240px|jobbra|bélyegkép|Maassen a Porsche RS Spyderben csapattársa, Timo Bernhard előtt az ALMS egy futamán 2007-ben Sascha Maassen (Aachen, 1969. szeptember 28. –) német autóversenyző.

Pályafutása

1983 és 1988 között gokartversenyző volt, majd 1989-ben tért át a formulaautós versenyekre.

1989-ben és 1990-ben különböző Formula–Ford 1600-as bajnokságokban szerepelt. 1989-ben az európai sorozatban harmadik, a német szériában pedig hatodik lett. 1990-ben az európai és a német bajnokság mellett részt vett a benelux bajnokságban is. Sascha mind a három sorozatban az összetett második helyén zárt.

Ezt követően 1994-ig Formula–3-as versenyeken vett részt. 1992-ben és 1993-ban harmadik volt a német Formula–3-as bajnokságban, majd 1994-ben megnyerte a makaói nagydíjat.

1995-től leginkább túraautó-bajnokságokban, valamint hosszútávú versenyeken szerepel.

1998 óta rendszeres résztvevője az FIA GT bajnokság futamainak. 2004-ben váltótársával, Lucas Luhral megnyerte az NGT kategória bajnoki címét. 1999 óta több Porsche márkabajnokságban is versenyzett. 2010-ben részt vesz a Porsche Szuperkupa, valamint a német Porsche Carrera kupa futamain.

Több hosszútávú versenyekből álló bajnokságban indult pályafutása során. 2002-ben és 2003-ban a GT, 2006-ban pedig az LMP2-es kategória bajnoka volt az amerikai Le Mans szériában, ezentúl több kategória győzelmet jegyez a Le Mans-i 24 órás, a Sebringi 12 órás, valamint a Petit Le Mans versenyekről.

Sikerei 230px|jobbra|bélyegkép|Maassen (elöl) a 2007-es mid-ohio-i futamon az ALMS-ben

Amerikai Le Mans széria - kategória bajnok (GT): 2002, 2003 Amerikai Le Mans széria - kategória bajnok (LMP2): 2006 Le Mans-i 24 órás autóverseny - kategóriagyőzelem (GT): 2003, 2004 Sebringi 12 órás autóverseny - kategóriagyőzelem (GT): 2001, 2002, 2003, 2004 FIA GT - kategória bajnok (NGT): 2004 Petit Le Mans - kategóriagyőzelem (LMP2): 2006 Petit Le Mans - kategóriagyőzelem (GT): 1999, 2000, 2002, 2004 Macau Grand Prix - győzelem: 1994

Eredményei Le Mans-i 24 órás autóverseny

Év Csapat Autó Csapattárs Csapattárs Helyezés 2000 Skea Racing International Porsche 911 GT3-R Johnny Mowlem David Murry 17. 2001 Dick Barbour Racing Reynard 01Q-LM Didier de Radigues Hideshi Matsuda Kiesett 2002 Freisinger Motorsport Porsche 911 GT3-RS Romain Dumas Jörg Bergmeister 17. 2003 Alex Job Racing Porsche 911 GT3-RS Emmanuel Collard Lucas Luhr 14. 2004 White Lightning Racing Porsche 911 GT3-RS Jörg Bergmeister Patrick Long 10. 2008 Team Essex Porsche RS Spyder Evo Casper Elgaard John Nielsen 12. 2009 Navi Team Goh Porsche RS Spyder Evo Ara Szeidzsi Keisuke Kunimoto Kiesett

Források http://www.driverdb.com/drivers/1014/career/ http://speedsport-magazine.com/race-driver-database/biography/Sascha-Maassen-,480.html

További információk

Hivatalos honlapja

Kategória:1969-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Német autóversenyzők Kategória:Aacheniek