A Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (a hivatalos rövidítése BKV Zrt., a köznyelvben egyszerűen BKV, az eredeti „Budapesti Közlekedési Vállalat” név rövidítéseként) Budapest közösségi közlekedését működtető cég, mely a Fővárosi Önkormányzat 100%-os tulajdonában van. 1968. január 1-jén az addigra egységesülő vonalhálózat önálló közlekedési vállalatai (Fővárosi Villamosvasút, Fővárosi Autóbuszüzem, Budapesti Helyiérdekű Vasút, Fővárosi Hajózási Vállalat) összevonásával alakult meg Budapesti Közlekedési Vállalat néven.
Története
A városi közlekedés kialakulása
Pest első szárazföldi személyszállítási vállalkozása Kratochwill János nevéhez fűződik: 1832. július 1-jén – párizsi mintára – elindította első omnibuszjáratát. A pesti omnibusz a Duna-part és a Városliget között közlekedett, meghatározott útvonalon és meghatározott időpontokban. Ezek a járművek 12-24 személy befogadására voltak képesek. Az elkövetkező években számos vállalkozás indított omnibuszjáratokat Pesten és Budán egyaránt.
Mintegy három évtized múlva, 1866. július 30-án Károlyi Sándor gróf üzembe helyezte az első lóvasútvonalat (újpesti lóvasút) a mai Kálvin tér és az Újpesti vasúti híd között. Vállalkozása, a Pesti Közúti Vaspálya Társaság később több vonalat is indított. A budai oldalon 1868. május 18-án helyezték üzembe az első lóvasútvonalat, ezt a Budai Közúti Vaspálya Társaság üzemeltette. A Margit híd megépülése (1876) után a két vállalkozás összekülönbözött a Margit hídi vonal tulajdonlásán, melynek következménye az lett, hogy a tőkeerősebb pesti vállalat felvásárolta a budai társaságot, és 1878-ban megalakult a Budapesti Közúti Vaspálya Társaság, a BKVT.
Pár év múlva megjelentek az első gőzgéppel működtetett városi közlekedési eszközök: 1870-ben megépült a Budai Hegypálya, majd 1874. június 24-én átadták a fogaskerekű vasutat is. 1886-ban Balázs Mór tervet készített „Budapest gőzmozdonyú közúti vaspálya- (gőz-tramway-) hálózata” címmel, melyben egy több vonalból álló rendszer létesítését kezdeményezi (ebben a tervben már szerepel egy villamosvonal létesítése is). Mivel a városi szakemberek nem tudtak megegyezni az „egy hálózat” gondolatban, az elképzelést nem sikerült megvalósítani. Hogy a kétkedőket elhallgattassa, Balázs Mór előállt a próbavasút ötletével: 1887. november 28-án üzembe helyezték az első, kísérleti villamosvonalat a Nyugati pályaudvar és a Király utca között. A kísérlet bevált: 1889. július 30-án felavatták az első állandó jellegű villamosvonalat az Egyetem tér és a Köztemető út (Orczy tér) között,A BKV története a kezdetektől 1968-ig majd szeptember 10-én az Akadémia és az Aréna (ma: Dózsa György) út között is megindult a villamosközlekedés. Ezeket a vonalakat az újonnan alakult Budapesti Villamos Városi Vasút vállalat, a BVVV üzemeltette. Az új cég sikereit látva a BKVT is átalakította lóvasútvonalait villamosvonalakká.
1887–88-ban megépült három helyiérdekű vasútvonal (a dunaharaszti, a cinkotai és a szentendrei), ugyanis a BKVT felismerte, hogy profitot termelhet azzal, ha bekapcsolja hálózatába a Budapest környéki településeket. Ezeket a szerelvényeket még gőzmozdony vontatta.
1894 tavaszán a Balázs Mór vezette BVVV és a BKVT közösen tett javaslatot az Andrássy út alatt építendő földalatti vasútra, melyet mindössze 22 hónap alatt sikerült kivitelezni, így 1896. május 2-án az „Ezredévi Kiállítás” megnyitóján már menetrend szerint közlekedett. A földalatti hosszú ideig az uralkodó nevét viselte: Ferenc József Földalatti Villamos Vasút volt a hivatalos elnevezése.
A századfordulón új jármű jelent meg a közforgalmú közlekedés számára: az autóbusz. A főváros vezetői munkába kezdtek a fővárosi autóbusz-közlekedés megindítása érdekében. Hosszas előkészítés után végül 1915. március 1-jén elindulhatott az első budapesti autóbuszjárat az Aréna (ma: Dózsa György) út és a Vilmos császár (ma: Bajcsy-Zsilinszky) út között. Ekkoriban 7 autóbusz bonyolította a forgalmat. Az első világháború okozta gazdasági nehézségek okán (benzin-, gumihiány) ezen járatokat 1917. április 11-én be kellett szüntetni. Az autóbuszforgalom majd ötévnyi kényszerszünet után, 1921. szeptember 24-én indult újra, 11 autóbusszal. Az autóbuszközlekedés innentől fogva dinamikusan fejlődött. A Budapesti Autóbuszközlekedési Rt. (BART) felismerve az új trendet, az 1928-as évben a meglevő 37 buszból álló autópark mellé további 100 új autóbusz üzembeállítását tette lehetővé. 1928. február 15-én már négy vonalon közlekedett autóbusz Budapesten 9., 12., 14., 15., jelzéssel.Az Est Hármaskönyve 1929, II. kötet, 261. oldal, "Autóbuszüzem" c. cikk adatai alapján Ezután a fővárosi közgyűlés felszámolta az omnibuszközlekedést lebonyolító Székesfővárosi Közlekedési Vállalatot (SzKV), helyette új vállalatot szervezett Budapest Fővárosi Közlekedési Vállalat (BFKV) néven.
A villamos- és autóbusz-közlekedés fejlődésével a lóvasút- és omnibuszközlekedés visszaszorult, majd megszűnt. A lóvasút 1928. április 10-ig volt üzemben, utolsó járata a Margitszigeten közlekedett. Az omnibusz 1929. november 5-én tette meg utolsó útját a Villányi úti vonalon.
Törekvések az integráció felé
1918. november 22-én az akkori kormány közös irányítás alá vonta a BKVT-t, a BVVV-t, a BURV-t, a FJFVV-t, a BLVV-t és a BHÉV-et. Az új vállalat neve Budapesti Egyesített Városi Vasutak (BEVV) lett. Fél év múlva a BEVV irányítása alá került a Budai Hegypálya és a fogaskerekű vasút is. Az integrált közforgalmú közlekedés megteremtése ekkor vette kezdetét, a teljes integrációra azonban még fél évszázadot várni kellett.
bélyegkép|right|250px|Beszkárt villamos és autóbusz Budapesten
1922. december 27-én megalakították a Budapest Székesfővárosi Közlekedési Részvénytársaságot (BSZKRT, köznyelvben leginkább „Beszkárt”-ként emlegették). Az első vezetője Rényi Dezső volt. Az új vállalat az elkövetkező tíz évben magába olvasztotta az összes budapesti közlekedési ágazatot. 1949. szeptember 30-ával megszüntették a BSZKRT-ot, helyette új közlekedési vállalatok alakultak: Fővárosi Villamos Vasút Községi Vállalat (FVKV), Fővárosi Autóbusz Községi Vállalat (FAKV), Fővárosi Helyiérdekű Vasút Községi Vállalat (FHVKV, később MÁV-BEV), Fővárosi Villamosvasút Főműhely Községi Vállalat (FVFKV), Fővárosi Autóbusz Főműhely Községi Vállalat (FAFKV) és Fővárosi Vasútépítő Községi Vállalat. 1967-ig a vállalati széttagoltság évei következtek. bélyegkép|right|250px|Korabeli Villamosvasúti Átszállójegy Az 1960-as években nyilvánvalóvá vált, hogy a BSZKRT feldarabolása és megszüntetése hiba volt: nem volt egységes közlekedéspolitika, hálózatfejlesztés, forgalomirányítás, vállalatigazgatás stb. Mindemellett – a BKV honlapján található, a cég történetéről szóló rövid összefoglaló szerint – "az önállósított vállalatokat együttműködés helyett a verseny jellemezte, ráadásul fenntartásuk is sokba került",A BKV története 2. ezért a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága 1967. október 11-i ülésén meghozott döntése alapján ezeket a vállalatokat összevonták és 1968. január 1-jén megalakult a Budapesti Közlekedési Vállalat, a BKV.
Budapesti Közlekedési Vállalat megalakulása 1968. január 1-jén – a korábban egymással rivalizáló vállalatok összevonásával (Fővárosi Villamosvasút (FVV), Fővárosi Autóbuszüzem (FAÜ), Fővárosi Hajózási Vállalat (FHV), Budapesti Helyiérdekű Vasút (BHÉV) – a korabeli viszonyokhoz képest innovatív lépésként megalakult a Budapesti Közlekedési Vállalat. Az újonnan létrejövő Integrált közlekedési rendszer fő feladata a korábbi verseny megszüntetése és a közlekedési ágak hatékonyabb működtetésének kialakítása volt. Első jelentős lépésként 1969. július 1-jén bevezették a kalauz nélküli üzemet a BKV összes járművén, ennek előfeltétele volt a viteldíjrendszer 1966-os reformja, amely jelentősen egyszerűsítette a jegyrendszert.
1970. április 3-ánÁprilis 2-án párt- és állami vezetők ide-oda fuvarozásával történt meg az ünnepélyes átadás. A nagyközönség másnap vehette birtokba az új létesítményt. átadták az M2-es metróvonal első, Deák Ferenc tér és Fehér út (ma: Örs vezér tere) közötti szakaszát, majd 1972. december 22-én üzembe helyezték a második szakaszt is, a Deák Ferenc tér és a Déli pályaudvar között. A metró átadásának köszönhető az autóbusz-hálózat – az egységes BKV történetében első – jelentős átalakítása: 36 viszonylat útvonala megváltozott, vagy megszűnt 14 új járat indult, a metróállomásokon új végállomások épültek, a szentendrei HÉV vonalát meghosszabbították a Batthyány térig. A metró Duna alatti szakaszának átadása után csökkent az igény a dunai hajózás iránt, a vonalak forgalmában egyre inkább a kiránduló- és a különjárati jelleg érvényesült. bélyegkép|200px|A Budavári sikló rekonstrukciója az 1980-as évekbenforrás: BKV.hu Budapest létrejöttének százéves évfordulójára (1973) az M1-es metróvonalat meghosszabbították a Mexikói útig, ehhez kapcsolódóan átadták az újonnan épített 69-es villamosvonalat is. Ugyanebben az évben teljesen felújították a fogaskerekű vasutat is. 1976 és 1990 között öt ütemben adták át az M3-as metróvonalat: 1976. december 31-én az első szakaszt, a Deák Ferenc tér és a Nagyvárad tér között; 1980. március 29-én a II/A szakaszt, a Nagyvárad tér és Kőbánya-Kispest között; 1981. december 30-án a II/B szakaszt, a Deák Ferenc tér és az Élmunkás tér (ma: Lehel tér) között; 1984. november 5-én a III/A szakaszt az Élmunkás tér és az Árpád híd (ma: Göncz Árpád városközpont) között; 1990. december 14-én a III/B/1 szakaszt, az Árpád híd és Újpest-Központ között.
Budapest hálózatának második jelentős átalakítása is metróátadáshoz köthető: 1977. január 1-jétől a gyorsjáratok korábbi százas előjelzése megszűnt, helyette bekeretezett piros jelzést vezettek be, továbbá az elágazó alapjáratok a korábbi Y jelzés helyett önálló számot kaptak.
1986. június 4-én átadták az utazóközönségnek – a második világháborúban súlyosan megrongálódott – teljeskörűen újjáépített Budavári siklót. Az addig állami tulajdonú BKV 1991-ben a Fővárosi Önkormányzat tulajdonába került. 1996. január 1-jén a cég – a Fővárosi Közgyűlés határozata alapján – részvénytársasággá alakult, ezzel létrejött a Budapesti Közlekedési Részvénytársaság, a BKV Rt.
2000-ben megépült Budapest legnagyobb autóbusz-végállomása az Örs vezér terén, melyet július 25-én adtak át. Ezzel egyidőben a régi végállomást elbontották, helyén bevásárlóközpont épült. A Társaság 2001-ben beindította „háztól házig” szolgáltatását, amit mozgáskorlátozottak vehetnek igénybe, megrendelés alapján. 2006. február 6-tól a Társaság új neve Budapesti Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság, azaz BKV Zrt. lett, ugyanis a tőkepiacról szóló törvény 2005-ös módosítása szerint a részvénytársaságoknak rendelkezniük kell arról, hogy zártkörűen vagy nyilvánosan működnek, és ezt a cégnévben is fel kell tüntetniük.
2008-ban a BKV – két ütemben – jelentősen megváltoztatta közlekedési hálózatát: egységes számozási rendszert vezettek be, a gyorsjáratok szín és keretes jelzése megszűnt. Az átalakítás kisebb-nagyobb mértékben minden járatot érintett.
Az új struktúra
2010 októberében Budapest új főpolgármestere, Tarlós István a főváros közösségi közlekedésének átalakítását, valamint a BKV költségeinek átláthatóságát tűzte ki egyik fő céljául, ezért az egyik első intézkedése a 2010. október 27-i közgyűlésen Budapesti Közlekedési Központ Zrt. (BKK Zrt.) létrehozása volt. Az új fővárosi tulajdonú cég feladata – többek között – a BKV működésének szakmai ellenőrzése, valamint megrendelője és finanszírozója lesz a közlekedési vállalatnak.Radikális változásokat ígér a frissen kinevezett BKK-vezető (Heti Válasz.hu, 2010. október 27., 2010. november 5.) A BKK Zrt. vezérigazgatója Vitézy Dávid, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület egyik alapító tagja, valamint a BKV Felügyelő Bizottságának egyik fideszes delegáltja lett.Vitézy lesz a Budapesti Közlekedési Központ vezetője (Index, 2010. október 21.)