thumb|A korábbi 3-as busz
A budapesti 3-as jelzésű autóbusz a Móricz Zsigmond körtér és Nagytétény, ipartelep között közlekedett. A járatot a Budapesti Közlekedési Zrt. üzemeltette.
Története A „lánchídi” 3-as járat
Az első 3-as viszonylat a második legrégebbi budapesti (és a legrégebbi Budát is érintő) buszjárat volt.Az autóbusz-közlekedés kezdete a Fővárosban – Hálózatbővítések és járműbeszerzések Az új viszonylaton 1924. szeptember 27-én indultak az autóbuszok 3-as jelzéssel a Vilmos császár (Bajcsy-Zsilinszky) út – Lánchíd – Krisztina tér útvonalon, majd egy évvel később az Oktogon – Lánchíd – Krisztina tér útvonalon, négy év elteltével pedig már az Oktogon – Lánchíd – Déli pályaudvar útvonalon jártak. 1926. szeptember 10-én indult el a 3-as buszjárathoz kapcsolódó 3V jelzésű kiegészítő viszonylat körforgalmi jelleggel a Krisztina tér – Mészáros utca – Pálya utca – Győző utca – Győri utca – Csörsz utca – Avar utca – Csend (Hegyalja) út – Mészáros utca – Krisztina tér útvonalon. (A „V” kiegészítő betűjelzés arra utalt, hogy a viszonylat létrehozásának egyik célja a Vöröskereszt kórház jobb megközelíthetőségének lehetővé tétele volt.) Mivel azonban ennek a viszonylatnak alig volt közös megállója a 3-as járattal – csak a Krisztina tér, ahol leágazott annak vonaláról –, észszerű volt önálló számmal való megjelölése, és hamarosan át is számozták 4-essé. Az 1930-as évek végétől a 3-as a Mussolini tér – Andrássy út – Gróf Tisza István út – Ferenc József tér – Lánchíd – Clark Ádám tér – Alagút – Mikó utca – Krisztina körút – Gömbös Gyula utca – Déli pályaudvar – Nagyenyed utca – Németvölgyi út – Frey Oszkár utca útvonalon közlekedett, de Budapest ostroma miatt később (1944. december 12.) megszűnt.
Négy év múlva, 1948 októberében a Nyugati pályaudvartól az Alkotmány utcán, a Kossuth hídon, a Fő utcán, az Alagúton és a Krisztina téren át Déli pályaudvarig indult újra, december 6-ától pedig a Szabolcs utcai Kórház – Nyugati pályaudvar – Kossuth híd – Déli pályaudvar – Királyhágó tér útvonalon közlekedett. A viszonylat a következő években (feltehetőleg a Duna-hidak újjáépítésével, az azokon újrainduló tömegközlekedéssel kapcsolatos járatátszervezések során) végleg megszűnt.
A dél-budai 3-as busz
1951. november 21-én 3-as jelzéssel új járat indult a Móricz Zsigmond körtér és Budafok, Dózsa György (Városház) tér között, a Fehérvári úton át, majd egy évvel később már a Dózsa György tértől a Vasút utcáig, 1971-től pedig Nagytétény, MÁV-állomásig közlekedett. 1973-ban 103-as jelzéssel új gyorsjárat közlekedett a Móricz Zsigmond körtér és Nagytétény, Angeli utca között, ennek viszonylatjelzése 1977-ben -asra módosult, az 1960-as években, Nagytétény, Angeli utca és Chinoin között indított 13B pedig a 103-as jelzést kapta. 1979. december 1-jétől a -as autóbuszok Nagytétény, Chinoinig közlekedtek.
1985. január 1-jétől éjszakai is járt, a 3É jelzésű éjszakai autóbuszjárat a Móricz Zsigmond körtér és Nagytétény, Landler Jenő utca között járt, ennek szerepét 2005. szeptember 1-jétől a 173-as busz Újpalotai végállomásáig közlekedő 973-as busz vette át.
1985. május 1-jétől a -as autóbuszok újra csak a Nagytétény, MÁV-állomásig jártak, a 3-as buszokat pedig Nagytétény, Chinoinig hosszabbították. 1995-ben módosult a 3-as busz útvonala, Nagytétény felé a Budafoki úton, a Móricz Zsigmond körtér felé a Budafoki út – Hengermalom út – Fehérvári úton át közlekedtek, majd 2000-től már mindkét irányban a Budafoki úton jártak.
2002. november 4-étől három hajnali, illetve egy délutáni járat a Chinoin helyett a Harbor Parkig közlekedett, ahonnan reggel egy, délután pedig három járat indult vissza a Móricz Zsigmond körtérre. Ezek a járatok a Vegyépszer és a Nagytétény, Chinoin megállókat nem érintették.https://web.archive.org/web/20030218234604/http://www.bkv.hu/busz/3.html
2006. február 1-jétől alacsony padlós Volvo 7700A buszok is jártak a vonalon, illetve további időpontokban indítottak járatot a Harbor Parkba, ezek többsége fordulás után a Chinoinig is kiment már, illetve a Móricz Zsigmond körtér felé is voltak Chinointól induló és Harbor Parkot érintő járatok.https://web.archive.org/web/20060715034054/http://www.bkv.hu/busz/3.html
2008. február 1-jétől a 4-es metró építése miatt a Fehérvári út helyett a Bercsényi utca – Váli utca – Siroki utca útvonalon közelítette meg Móricz Zsigmond körtéri végállomását.
2008. szeptember 6-án a 3-as buszok az azonos számú villamosviszonylat miatt a 33-as, illetve 33A jelzést, a -as járat pedig a 33E jelzést kapta.
2019. szeptember 7-én ismét közlekedett egy napig R3-as jelzésű retrójáratként. A vonalon a BPO-477 rendszámú Ikarus 280-as nosztalgia-autóbusz közlekedett.
Útvonala Nagytétény, Chinoin felé Móricz Zsigmond körtér (Karinthy Frigyes út) feléMóricz Zsigmond körtér (Karinthy Frigyes út) vá. – Bercsényi utca – Október huszonharmadika utca – Budafoki út – Hunyadi János út – Kitérő út – felüljáró – Leányka utca – Kossuth Lajos utca – Nagytétényi út – (Harbor Park 3-as kapu – Harpor Park – Campona utca – Nagytétényi út –) Dűlő utca – Bányalég utca – Nagytétény, Chinoin vá.Nagytétény, Chinoin vá. – Bányalég utca – Dűlő utca – Nagytétényi út – (Harbor Park 3-as kapu – Harpor Park – Campona utca – Nagytétényi út –) Mária Terézia utca – Leányka utca – felüljáró – Kitérő út – Hunyadi János út – Budafoki út – Október huszonharmadika utca – Bercsényi utca – Váli utca – Siroki utca – Móricz Zsigmond körtér (Karinthy Frigyes út) vá.
Megállóhelyei
!colspan=2|Perc (↓) !Megállóhely !colspan=2|Perc (↑) !Átszállási kapcsolatok a járat megszűnésekor |- |colspan=2|0||Móricz Zsigmond körtér (Karinthy Frigyes út)végállomás||38||43 |align=left| |- |colspan=2|1||Október huszonharmadika utca (↓)Bercsényi utca (↑)||36||41 |align=left| |- |colspan=2|3||Szerémi sor (↓)Október huszonharmadika utca (↑)||34||39 |align=left| |- |colspan=2|4||Prielle Kornélia utca (↓)Dombóvári út (↑)||32||37 |align=left| |- |colspan=2|5||Kelenföldi Erőmű||31||36 |align=left| |- |colspan=2|7||Hengermalom út||30||35 |align=left| |- |colspan=2|8||Galvani utca||29||34
|colspan=2|9||Budafoki út 215.||28||33
|colspan=2|9||Kondorosi út||28||33
|colspan=2|10||Építész utca||27||32 |align=left| |- |colspan=2|11||Vegyész utca||26||31
|colspan=2|15||Leányka utca||22||27 |align=left| |- |colspan=2|16||Savoyai Jenő tér||21||26 |align=left| |- |colspan=2|17||Városház tér||20||25 |align=left| |- |colspan=2|18||Tóth József utca||18||23 |align=left| |- |colspan=2|20||Vágóhíd utca||17||22 |align=left| |- |colspan=2|21||József Attila utca||16||21 |align=left| |- |colspan=2|22||Háros utca||15||20 |align=left| |- |colspan=2|24||Jókai Mór utca||13||18 |align=left| |- |colspan=2|25||Lépcsős utca||12||17 |align=left| |- |colspan=2|27||Budatétényi sorompó||10||15 |align=left| |- |colspan=2|28||Dózsa György út||9||14 |align=left| |- |colspan=2|29||Tenkes utca||8||13 |align=left| |- |colspan=2|30||Bartók Béla út||7||12 |align=left| |- |colspan=2|31||Petőfi Sándor utca (Kastélymúzeum) (↓)Petőfi Sándor utca (↑)||6||11 |align=left| |- |colspan=2|32||Szabadság utca||5||10 |align=left| |- |colspan=2|33||Angeli utca||4||9 |align=left| |- |colspan=2|33||Akó utca (↓)Vasút utca (↑)||3||8
|colspan=2|34||Nagytétény, MÁV-állomás||2||7 |align=left| |- |∫||38||Harbor Park||∫||6
|36||41||Vegyépszer||colspan=2|1 |align=left| |- |37||42||Nagytétény, Chinoinvégállomás||colspan=2|0 |align=left|
Jegyzetek
Források
Kategória:Budapest megszűnt autóbuszvonalai