Az EVS Broadcast Equipment SA televíziós közvetítéseknél használatos videorendszereket gyárt. A videoszerverei iparági szabvánnyá váltak világszerte. A legújabb generációs XT3-as szervereik lehetőséget nyújtanak audio- és videóanyagok gyártására, kezelésére, editálására és kijátszására is. A cég felmérései alapján világszerte több mint 5000 különféle nemzetiségű operátor használja napi szinten alkalmazásaikat. Az EVS további sikereket ért el tömörített video- és audiotartalmak feldolgozásában, valamint törekedett megőrizni piaci pozícióját a televíziós rendszerek digitális átállása alatt is.

Tapeless műsorgyártás

A televíziók műsorai többnyire előre felvett anyagokból tevődnek össze, amiket egészen a közelmúltig szalagokon tároltak. A lineáris vágást (szalagon történő vágást) azonban felváltotta a digitális, vagyis nemlineáris vágás. Ma ilyen szempontból a merevlemezes tárolás, ami definíció szerint nemlineáris, az elterjedt alternatíva. Évek óta látszik a hajlandóság arra, hogy átálljon az iparág erre a technológiára, de a merevlemezek jelenlegi 30%-os elterjedési rátája még így is körülbelül 5-6 év múlva fogja csak elérni a 70%-ot. A tv-társaságok már a ’90-es évek végén elkezdték az átállást valamilyen szalagmentes számítógépes platformra. Ennek köszönhetően manapság egyre kevésbé használnak már szalagos videómagnókat élő tartalmak előállításánál, sugárzásánál. Így az EVS típusú médiaszerverek váltak az élő műsorszórás alapjaivá.EVS at heart of Olympics host broadcast, Broadcast Engineering, 28 November 2011. Hozzáférés ideje: 10 May 2012.EVS wins London Olympics contract , TVB Europe. 10 January 2012. Hozzáférés ideje: 10 May 2012.Olympics 2012: NBC To Broadcast London Games in 3D, "The Hollywood Reporter", The 1st November 2012EVS SportNet at the Heart of the NBC Olympic Coverage "BroadcastPapers.com", 2004Harmonic to Provide MediaGrid™ Shared Storage Systems and ProMedia™ Carbon Transcoding for NBC Olympics’ Production of the London Games "Harmonic", April 14, 2012EVS serves up Olympic replay, playback for multiple clients

Cégtörténet

Az EVS-t 1994-ben Pierre Lhoest és Laurent Minguet közösen alapították. Három évvel később a cég a tőkéje 30%-át magán alapokba fektette, kb. 4 millió eurót. A céget 1998-ban vezették be a tőzsdére 14.8 eurós jegyzési áron, és összességében 204 millió euróra értékelték.La non décision de la Buba, L’Echo, 23 octobre 1998. per share (at comparable levels)EVS se coupe en 5 pour l’actionnaire, La Libre, 25 février 2005 Ugyan ebben az évben az EVS felvásárolta a Michael Counson által vezetett VSE-t, amely egy hardvergyártó beszállító volt. A tranzakcióban a VSE EVS részvényeket kapott körülbelül 4.5 millió euró értékben. Azóta az EVS a broadcast iparág meghatározó szereplőjévé vált az élő sportközvetítések digitális felvételi technológiájára fókuszálva. Az EVS fő termékeit elsődlegesen közvetítő kocsikban használják, melyek kiváló minőségű lassításokat tesznek lehetővé. Az EVS forradalmasította a professzionális digitális rögzítést azáltal, hogy ezen a területen elsőként használt merevlemezt erre a célra, szemben a tradicionális kazettás rögzítéssel, melynek piacát abban az időben a Sony és a Panasonic uralta. Miután megalapozta a helyét a közvetítőkocsis sport produkciós piacon, 2002-ben az EVS a TV stúdiókat célozta meg magas minőségű szervereinek teljes palettájával. Ez a stratégiai lépés 40%-os növekedést hozott 2012-re. Emellett az EVS 2004-ben megalapította az XDC-t, ami a nagyfelbontású mozis közvetítések úttörője volt, és amit a Dcinex Group-ban szerveztek újra. A Dcinex-beli részesedésétől 2014-ben vált meg a cég.Résultats 2012 d'EVS , LCI, 30 août 2012 Additionally, EVS founded XDC in 2004, a pioneer in high definition cinema broadcasting, which was restructured within the Dcinex Group. EVS sold its stake in Dcinex in 2014.EVS Broadcast Equipment sells its stake in dcinex to Ymagis SA 2001-ben Laurent Minguet elhagyta igazgatói posztját, majd három évvel később le is mondott. Mellőle a társalapító Pierre L’hoest is úgy döntött, hogy távozik a CEO, és a 2011. szeptember 15-i igazgatótanácsi ülést követően elnyert igazgatói posztjából.Une nouvelle ère s'ouvre pour EVS Lecho 01-10-2011 Belgium Az átmeneti időszakban az EVS-t az Igazgatótanács irányította.

2012-ben az EVS Joop Janssent nevezi ki CEO-nak.EVS Broadcast Equipment appoints Joop JANSSEN as CEO "Yahoo Finance" 2014. október 10-én az Igazgatótanács és Joop Janssen kölcsönösen megállapodtak a hivatali idejének lezárásáról. Átmenetileg Muriel De Lathouwer Igazgatótanácsi tagot, aki a Stratégiai Bizottság vezetője, nevezték ki a Végrehajtó Bizottság Elnökének.EVS Broadcast Equipment announces departure of Joop Janssen, Managing Director and CEO

Termékek XT3: ez a videoszerver lehetőséget nyújt klipek felvételére, vezérlésére és kijátszására, valamint párhuzamosan több csatorna rögzítésére. Multicam[LSM]: ez az XT3 szerver vezérlő szoftvere. A kontrollerrel (elterjedt becenevén gázkar) együtt használva azonnali visszajátszásokat, lassításokat lehet vele készíteni, amelyeket előszeretettel használnak sport közvetítéseknél. XS: stúdiófelhasználásra szánt szerver IPDirector: az XT3 szerver vezérlő szoftvere. Rengeteg funkcióval egészíti ki a szervert, úgy mint metaadat kezelés, leválogató szerkesztés és playlist kezelés Xedio: ez egy moduláris alkalmazás csomag, amelyet főként műsorszórási feladatokra szántak. Lehetőséget nyújt anyaggyűjtésre, tartalom előállításra, média kezelésre és kijátszásra. A csomag tartalmaz egy nemlineáris vágórendszert is, a CleanEditet. C-Cast: ezzel az eszközzel azonnali járulékos tartalmakat lehet eljuttatni a nézőkhöz az úgy nevezett second-screen platformon, pl. mobil eszközökre. Epsio: ennek segítségével valós idejű kijátszás vagy visszajátszás közben lehet grafikát beszúrni. OpenCube szoftvercsalád: MXF szerver, amellyel MXF-fájlok gördülékeny előállítására van lehetőség a tapeless munkamenetben. Az XFReader az MXF-fájlok olvasására, míg az XFConverter az MXF-fájlok konvertálására való.

Díjak

A 2014-es IBC Judges’ PrizeThe judges prize went to FIFA TV, the broadcast arm of FIFA, and its technology partners, for World Cup coverage that includes some use of 4K, 8K, 360-degree photography, as well as extensive web content. Technology partners included TV Globo, NHK, Dolby, EVS, Fraunhofer Heinrich Heitz Institute, Telegenic, Deltratre, Eutelsat, Eurovsion EBU, Netco Sports, Boxframe, Fujinon and Sony., The Hollywood Reporter, 14/09/2014 Legjobb Szétosztási Technológia díj 2014 a C-Cast termékértThe audiovisual industry rewards the best companies, installations and productions , Panorama Audiovisual, 21/05/2014 A 2013-as IBC TV Technology Star díj az XT3 szerver 4K-s verziójáért A 2013-as IBC Pick Hit díj az XT3 szerver 4K-s verziójáért Tech&Engineering Emmy díj a HD Super Motion rendszerértEVS Receives Prestigious Tech & Engineering Emmy Award for its HD Super Motion Systems, Live Production TV, 26 November 2010. Hozzáférés ideje: 10 May 2012. A spanyol AV Industry díj az EVS XT2+ változatértEVS XT2+ Server Wins Spanish AV Industry Award, EVS A 2013-as IBC TV Technology Star díj a MediaArchive Director-értStar Awards at IBC2010 , TV Technology Az év Technológiai Újítása díj a Qvest Media-ért a Digital Studio díj keretében 2010-benQvest Media & Al Jazeera Sport Honored at Digital Studio Awards, 17 March 2010, EVS. "The necessary ingest and playout technology was supplied by Qvest Media’s system partner EVS" A 2009-es IBC Pick Hit díja az EVS hír grafikai megoldásáértBroadcast Engineering IBC2009 Pick Hit Awards , Broadcast Engineering TVBEurope Best of IBC díj az IPEdit-értIPEdit Winner of a TVBEurope Best of IBC Award , EVS Star 2008 TV Technology díj az EVS XT2webértEVS XT2web gets the Star 2008 Award, TV Technology A 2011-es IBC Pick Hit díja a C-Cast-értEVS Launches Official Release of the Awarded-Winning C-Cast, Live Production TV, 17 November 2011. Hozzáférés ideje: 10 May 2012.

Irodák

A cég főhadiszállása Belgiumban, Liege-ben van, ahol az adminisztrációs, gyártási, és fejlesztési központ található. További 4 fejlesztői központjuk van az alábbi nagyvárosokban: Toulouse (OpenCube- és MXF-termékek fejlesztése) Párizs (Epsio-fejlesztés) Brüsszel (MediaArchive Director fejlesztése) Az EVS további értékesítési és ügyfélszolgálati irodákkal rendelkezik Londonban, Madridban, Los Angelesben, New Yorkban, Dubajban, Mexikóban, Párizsban, Münchenben, Bresciában, Pekingben, Hongkongban, Sydney-ben és Bombayben.

Jegyzetek

Külső hivatkozások hivatalos weboldal

Kategória:Belgiumi cégek Kategória:1994-ben alapított cégek