemében, augusztus 21-én 293I jelzéssel látták el, de az első üzemnapja csak szeptember 1-jén volt, mivel csak tanítási időszakban közlekedett. 2010. június 15-én üzemzárással megszűnt, mert Pestszentimre önkormányzata felmondta a szolgáltatói szerződést.
Útvonala Pestszentimre, központ feléSzálfa utca vá. – Lőrinci út – Kisfaludy utca – Benjamin utca, forduló – Kisfaludy utca – Nemes utca – Alacskai úti lakótelep, forduló – Nemes utca – Nagykőrösi út – Felleg utca – Bocskai utca – Dózsa György utca – Nagykőrösi út – Ár utca – Szövet utca – Kelme utca – Nagykőrösi út – Bethlen Gábor utca – Táncsics Mihály utca – Eke utca – Bocskai utca – Pestszentimre, központ (Bocskai utca) vá.
Megállóhelyei
!Perc (↓) !Megállóhely !Átszállási kapcsolatok a járat megszűnésekor |- |0 |Szálfa utcavégállomás
|1 |Törvény utca |align=left| |- |2 |Vezér utca |align=left| |- |3 |(Sportkastély) Kisfaludy utca |align=left| |- |4 |Szigeti Kálmán utca |align=left| |- |5 |Kapocs utca |align=left| |- |7 |Pestszentimre, Benjamin utca |align=left| |- |8 |Kapocs utca |align=left| |- |9 |Szigeti Kálmán utca |align=left| |- |10 |Kisfaludy utca |align=left| |- |11 |Damjanich utca |align=left| |- |13 |Alacskai úti lakótelep |align=left| |- |14 |Damjanich utca |align=left| |- |15 |Kisfaludy utca |align=left| |- |16 |Ady Endre utca |align=left| |- |17 |Pestszentimre, központ (Nemes utca) |rowspan=2 align=left| |- |20 |Pestszentimre, központ (Dózsa György utca) |- |21 |Csolt utca |align=left| |- |22 |Ár utca |align=left| |- |24 |Csolt utca |align=left| |- |26 |Pestszentimre, központ (Dózsa György utca) |align=left| |- |28 |Eke utca |align=left| |- |29 |Arany János utca |align=left| |- |32 |Táncsics Mihály utcai iskola
|35 |Pestszentimre, központ (Dózsa György utca)végállomás |align=left|
Jegyzetek
Kategória:Budapest megszűnt autóbuszvonalai