A kormány|bélyegkép|300px A Simonyi-Semadam-kormány 1920. március 15. és 1920. július 19. között volt hivatalban. A Horthy által kinevezett kormány megalakítására Simonyi-Semadam Sándor nemzetgyűlési alelnök kapott megbízást. Megtartotta az előző kormány hat tagját, a belügyminisztériumot és a külügyminisztériumot egy hónapig ő maga vezette, azután Dömötör Mihály, illetve Teleki Pál vette át a tárcák vezetését. A Simonyi-Semadam-kormányra jutott a trianoni békeszerződés aláírásának feladata, melynek végrehajtása után alig több mint egy hónappal, a tiszántúli választások után le is mondtak. A kabinet egyetlen kiemelkedő tagja Teleki Pál külügyminiszter volt, aki ezután alakított kormányt.
A kormány tagjai NévHivatali idő kezdeteHivatali idő végePárt/szervezetMegjegyzés Miniszterelnök Simonyi-Semadam Sándor 1920. március 15. 1920. július 19. Belügyminiszter Simonyi-Semadam Sándor 1920. március 15. 1920. április 19. miniszterelnökként, ideiglenesen Dömötör Mihály 1920. április 19. 1920. július 19. Földmívelésügyi miniszter Rubinek Gyula 1920. március 15. 1920. július 19. Honvédelmi miniszter Soós Károly 1920. március 15. 1920. július 19. Igazságügy-miniszter Ferdinandy Gyula 1920. március 15. 1920. július 19. Kereskedelemügyi miniszter Korányi Frigyes 1920. március 15. 1920. március 28. pénzügyminiszterként, ideiglenesen Emich Gusztáv 1920. március 28. 1920. július 19. Külügyminiszter Simonyi-Semadam Sándor 1920. március 15. 1920. április 19. miniszterelnökként, ideiglenesen Teleki Pál 1920. április 19. 1920. július 19. Népjóléti és munkaügyi miniszter Benárd Ágost 1920. március 15. 1920. július 19. Pénzügyminiszter Korányi Frigyes 1920. március 15. 1920. július 19. Vallás- és közoktatásügyi miniszter Haller István 1920. március 15. 1920. július 19. A nemzeti kisebbségek tárca nélküli minisztere Bleyer Jakab 1920. március 15. 1920. július 19. Tárca nélküli (közélelmezésügyi) miniszter Nagyatádi Szabó István 1920. március 15. 1920. július 19. Országos Kisgazdapárt Tárca nélküli (kisgazdaügyi) miniszter Sokorópátkai Szabó István 1920. március 15. 1920. július 19. Országos Kisgazdapárt
Források Bölöny József: Magyarország kormányai 1848-1975 (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978)
Kategória:Magyarország kormányai