A budapesti 48-as jelzésű autóbusz Kőbánya-Kispest és Csepel, Határ utca között közlekedett. A vonalat a Budapesti Közlekedési Zrt. üzemeltette.
Története
1949. május 2-án indult el a 48-as buszjárat Csepel, Szent Imre tér és Kispest, Kossuth tér között. Nagy-Budapest 1950-es létrejöttét megelőzően Csepel, Pestszenterzsébet és Kispest önálló településként létezett, addig a 48-as busz csak pestkörnyéki viszonylatként létezett. 1960-ban csepeli végállomását a Határ utcához helyezték át. 1980. március 30-án útvonala az M3-as metró újonnan átadott Kőbánya-Kispest végállomásáig hosszabbodott. 1985. november 22-étől – az M5-ös autópálya Nagykőrösi úti bevezető szakaszának átadásával – a Kossuth Lajos utca – Újlaki utca – Thököly út útvonal helyett a Mártírok útja – Határ út – Zalaegerszeg utca – Pannónia út útvonalon érte el a Kós Károly teret. 1991. május 20. és 2005. június 15. között 48A jelzéssel betétjárata is közlekedett Csepel, Tanácsház (később Szent Imre) tér és Csepel, Határ utca között. 2008. szeptember 6-ától az 52-es busszal összevonva, Csepel, Soroksári rév és Kőbánya-Kispest között közlekedik 148-as viszonylatszámmal. A 48-as megszűnő Szent Imre tér és Határ utca közötti szakaszát a 151-es busz szolgálja ki.
Útvonala Csepel, Határ utca felé Kőbánya-Kispest feléKőbánya-Kispest vá. – Vak Bottyán utca – Szabó Ervin utca – Kossuth tér – Báthory utca – Ady Endre út – Hungária út – Kós Károly tér – Pannónia út – Zalaegerszeg utca – Határ út – Mártírok útja – Kossuth Lajos utca – Szent Imre herceg útja – Ferenc utca – Topánka utca – felüljáró – Gubacsi híd – Duna utca – Ady Endre út – Kossuth Lajos utca – Széchenyi István utca – Késmárki utca – Csepel, Határ utca vá.Csepel, Határ utca vá. – Késmárki utca – Széchenyi István utca – Kossuth Lajos utca – Ady Endre út – Duna utca – Gubacsi híd – felüljáró – Topánka utca – Szent Erzsébet tér – Kossuth Lajos utca – Mártírok útja – Határ út – Zalaegerszeg utca – Pannónia út – Kós Károly tér – Hungária út – Ady Endre út – Kisfaludy utca – Simonyi Zsigmond utca – Bartók Béla utca – Szabó Ervin utca – Vak Bottyán utca – Kőbánya-Kispest vá.
Megállóhelyei
! Perc (↓) !Megállóhely ! Perc (↑) !Átszállási kapcsolatok a járat megszűnésekor |- |0||Kőbánya-Kispestvégállomás||47 |align=left | |- |∫||Soós utca||45 |align=left| |- |1||Kossuth tér (↓)Simonyi Zsigmond utca (↑)||43 |align=left| |- |3||Ady Endre út (↓)Kisfaludy utca (↑)||41 |align=left| |- |5||Hungária út (↓)Ady Endre út (↑)||39 |align=left| |- |7||Gutenberg körút||38
|8||Kós Károly tér||36 |align=left| |- |9||Pannónia út||∫ |align=left| |- |11||Zalaegerszeg utca (↓)Pannónia út (↑)||31
|12||Thököly utca||30
|13||Álmos utca (↓)Hungária út (↑)||27
|14||Nagykőrösi út (↓)Nagykőrösi út (Határ út) (↑)||24 |align=left | |- |16||Mártírok útja (↓)Határ út (↑)||23 |align=left | |- |17||Hitel Márton utca (↓)Szigligeti utca (↑)||22 |align=left | |- |18||Kossuth Lajos utca (↓)Mártírok útja (↑)||21 |align=left | |- |20||Tátra tér||20 |align=left | |- |21||Szent Erzsébet tér||19 |align=left | |- |22||Ady Endre utca||18 |align=left | |- |24||Pesterzsébet, városközpont||17 |align=left | |- |25||Baross utca||16 |align=left | |- |27||Sósfürdő||15 |align=left | |- |29||Papírgyár||14 |align=left | |- |31||Védgát utca||13 |align=left | |- |32||Kossuth Lajos utca (↓)Ady Endre út (↑)||12 |align=left | |- |33||Csepel, Szent Imre tér (↓)Szent Imre tér (↑)||10 |align=left| |- |35||Karácsony Sándor utca||9 |align=left| |- |36||Széchenyi István utca (↓)Kossuth Lajos utca (↑)||7 |align=left| |- |37||Bajcsy-Zsilinszky út||5 |align=left| |- |38||Rákóczi tér||4 |align=left| |- |39||Kikötő utca||3 |align=left| |- |41||Késmárki utca (↓)Szebeni utca (↑)||1 |align=left| |- |42||Csepel, Határ utca'''végállomás||0 |align=left|
Jegyzetek
Források
Kategória:Budapest megszűnt autóbuszvonalai