Budapest számos nemzetközi filmprodukció készítésének adott otthont, több film jelenetét forgatták itt. Emellett egyre gyakrabban tűnik fel a filmvásznon Budapest a cselekmény helyszíneként is.
Az 1990-es évek óta Budapest számos nemzetközi filmes produkciónak adott otthont. Ennek okairól a filmproducer, André Szőts az Eötvös Loránd Tudományegyetem tartott előadásán, valamint 2004-ben a Magyar Televíziónak adott interjújában számolt be. Szőts szerint Magyarországon egyrészt viszonylag alacsonyak a költségek (pl. a bérek sokkal alacsonyabbak, mint bármelyik nyugati európai országban), másrészt Budapest megőrizte változatos képét: különböző korokból származó épületei bármely nagy európai város megjelenítésére alkalmasak. Szőts egy francia filmet hozott fel példaként, amelyben Budapest 30 különböző várost testesített meg.
Filmek és sorozatok, amelyeket Budapesten forgattak és Budapesten is játszódnak
Étoile (1988) Music Box (Zenélő doboz, 1989) Üvöltés V: A legenda újjászületik (1989) Cremaster 5 (1997) Au Pair (1999) Kezdetben vala (In the Beginning, tévésorozat, 2000) Amerikai rapszódia (2001) A végső játszma (Last Run, 2001) Én, a kém (2002) Underworld (2003) 8mm 2 (2005) A szállító 3. (2008) Iris (koreai akciósorozat, 2009) Budapest (2009) Budapest (2010) La Rafle (2010) Carlos (Carlos the Jackal) (2010) Mission: Impossible – Fantom protokoll (2011) Budapest Diary, (dél-koreai rövidfilm, főszerepben: Csang Gunszok, 2011) Iris II (dél-koreai televíziós sorozat, 2013) Doctor Stranger (dél-koreai televíziós sorozat) (2014) A kém (2015) A sakkverseny (The Tournament, francia dráma, 2015) Vörös veréb (2017) Man to Man (dél-koreai televíziós sorozat, 2017) A kém, aki dobott engem (2018), más városok jeleneteit is Budapesten forgatták Gemini Man (2019) Bloodshot (2020) Fekete Özvegy (2021) A kiküldetés (2024)
Filmek, sorozatok, melyeket Budapesten forgattak, de más városban játszódnak Az alábbi filmek egyes jeleneteit Budapesten forgatták, azonban a jelenetek valamely más városban játszódnak. Párizs: Menekülés a győzelembe (1981) Cyrano de Bergerac (1990) M. Butterfly (1993) Szerepcsere (harlequin film) (1994) Bel Ami – A szépfiú (2012) Moszkva: Vörös zsaru (1988) Die Hard 5 (2012) Z világháború (2013) Mortal Kombat (1995) Buenos Aires: Evita (1996) Il fantasma dell'opera (1998) Róma: Hum Dil De Chuke Sanam (1999) A rítus (2011) Kelet-Berlin: Kémjátszma (2001) Az adósság (2010) Berlin:Max (2002) A csíkos pizsamás fiú (2008)Atomszőke (2017) képzeletbeli város: Underworld (2003), helyszín: Ferenciek tere, Gozsdu udvar A katedrális (2010) Tömegsír (2012) Robin Hood (film, 2018) (2018) Six Underground – Hatan az alvilágból (2020) London: Csodálatos Júlia (2004) Többek között: Róma, Párizs, Hollandia és London: München (2005) Bécs, Berlin, Párizs, Prága stb (Budapest is): A kém, aki dobott engem (2018) Bécs: Diótörő 3D (2010) Szmirna/Izmir: Boszorkányvadászat (2011) Kaledónia: A sas (2011) Monte-Carlo: Csajok Monte-Carlóban (2011) Firenze: Borgiák (2011) Baltimore: A holló (2012) Houston, Peking, marsi űrállomás és további helyszínek: Mentőexpedíció (2015) Prága: HHhH (2015) New York: The Alienist Las Vegas: Blade Runner 2049 (2017) Barcelona: Memories of the Alhambra (dél-koreai televíziós sorozat, 2018) Szerbia: Lopakodók 2. (2002) Bosznia-Hercegovina: A vér és méz földjén (2012) Románia: Drakula (televíziós sorozat) (2013)
Filmek, melyek Budapesten játszódnak, de nem ott készültek A következő filmek egyes részei, jelenetei Budapesten játszódnak, de a jeleneteket nem Budapesten forgatták. Ladies in Love (1936) Saroküzlet (1940) MacGyver sorozat Thief of Budapest c. epizódja (1985) Az elveszett ereklyék fosztogatói sorozat Az elátkozott jogar és a Kőbe zárva c. epizódjai (1999-2002) Van Helsing (2004)
Zenei videóklipek, melyeket részben vagy egészben Magyarországon forgattak
Avicii - For A Better Day Avicii - Pure Grinding Michael Jackson – History Gwen Stefani – Early Winter Jovanotti – Mi fido di te Ziggi Ricado – Need To Tell You This Lenny Kravitz – Dancing Till Dawn Selena Gomez – Round & Round Katy Perry – Firework Sarah Connor – From Sarah with love Arash – Pure Love Deepside Deejays – Never Be Alone David Deejay ft. Dony – So Bizarre Groove Coverage – Moonlight Shadow maNga – Cevapsız Sorular Jolin Tsai – Wonder in Madrid Ela Rose Featuring David Deejay – I Can Feel Jamie Woon – Lady Luck Liberty X – Holding On For You Clueso – Mitnehm The Chemical Brothers – The Boxer Mylène Farmer – Désenchantée (1991) Teen Top – Missing Davichi – 행복해서 미안해 (Sorry, I'm Happy) Ellie Goulding – Close to me Che Sudaka - Mentira Politika Will Smith, Nicky Jam, Era Istrefi, Diplo - Live It Up (Official Song 2018 FIFA World Cup Russia)
Jegyzetek
Fordítás
Források
Itt gyilkolt Spielberg és Bruce Willis (Index, 2013. május 15.) Budapesten forgatott klipek
További információk
Kategória:Budapest kulturális élete