Bali Sándorné (született Szorcsik Mária; Budapest, 1927. november 29. – Budapest, 2010. március 28.), az 1956-os forradalom résztvevője, a Történelmi Igazságtétel Bizottság egyik alapítója, a Nagy Imre-érdemrend kitüntetettje.

Életútja 1927-ben született második gyermekként Budapesten. Kalaposnak tanult, majd manikűrösként dolgozott nyugdíjba vonulásáig.

Az 1956-os forradalomban – férje, Bali Sándor, a Nagy-budapesti Központi Munkástanács vezetője oldalán – részt vett a tüntetéseken, a szovjet csapatok bevonulása után a munkásellenállás egyik szervezője volt.

A Történelmi Igazságtétel Bizottság alapító tagja, a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége (POFOSZ) kitüntetettje volt. 2004-ben Mádl Ferenc köztársasági elnök Nagy Imre-érdemrendet adományozott számára. 2005-ben Mérei Anna és Katona Zsuzsa Harminckét sor című dokumentumfilmjében, 2006-ban a Csapataink harcban álltak című dokumentumfilmben szerepelt, amelyet unokája, ifj. Bali Sándor készített az „50. emlékév" keretében.

2010. március 28-án hosszan tartó betegség után hunyt el Budapesten, ugyanazon a napon, amelyen férje 1963-ban közkegyelemmel szabadult.

Források Elhunyt Bali Sándorné, a „bibliai erős asszony”. Népszabadság Online, 2010. március 29. A kormányfő közleménye Bali Sándorné halálára. Magyarország.hu, 2010. március 30.

Külső hivatkozások Lőcsei Gabriella: Csoda volt, kegyelmi idő 1956. Magyar Nemzet Online, 2005. október 22.

Kategória:1927-ben született személyek Kategória:2010-ben elhunyt személyek Kategória:Az 1956-os forradalom szereplői Kategória:Magyar nők Kategória:Budapesten született személyek