A Rise Against 1999-ben alakult, chicagói punk-rock zenekar. Jelenlegi tagjai: Tim McIlrath (ének, ritmusgitár), Zach Blair (szólógitár, vokál), Joe Principe (basszusgitár, vokál) és Brandon Barnes (dob).
Az együttes az első öt évét a független Fat Wreck Chords kiadónál töltötte, ahol kiadták első két stúdióalbumukat The Unraveling (2001) és Revolutions Per Minute (2003) címmel. Mindkét lemez elfogadható sikereket hozott, így 2003-ban a Geffen (UMG) kiadóhoz kerültek.
A Geffennél a Siren Song of the Counter Culture albummal debütáltak, ez hozta közelebb őket a mainstream sikerekhez. Negyedik stúdióalbumuk, a The Sufferer & the Witness 10. helyet ért el a Billboard 200-as listáján, és többségében pozitív kritikákat kapott. Az ötödik albumukat, az Appeal to Reason-t 2008. október 7-én adták ki, ez a Billboard 200-as listáján a harmadik helyen végzett. Mind a három Geffennél kiadott anyag platinalemez lett Kanadában, és aranylemez az Amerikai Egyesült Államokban. 6. albumuk 2011. március 15-én jelent meg Endgame címmel, ez érte el a legnagyobb sikert a Billboard 200-as listáján, ahol második lett. A zenekar hetedik és nyolcadik albuma, a The Black Market (2014) és a Wolves (2017) is nagy sikert aratott, mindkettő a Billboard 200-as lista tíz legjobb helyezettjei közé került. Kilencedik és legfrissebb albumuk, a Nowhere Generation, 2021-ben jelent meg.
Az együttes aktívan támogat és képvisel különféle szervezeteket, ilyen például az Amnesty International, amely az emberi jogok elismertetéséért küzd, vagy az It Gets Better Project. Emellett progresszívan támogatják az állatok jogaiért küzdő szervezetet, a PETA-t, és mindannyian vegetáriánusok.
Története The Unraveling és Revolution per Minute (1999–2003) Az együttes megalakulásának ideje 1999-re tehető. A chicagói 88 Fingers Loui zenekar feloszlását követően az együttes basszusgitárosa Joe Principe felkereste Tim Mcilrath-t, a Baxter énekesét, hogy dolgozzon együtt vele és Dan Wlekinski (Mr. Precison) gitárossal néhány új dalon amit ők írtak. Az alakuló zenekar ekkor még Transistor Revolt néven játszott. Az együttes első felállása a következő volt: Tim McIlrath (ének), Joe Principe (basszusgitár, vokál), Toni Tintari (dob) és Mr. Precision (gitár, vokál). Bár ebben a formációban soha nem léptek színpadra, kiadtak egy EP-t 2000-ben Transistor Revolt címmel, amely négy dalt tartalmazott. Mind ez a Fat Wreck Chords kiadóhoz történő leszerződés előtt történt. Rövidesen a felvétel elkészítése után Tintari kilépett a zenekarból, a helyét Brandon Barnes foglalta el a dobok mögött, aki azelőtt egy denveri punkegyüttesben, a Pinhead Circusban játszott. Barnes előtt Dan Lumley dobolt ideiglenesen (Screeching Weasel, Squirtgun).
thumb|right|220px|Bill Stevenson és Jason Livermore, a Revolutions per Minute, valamint a lemez után következő öt album producerei. Az együttes 2001-ben nevet váltott Rise Againstre, majd kiadták az első nagylemezüket, The Unraveling címmel. A lemezt 2001. április 24-én adták ki a Fat Wreck Chordsnál. Az album producere Mass Giorgini volt, aki veteránnak számított a punk zenében, miután olyan zenekarokkal dolgozott együtt, mint az Anti-Flag, vagy a The Queers. Az album felvételei 2000 decemberében történtek az indianai Lafayetteben, a lemezhez teljes mértékben felhasználták a Transistor Revolt egyetlen EP anyagát. Ez a zenekar egyetlen olyan albuma, amelyen Tim McIlrath nem játszik gitáron. Az együttes debütáló lemeze viszonylag jó kritikákat kapott, a negatív kritikák többsége a Fat Wreck Chords eddigi kiadott albumai és ezen lemez közötti stílusbeli különbségre hívta fel a figyelmet. A The Unraveling dalainak stílusában meghatározó szerepet játszik a Black Flag és az 88 Fingers Loui hatása, utóbbi zenekar magától értetődő, hiszen Joe Principe és Mr. Dan Precision is a tagja volt az együttesnek.
Még 2001 augusztusában Tim McIlrath az együttes weboldalán közölte Mr. Precision távozását a zenekarból, alkotói és személyes ellentétekre hivatkozva. Mr. Precision kilépését követően ideiglenesen, az Unraveling turné idejére a zenekar jó barátja Phillip Hill (The Teen Idols) csatlakozott a Rise Againsthez. Nem sokkal később a zenekar Kevin White gitáros felvételét jelentette be. Alig pár hónap közös munkát követően, White kilépett a zenekarból, helyét Todd Mohney váltotta fel, aki Tim McIlrath mellett a The Killing Tree tagja volt.
A zenekar az Unraveling turné után visszatért a stúdióba, hogy rögzítsék második nagylemezüket a Revolutions Per Minute-et. A felvételek 2002 novemberétől decemberig tartottak, az albumot 2003 áprilisában adták ki még a Fat Wreck Chordsnál. Az album producerei Bill Stevenson és Jason Livermore voltak a Blasting Roomban. A lemez dalainak két fő témája a társadalompolitikai problémák és a személyes történetek és kapcsolatok. Mind az Allmusic, mind a punknews.org jobbra értékelte a debütáló albumhoz képest. A punknews.org a következőket írta a lemezről: „A Revolution per Minute könnyen tartozhat a legjobb albumokhoz, amit ebben az évben hallhatunk. Tökéletes keveréke a hardcore és a dallamos punkzenének, a műfajok szokásos sallangjai nélkül.”
Az együttes első két albumuk reklámozása gyanánt, a Sick of It All, Nofx, Agnostic Front, No Use for a Name, AFI, és Strung Out zenekarok előtt játszott egy közös turné során, mind ezek mellett a 2003-as Warped Touron is részt vettek.
Siren Song of the Counter Culture (2004–2005)
2003 decemberében a Dreamworks Recordshoz szerződtek és megkezdték harmadik nagylemezük, a Siren Song of the Counter Culture felvételeit. A Dreamworks rövidesen egybeolvadt a Universallal és az együttes a Geffenhez, az Universal leányvállalatához került. Az album producere Garth Richardson volt, aki azelőtt nem kisebb nevekkel dolgozott együtt, mint a Red Hot Chili Peppers, vagy a Sick of It All. Az albumot két kanadai stúdióban vették fel, a gibsonsi Plumer Mountain Sound stúdióban és a vancouveri The Wharehouse Studiosban. Nem sokkal azután, hogy a zenekar leszerződött a Geffenhez, Mohney elhagyta a zenekart. Helyére Chris Chasse jött, akit a 2001-es Fuck the World Touron ismertek meg, amikor a Reach the Sky hardcore punk zenekarral játszottak.
2004 augusztusában kiadták a Siren Song of the Counter Culture című nagylemezüket a Geffennél. Ezt tekintették az első főalbumuknak, amivel sikeresen betörtek a Billboard 200-as listájára, emellett Amerikában több mint 500 ezres eladással aranylemez minősítést értek el. Az album nagyrészt pozitív kritikát kapott, de bírálták az elérhetősége és a Rise Against eddigi munkáihoz képest melodikusabb hangzásvilága miatt. Az Allmusic hármasra értékelte a maximális ötből, emellett Johnny Loftus kritikus a következőket írta a lemezről: „a The Siren Song of the Counter Culture dallamai néha elvarázsolják az embert”, de azt is megemlítette, hogy „az együttes főalbumaként lehet jobb döntés lett volna az erőteljesebb hangzásvilág használata”. A zenekar dalszövegei ezen az albumon is változatosak maradtak. Amellett, hogy nem hagyták el az éles társadalomkritikával rendelkező dalokat (State of the Union), erős hangsúlyt fektettek a személyes kapcsolatokról szóló dalokra is (Blood to Bleed, Paper Wings). Az albumon lévő egyetlen akusztikus dal a Swing Life Away egészen 2006-ig a legsikeresebb daluk volt a Billboard listáján, amikor is a Prayer of the Refugge ért el nagyobb sikert nála. Ezen albumon használtak először csellót, rögtön négy dalban is, amely különösképpen jelentős a Dancing for Rain hangzásvilágában.
A Rise Against Észak-Amerikában, Európában, Ausztráliában és Japánban turnézott az albummal. A legemlítésreméltóbb fellépések közé tartozik az első nemzetközi Taste of Chaos turné 2005-ben a Funeral for a Friend, Story of the Year, The Used, és a Killswitch Engage társaságában, a világkörüli turné Angliában, Németországban, Ausztráliában és Japánban, a Give It a Name turné Angliában, a Reading Festival és Leeds Festival Angliában, az amerikai turné az Alkaline Trióval, és a Warped Tour Észak-Amerikában. Ezenkívül a turnék során több híres zenekarral is együtt játszottak, ilyenek a Tsunami Bomb, a Comeback Kid és az Alexisonfire is.
The Sufferer & the Witness (2006–2007)
thumb|right|220px|Tim McIlrath egy koncerten a Warped Tour keretében A Siren Song of the Counter Culture turnéját követően az együttes 2006 januárjában felvette a negyedik stúdióalbumát. A felvételek 12 héten át tartottak, 2006 januárjától áprilisig Az albumot a coloradói Fort Collinsban vették fel a Blasting Room-ban, Bill Stevenson és Jason Livemore producerek segítségével. Az album keverését a kaliforniai Burbankben, a Resonate Sound stúdióban végezte el Chris Lord-Alge. A The Suffer & the Witness 2006. július 4-én jelent meg. A megjelenés hetén összesen 43 897 lemezt adtak el, ezzel az album a tizedik helyezett lett a Billboard 200-as listáján, ami addig a legnagyobb sikerük volt, és 2008 augusztusában aranylemez lett Amerikában. McIlrath az albumcíméről a következőket nyilatkozta: „A szabad információ áramlásának köszönhetően a társadalmunkban, rengeteg szenvedésnek(angolul:suffer) lehetünk szemtanúi (angolul:witness), háborúnak, szegénységnek, éhínségnek és környezeti katasztrófáknak egyaránt.” A The Age újság szerint az együttes a The Suffer and Witnessel „visszatért a saját punk gyökereihez". Azon felül, hogy a Rise Against jó helyezést ért el a slágerlistákon, és magas eladási számmal rendelkezett, az albumot a kritikusok is jól fogadták. Corey Apar az AllMusictól, az albumot négycsillagosra értékelte az ötből, és a következőt mondta: „A zenekar belső ereje találóan jelenik meg a vokálokban és a lázító dalszövegekben,” emellett megjegyezte még, hogy „a Rise Against folytatta radikális szembeszállását a politika terén, és a személyes sérelmeiknek a hangoztatását, azzal a hangzással, amit a váltakozó gitárok, a magabiztos ritmus és Tim McIlrath rekedt hangja alkot". A Fast Forward Weeklynél dolgozó Christine Leonard kritikája viszont negatív volt: „Amilyen gyorsan a Bricks című ballasztikus intenzitású dallal visszatérnek a régi énjükhöz, olyan gyorsan vesztik el a varázst az olyan megkérdőjelezhető próbálkozásokkal, mint a Worth Dying Forral és a nagyon elcsépelt „Prayer of the Refugeeval.”
A lemezről három kislemez jelent meg, ezek közül a legnagyobb sikereket a Prayer of the Refugee érte el, a dal 2009 decemberében aranylemez lett Amerikában,"RIAA Search for Rise Against" RIAA.com. Hozzáférés ideje: January 22, 2010. emellett a Billboard Alternative Songs slágerlistán hetedik helyezést ért el 2007 májusában. A Ready to Fall kislemezhez készített videóklip hűen tükrözi a zenekar álláspontját több etikai kérdésben is, ilyen például a nagyüzemi állattartás, vagy az erdőirtások. A videót az MTV Amerikában letiltatta, mert álláspontjuk szerint túl nehéz felfogni a fiatalság számára. A 2007 júniusában megjelenő The Good Left Undone című kislemez volt a legsikeresebb az albumról, ugyanis hatodik helyezést ért el a Billboard Alternative Songs listáján, ezzel a zenekar második Top 10-es kislemeze lett.
2006. december 5-én kiadtak egy DVD-t a legújabb albumuk népszerűsítésére Genereation Lost címmel. A The Suffer and the Witness albumot 2006 második felében és a 2007-es évben reklámozták. Az együttes 2006-ban a Warped tour egyik fő fellépője volt. 2006 második felében az együttes a Thursday zenekarral turnézott a Circa Survive és a Billy Talent mellett. 2007 elején az együttes a My Chemical Romance előzenekara volt az együttes arénaturnéjának első felében. A turné egészen 2007 decemberéig tartott, ezalatt játszottak Amerikában, Ausztráliában, Japánban és Európában is. 2007. február 23-án a Rise Against bejelentette gitárosuk Chris Chasse távozását: Chris önszántából lépett ki a zenekarból mivel a turné menetrendje „túl sok” volt számára. Chasse egy rég ismert barátja került a helyébe, az Only Crimeból ismert Zach Blair.