Milinte Árpád (Marcali, 1976. május 4. –) magyar labdarúgó, posztját tekintve kapus.
Pályafutása A Videoton FC csapatában kezdte profi pályafutását, először NB I-es mérkőzésen 1997. szeptember 24-én lépett pályára a Békéscsabai Előre FC ellen 5–1-re megnyert bajnokin.
A debütáló szezonját követően alapemberré vált és a 2001–2002-es szezonig ő számított a Videoton első számú kapusának. Az ezt követő két évben mindössze hét mérkőzésen állt ő a kapuban. Egy szezont a másodosztályban is töltöttek, amelyet rögtön megnyerve újra visszajutottak a legmagasabb osztályba.
Hat év után igazolt el Székesfehérvárról és egy évig az FC Sopron kapusa volt. Ezután szintén egy évig volt a portugál másodosztályban szereplő União Madeira játékosa. A követő szezon kezdetén hazatért Magyarországra, a ZTE-hez, de itt Varga Zoltán mögött csak második számú kapusnak számított, mindössze 5 bajnoki mérkőzésen védett.
2006-ban visszatért egyik nevelőegyesületéhez a Kaposvári Rákóczihoz. A sikeresnek mondható itt töltött két év után (kupa-elődöntő, bajnoki 6. és 7. helyezés) személyes okokra hivatkozva elfogadta a BFC Siófok ajánlatát, ahol stabil kezdőjátékos tudott lenni a 2008–2009-es szezonban.sporthirado.hu: Milinte: Kaposvár helyett Siófok, 2008. június 26. Csapatával, többek közt a DVSC-t kiverve, a Magyar Kupa elődöntőjéig jutott, de a bajnokságban csak a 15. helyet sikerült elérniük.
Miután a csapata kiesett az első osztályból ingyen visszatérhetett Kaposvárra, ahol újból kezdőkapusként számoltak vele.sonline: Milinte Árpád visszatért a Rákóczihoz , 2009. június 4.
A 2009 januárjában megrendezett IX. Duna Takarék - Videoton Baráti Kör országos kispályás labdarúgó teremtornán részt vett a Villanegra nevű csapat kapusaként és posztján a legjobb játékosnak választották.sportandmedia.com: Milinte lett a legjobb kapus, 2009. január 7.
A válogatottban Játszott az utánpótlás válogatottban, de a felnőtt válogatottban nem szerepelt.
Sikerei, díjai Videoton FC Másodosztályú magyar bajnok: 2000rsssf.com: Hungary 1999–2000 Magyarkupa-döntős: 2001
Jegyzetek
Források Adatlapja a HLSZ honlapján NS online profil Milinte a Kaposvári Rákóczi FC hivatalos honlapján
http://milinte.com Milinte Árpád adatlapja az MLSZ oldalán Milinte Árpád játékos adatlapja a Transfermarkt oldalán Milinte Árpád menedzser adatlapja a Transfermarkt oldalán
Kategória:Élő személyek Kategória:1976-ban született személyek Kategória:Marcaliak Kategória:Magyar labdarúgók Kategória:Labdarúgókapusok Kategória:A Kaposvári Rákóczi labdarúgói Kategória:A Videoton labdarúgói Kategória:Az FC Sopron labdarúgói Kategória:A ZTE labdarúgói Kategória:A BFC Siófok labdarúgói Kategória:A Dunaújváros PASE labdarúgói Kategória:A Csákvár labdarúgói Kategória:Az NB I labdarúgói Kategória:Az NB II labdarúgói Kategória:Az NB III labdarúgói