Jordi Alba Ramos (L’Hospitalet de Llobregat, Spanyolország, 1989. március 21. –) katalán nemzetiségű spanyol válogatott profi labdarúgó, az amerikai Inter Miami hátvédje. Kivételes futógyorsaság, nagy munkabírás és kiegyensúlyozott teljesítmény jellemzi.
Pályafutása Valencia Pályafutását az FC Barcelona ifjúsági akadémiáján kezdte, de miután túl kicsinek találták, elhagyta a klubot. Ezután a szintén katalán UE Cornellà csapatához került, ahonnan mindössze egy szezon után 2007-ben, 6000 euró ellenében a Valencia igazolta le. Ezután a második ligás Gimnástic csapatánál szerepelt kölcsönben.
Miután visszatért, 2009. szeptember 13-án egy Real Valladolid elleni 4–2-re megnyert mérkőzésen debütált a La Ligaban. Még ebben az évben bemutatkozhatott az európai kupaporondon, az Európa-liga csoportkörben a Lille OSC és az SK Slavia Praha ellen.
A folyamatos sérülések miatt a 2009–10-es szezonban főként a védelem bal oldalán számított rá Unai Emery vezetőedző, összességében pedig jó teljesítményt nyújtott ebben a szerepkörben. 2010. április 11-én megszerezte első gólját a klub színeiben egy RCD Mallorca elleni találkozón.
A 2010–11-es évben is szinte kizárólag a védelmi szektorban kapott helyen, ahol meg kellett küzdenie a francia Jérémy Mathieuvel. A következő szezon végéig Emery gyakran egyszerre használta a játékost a Valencia bal oldalán, ami – tekintve a két játékos támadó és védekező játékát – hatalmas stratégiai fegyvere volt a csapatnak.
Barcelona 2012. július 28-án egy 5 évre szóló szerződést kötött nevelőegyesületével 14 millió euró ellenében. Új csapatában a válogatottban is viselt 18-as mezszámot kapta meg. Hivatalosan augusztus 19-én debütált a Real Sociedad elleni 5–1-re megnyert hazai mérkőzésen, és a teljes 90 percet végig játszotta. 2012. október 20-án szerezte első gólját a csapat színeiben a Deportivo La Coruña ellen 5–4-re megnyert mérkőzésen, ahol öngólt is vétett. A következő meccsén, hazai pályán a skót Celtic ellen a Bajnokok Ligája csoportkörében, a 93. percben talált a kapuba, így 2–1-re megnyerve a meccset.
2013. március 12-én az megszerezte ötödik gólját a szezonban, amelyet az utolsó percben rúgta a 4–0-s hazai győzelem során az olasz AC Milannak a BL-nyolcaddöntőjében, idegenben a San Siróban. Első szezonját a Barcelonánál bajnoki címmel fejezte be.
2015. június 2-án új, ötéves szerződést kötött és kivásárlási záradékát 150 millió euróra emelték fel. Négy nappal később a 2015-ös Bajnokok Ligája döntőjében kezdett, és csapata a berlini Olimpiai Stadionban 3–1-re legyőzve az olasz Juventust. Az összes sorozatot figyelembe véve 38 alkalommal lépett pályára, egy góllal. A Barcelona az évben a BL mellett megnyerte a spanyol bajnokságot és a spanyol kupát is.
2016. május 22-én megnyerte pályafutása második Király-kupáját. A Sevilla elleni döntő 97. percében, Lionel Messi átadása után gólt szerzett, így végül 2–0-ra nyertek a hosszabbításban a madridi Vicente Calderón Stadionban.
2019. március 11-én az újból hosszabbított, még további öt évvel és értékét 500 millió euróban rögzítették.
A 2019–20-as szezonban a meccsek felét kihagyta, 24-ből 12-t combizom- és izomsérülés miatt. Legjobb teljesítményét a 2020–21-es idényben érte el, amikor 5 gólt és 13 gólpasszt jegyzett minden sorozatban, miközben újra nemzeti kupát nyert az alakulattal. 2020. augusztus 14-én ő is kezdett a német Bayern München elleni, történelmi 8–2-es vereségben.
2021. augusztus 9-én bejelentették, hogy Alba a Barcelona negyedik számú csapatkapitányának, miután Lionel Messi a 2021–2022-es szezon előtt elhagyta a klubot.
Inter Miami 2023. július 20-án az másfél éves szerződést kötött az észak-amerikai első osztályban szereplő Inter Miami együttesével.
A válogatottban Képviselhette Spanyolországot a 2008-as U19-es labdarúgó Európa-bajnokságon, a 2009-es Mediterrán-játékokon, amelyet meg is nyert a csapat, valamint a 2009-es U20-as egyiptomi világbajnokságon.
A Spanyol labdarúgó-válogatottban 2011. október 11-én, egy Skócia ellen 3-1 arányban megnyert hazai összecsapáson mutatkozott be, amikor is a bal oldali védőként oroszlán részt vállalt, korábbi, valenciai csapattársa, David Silva góljában. Ennek a lenyűgöző bemutatkozásnak köszönhetően eloszlatta a kételyeket, hogy hosszú távú utódja lehet Joan Capdevilának mint a állandó balhátvéd.
Meghívót kapott Vicente del Bosque csapatába a 2012-es labdarúgó-Európa-bajnokságra, ahol minden mérkőzésen kezdőként kapott szerepet a későbbi győztes csapatban. A Franciaország elleni negyeddöntőben az ő beadását fejelte a kapuba Xabi Alonso, majd a kijevi döntőben Xavi átadása után ő maga is bevette Olaszország kapuját. A döntőt végül 4–0 arányban sikerült megnyerniük.
Statisztikái Klubcsapatokban 2023. augusztus 14-én frissítve. KlubSzezonLigaKupaNemzetközi KupaEgyébÖsszesenBajnokságGólMérk.GólMérk.GólMérk.GólMérk.Gól Cornellà2006–07 Primera Catalana153———153Összesen153———153Gimnàstic(kölcsönben) 2008–09 Segunda División35410——364Összesen35410——364Valencia 2009–10La Liga1512090—261 2010–112724030—342 2011–1232280101—503Összesen745140221—1106Barcelona 2012–13La Liga292419220445 2013–14150504020260 2014–1527161110—442 2015–16310319020451 2016–17261606010391 2017–18332518020483 2018–193626011110543 2019–20272305010362 2020–21353527020495 2021–223022011110443 2022–23242203010302Összesen3131747684415045927Inter Miami2023MLS711051—13220242040070—274Karrier összesen46434636118615066046
A válogatottban 2022. december 6-án frissítve. Nemzeti csapatÉvMérkőzésGól Spanyolország2011202012132201393201490201561201611020178220189020193020200020211002022111Összesen919
Góljai a válogatottban 2013. június 28-án frissítve. # Dátum Helyszín Ellenfél Gól Eredmény Kiírás 1. 2012. július 1. Olimpiai Stadion, Kijev, Ukrajna 2–0 4–0 2012-es labdarúgó-Európa-bajnokság 2. 2012. október 12. Dynama Stadion, Minszk, Fehéroroszország 1–0 4–0 2014-es labdarúgó-világbajnokság-selejtező 3. 2013. június 23. Castelão Stadion, Fortaleza, Brazília 1–0 3–0 2013-as konföderációs kupa 4. 3–0
Sikerei, díjai
Klubcsapatokban FC Barcelona La Liga győztes (5) : 2012–2013 , 2014–2015, 2015–2016, 2017–2018, 2018–2019 Copa del Rey győztes (5) : 2014–2015, 2015–2016, 2016–2017, 2017–2018, 2020–2021 Supercopa de España : 2013, 2016, 2018 Bajnokok Ligája : 2014–2015 UEFA-szuperkupa: 2015 Klubvilágbajnokság: 2015
Inter Miami Leagues Cup 2023
Egyéni MLS All-Stars: 2024
A válogatottban Spanyolország Labdarúgó-Európa-bajnokság győztes: 2012
Jegyzetek
További információk Jordi Alba profilja
Kategória:Spanyol labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:A Valencia labdarúgói Kategória:A Barcelona labdarúgói Kategória:Az Inter Miami CF labdarúgói Kategória:A 2012-es Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:1989-ben született személyek Kategória:Európa-bajnok labdarúgók Kategória:Spanyol olimpikonok Kategória:A 2013-as konföderációs kupa labdarúgói Kategória:A 2014-es világbajnokság labdarúgói Kategória:Katalán labdarúgók Kategória:U19-es Európa-bajnok labdarúgók Kategória:Spanyol bajnok labdarúgók Kategória:Bajnokok Ligája-győztes labdarúgók Kategória:Élő személyek Kategória:A 2016-os Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A La Liga labdarúgói Kategória:Az MLS labdarúgói Kategória:A 2018-as világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2020-as Európa-bajnokság labdarúgói Kategória:A 2022-es világbajnokság labdarúgói