Cyránsky Mária (Budapest, 1940. október 21. – Dunaújváros, 2018. április 13.) magyar szobrászművész. Lírai realista szobrokat, domborműveket, érméket, plaketteket készített. Szobrászati munkáján kívül szívesen foglalkozott tűzzománccal is, e munkáiban a népművészet formanyelvéből merített. Férje ifj. Koffán Károly festőművész.
Életpályája 1955-től 1959-ig a budapesti Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban tanult. Érettségi után felvételt nyert a Magyar Képzőművészeti Főiskolára, ahol 1964-ben végzett. Somogyi József, Szabó Iván és Pátzay Pál voltak a mesterei. A főiskola után Dunaújvárosban telepedett le, élete végén Dunaföldváron volt a műterme. 1974 és 1977 között Derkovits-ösztöndíjas volt. Kezdettől részt vett a városi és a Fejér megyei kiállításokon (a Dunaújvárosi képzőművészeti tárlatok egyik kezdeményezője), valamint a Képzőművészek észak-dunántúli Szervezete kiállításain. 1978-tól 2002-ig a kecskeméti Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótelep munkájában is rendszeres közreműködő volt, 2001-től 2005-ig pedig a Budafoki Tűzzománc Workshop munkájában is részt vett.
Tagja volt a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének, a Magyar Szobrászok Társaságának és a Képzőművészek, Iparművészek és Művészeti Dolgozók Szakszervezete Elnökségének. Alapító tagja a Tűzzománcművészek Magyar Társaságának, a Szekszárdi Művészek Egyesületének és az ÚJPART Dunaújvárosi Képzőművészek Társaságának.
Művei számos közgyűjteményben megtalálhatók: Szent István Király Múzeum (Székesfehérvár), Intercisa Múzeum (Dunaújváros), Pécsváradi Művelődési Ház, Zománcművészeti Gyűjtemény (Kecskemét), Városi Múzeum (Nyíregyháza), Magyar Képzőművészeti Főiskola archívuma.
Egyéni kiállításai
1969–71.: Dunaújváros 1978.: Uitz Terem, Dunaújváros (gyűjteményes kiállítás) 1970.: Szentes 1973.: Kossuth Művelődési Ház (ifj. Koffán Károllyal), Miskolc 1979.: Kápolna Galéria (ifj. Koffán Károllyal), Velence 1979.: Pécs 1982.: Paál László Terem, Budapest 1984.: Gulácsy Terem (ifj. Koffán Károllyal), Szeged 1987.: Ferenczy Terem (ifj. Koffán Károllyal), Pécs 1988.: Szekszárd 1989 októbere: Bécs, (HUNGEXPO) 1990.:Kölesd, Paks, Bécs 1991.: Kecskemét, Párizs 1991.: Szekszárd 1996.: Városi Múzeum, Paks 1997.: Vármúzeum, Simontornya 1997.: Dunaföldvár 1998.: Művészetek Háza, Szekszárd 2000. október 20. – november 17.: Dunaújváros, Institut of Contemporary Art. 2000. február–március: “A Hónap Műtárgya” bemutató a Szekszárdi könyvtárban. 2001. április 28. – június 3.: Simontornya, Vármúzeum. 2002: Taliándörögd, „Művészetek Völgye” (Csend Háza) 2004. augusztus 12. – szeptember 19.: Dunaföldvár, Vár-galéria. 2005. április 17. – május 29.: Dunaújváros, Bartók Színház és Művészetek Háza. (Szoboravatással egybekötve) 2010. november 6. – december 11.: Retrospektív (Institut of Contemporary Art, Dunaújváros)
Válogatott csoportos kiállítások 1966.: Dunaújvárosi Képzőművészek I. kiállítása, Dunaújváros 1968–1969: Fejér Megyei Őszi Tárlat, Székesfehérvár 1970.: V. Észak-dunántúli Képzőművészek kiállítása, Műcsarnok, Budapest 1971.: Stúdió '71, Ernst Múzeum, Budapest 1971.: Exhibition of Artists of Norther Transdanubia, Krakkó 1972.: 6. Balatoni Nyári Tárlat, Balatoni Múzeum, Keszthely 1977.: Fejér megyei képzőművészek kiállítása, Balassa Bálint Múzeum, Esztergom 1977.: Derkovits-ösztöndíjasok, Szombathely 1978–80.: Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótelep kiállítása, Kecskemét 1983 – Tavaszi Tárlat, Uitz Terem, Dunaújváros 1997.: Tűzzománcművészek Magyar Társasága, Alapító kiállítás; 1998.: Kortárs Magyar Zománcművészet, Kecskemét; 1998.: Minizománc-névjegy, Budapest; 1998.: Dunaújváros Művészetéért bemutató; 1999.: Fejér Megyei tárlat, Székesfehérvár, István Király Múzeum; 2000; 2002.: Dunaújvárosi Képzőművészek Tárlata, Kortárs művészeti Intézet, Dunaújváros; 2001.: I. Nemzetközi Budafoki Tűzzománc-művészeti Triennálé. Olof Palme Ház, Budapest; 2003.: Fej Vonulás Portrékiállítás, Pelikán Galéria, Székesfehérvár; 2004.: II. Nemzetközi Budafoki Tűzzománc-művészeti Triennálé; 2008-2010.: I.; III. Raáb Ervin Művésztelep Rácalmás, Jankovich kúria; 2012.: Szíverősítő Újpart Egyesület kiállítása, Institut of Contemporary Art, Dunaújváros. 2013.: Szekszárdi Tárlat, az AGORA-program keretében, Szekszárd, Művészetek Háza (2013.05.07.- 09.15. CD katalógus) 2014.: In memoriam Fertőszögi Béláné Szekszárd, Művészetek Háza. (2014.10.29.-11.15.) 2014.: Dunaújvárosi Szlalom Kortárs Művészeti Intézet. (2014.11.21.-2015.01.17.) 2018.: A dunaújvárosi képző- és iparművészek tavaszi tárlata. (2018. 04. 6. - 2018. 05. 11.)
Köztéri művei Álló leány – Ifjúság (mészkőkőszobor, Tatabánya) Weiner Tibor emléktábla (bronz dombormű, Dunaújváros) Ho Si Minh (bronz, Dunaújváros, jelenleg az Intercisa Múzeumban) József Attila (dombormű, Dunaújváros) József Attila (mellszobor, Székesfehérvár) Münnich Ferenc (bronz mellszobor, Dunaújváros, Intercisa Múzeumban ) József Attila emléktábla (bronz dombormű, Dunaújváros) Hajnal (bronzszobor, Dunaújváros, Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza előtt) Bartók Béla (bronz dombormű, Dunaújváros) Lighea - Sellő (bronzszobor, Dunaújváros, uszoda előtt) Merengő (bronzszobor, [a Hajnal változata] a művész síremléke, Dunaújváros) Vénusz – Tavasz (bronzszobor, Várpalota) Vénusz (másodpéldány, Dunaferr, Dunaújváros) Borovszky Ambrus (Dunaferr, Dunaújváros) Vénusz (másodpéldány, Gyönk) Alvó kisgyermek I. (bronz dombormű, Házasságkötő terem, Ercsi) Alvó kisgyermek II. (bronz dombormű, Egészségügyi Központ, Ercsi) Jacquin Nikolaus (bronz mellszobor, Miskolci Egyetem, Miskolc) Scopoli Giovanni (bronz mellszobor, Miskolci Egyetem, Miskolc) Verő József (bronz mellszobor, Miskolci Egyetem, Miskolc) Rózsa Ferenc (bronz, Dunaújváros) Jankovich Mikslós (bronz dombormű, Rácalmás) Márvány síremlék (Földes család, Székesfehérvár) Raáb Ervin festőművész síremléke, (Bronz, terméskő) 2010. Rácalmás, Katolikus temető; Széchenyi István 5/4 méretű büszt (Bronz, mészkő, 60 x 60 x 190 cm.), 2012. Rácalmás, Városháza előtt; Petőfi Sándor 5/4 méretű büszt (Bronz, mészkő, 60 x 60 x 190 cm.), 2013. Rácalmás, Főtér. Ányós Pál relief (Bronz, 60 x 40 cm) 2014. Agárd-puszta, Gárdonyi Géza emlékház.
Jegyzetek
Források Bánóczi Zsuzsa: Cyránsky Mária – artPortal Dunaújvárosi képző- és iparművészek – Cyránsky Mária Árkád Szépirodalmi és Művészeti folyóirat – Cyránski Mária szobrászművész DUOL – Cyránsky Mária (1940–2018)
Kategória:1940-ben született személyek Kategória:2018-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar szobrászok Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Dunaújvárosiak Kategória:Magyar nők