A Die Krupps egy indusztriális metal és electronic body music stílusban játszó német együttes. A zenekart Jürgen Engler és Bernward Malaka alapította 1980-ban Düsseldorfban.

Története

Az 1980-as évek végén a zenekar hangzását a szintetizátor és ütőhangszerek keverése határozta meg. A Die Krupps főszereplője volt az Electronic body music európai elterjedésének. Ennek a hullámnak csúcspontja volt, amikor 1989-ben a brit Nitzer Ebb nevű zenekarral együttműködve újra kiadták a Wahre Arbeit, Wahrer Lohn című kislemezt. 1992-ben kezdtek el gitárokat is használni, valamint a heavy metal-hangzás is egyre inkább jellemzővé vált zenéjükre. Az első albumuk, amin megfigyelhetőek voltak ezek a változtatások a szintén 1992-ben megjelent I volt. Ez az úttörő lépés ösztönözött még sok más zenekart arra, hogy az elektronikus és metal hangzást összekeverjék. A Die Krupps folytatta ezt az utat az 1990-es években, és egy évvel az I után kiadták a II című nagylemezt. Az ezután következő III (1995) albumra már sokkal inkább a kísérletezés volt jellemző. Végül az 1997-ben megjelent, leginkább metal-hangzású Paradise Now kiadása után az együttes feloszlott.

Jürgen Engler nem sokkal később bejelentette egy új projekt indulását DKay.com névvel.

Ralf Dörper, miután 1982-ben kilépett a Die Krupps-ból, megalapította a Propaganda nevű együttest. 1989-ben azonban visszatért a Die Krupps-hoz.

A zenekar 25. évfordulóját néhány nagyobb európai fesztiválon való fellépéssel ünnepelte, valamint pár koncerttel 2005 és 2006 között. 2007 végén, szintén az évforduló kapcsán két greatest-hits album is megjelent: Too Much History – The Electro Years Vol. 1 és Too Much History – The Metal Years Vol. 2Die Krupps launch two best of albums Az egyik a zenekar elektronikus hangzását veszi előtértbe, míg a másik leginkább a metal hangzást taglalja. A két CD együtt is megjelent, ez a kiadás a Too Much History címet kapta.

2008 augusztusában a zenekar újra kiadta a Volle Kraft Voraus és I című albumaikat.Die Krupps re-release their classic albums 'Volle Kraft Voraus' and 'I' with bonus-material

A Die Krupps talán leghíresebb maxija a Tribute To Metallica című középlemez, ami a Metallica együttes dalainak feldolgozását tartalmazza.

Tagok Jürgen Engler – ének Ralf Dörper – szintetizátor Marcel Zürcher – gitár Rüdiger Esch – basszusgitár Achim Faerber – dob

Korábbi tagok Bernward Malaka – basszusgitár Frank Köllges – dob Eva Gößling – szaxofon Christina Schnekenburger – billentyű Walter Jaeger - ? Christopher Lietz – programozás, keverés Lee Altus – gitár Darren Minter – dob George Lewis – dob

Diszkográfia Albumok Stahlwerksymphonie (1981) Volle Kraft Voraus! (1982) Entering the Arena (1985) I (1992) II: The Final Option (1993) The Final Remixes (1994) III: Odyssey of the Mind (1995) Paradise Now (1997) Volle Kraft Voraus! Re-release (2008) I Re-release (2008) The Machinists of Joy (2013) V – Metal Machine Music (2015) Vision 2020 Vision (2019) Songs from the Dark Side of Heaven (2021)

Kis- és középlemezek Wahre Arbeit, Wahrer Lohn (1981) Goldfinger (1982) Machineries of Joy (1989) Germaniac (1990) Metal Machine Music (1992) The Power (1992) Tribute to Metallica (1992) Fatherland (1993) To the Hilt (1994) Crossfire (1994) Bloodsuckers (1994) Isolation (1995) Scent (1995) Remix Wars Strike 2: Die Krupps vs. Front Line Assembly (1996) Fire (1997) Rise Up (1997) Black Beauty White Heat (1997) Paradise now (1997) Wahre Arbeit, Wahrer Lohn (2005) Volle Kraft Null Acht (2009)

Antológiák Metall Maschinen Musik 91-81 Past Forward (1991) Rings of Steel (1995) Metalmorphosis of Die Krupps (1997) Foundation (1997) Too Much History. The Electro Years (Vol. 1) (2007) Too Much History. The Metal Years (Vol. 2) (2007) Too Much History. Limited edition double CD set (2007)

Fordítás

Jegyzetek

További információk DIE KRUPPS fanbase A Die Krupps a MySpace oldalon SHOUT! Online interjú Jürgen Englerrel (2005. november)

Kategória:Német metalegyüttesek Kategória:Industrialmetal-együttesek Kategória:1980-ban alakult együttesek Kategória:Düsseldorfiak