I. Lubarna (Ilu-bar-ni) az Alalah–Ugariti Királyság első ismert királya. Nem tudni, hogy a királyság megalapítója-e, vagy valakit követett a territórium trónján. Az 12–11. századot Szíriában „sötét kornak” nevezik a történészek, mivel a térség minden diplomáciai kapcsolata megszakadt a tengeri népek, majd az arameusok vándorlásának idején, ezért ez a két évszázad erősen forráshiányos.

Lubarna már a névből adódóan is nyilvánvalóan a hettita hagyományokra építkező személy volt. A név csak asszír forrásból ismert, ezért nem kizárható, hogy valójában Labarnasz volt a neve. Ez pedig egyértelműen utal Labarnaszra és a Hettita Birodalomra.

A szíriai homály az i. e. 10. században kezd oszladozni, bár ekkor sem a korábbi élénk diplomáciai levelezéshez hasonló okból, hanem az asszírok nyugati és délnyugati hadjáratai, az asszír évkönyvek kapcsán. Az asszír királyok előszeretettel sorolták fel az általuk legyőzött népeket. Hattina első említésére azonban még várni kell az asszír forrásokban is. Először II. Assur-nászir-apli i. e. 877-es hadjáratának leírásában fordul elő. Ekkor Hazazu (tidūku ša URUḪazazi) és Urime meghódítása után fordult PA-at-ti-na felé, és „Lubarna, Pattina urának erődített városa”Ann. I. r. 42-44. lerombolásáról van szó. Ez az erődítmény – mint a továbbiakból kiderül – Kinalua városa.

Assur-nászir-apli támadása az újhettita királyságokat váratlanul érte, sem Szangarasz, Kargamis királya, sem Lubarna nem tudott lépéseket tenni az ellen, hogy az asszírok átkeljenek az Eufráteszen, így a folyó nyújtotta stratégiai előny elenyészett. A Hattina által védett libanoni területek felé megnyílt az út, és az asszírok ki is fosztották Fönícia összes jelentősebb államát.

Lubarna több asszír évkönyvben nem tűnik fel, Hattina következő asszír említésekor már Szapalulme az uralkodó, akiről nem tudjuk, milyen viszonyban állt elődjével.

Jegyzetek

További információk Nagy Képes Világtörténet Ebooks: History of Egypt, Chaldea, Syria, Babylonia and Assyria Assur-nászir-apli évkönyvei (angol nyelven) 3,71-81

Források Simon Zsolt: Az Ankara-felirat és a Hettita Birodalom vége, Antik Tanulmányok, vol.53.

Shigeo Yamada: The Construction of the Assyrian Empire, 107-108. old. Mark William Chavalas: The Ancient Near East, 288. old. Françoise Briquel-Chatonnet: Les relations entre les cités de la côte phénicienne et les royaumes, 77. old. Baruch Halpern: David's Secret Demons: Messiah, Murderer, Traitor, King, 171. old.

Kategória:Hattina uralkodói Kategória:Alalah–Ugariti újhettita királyság Kategória:Hettita uralkodók Kategória:Az i. e. 10. században született személyek Kategória:Az i. e. 9. században elhunyt személyek