A gépezet (angolul: The Difference Engine) William Gibson és Bruce Sterling sci-fi regénye, amely először 1990-ben jelent meg. Magyarországon 2005-ben jelent meg Juhász Viktor fordításában az újraindított Galaktika Fantasztikus Könyvek sorozat első köteteként.
A regényt 1991-ben jelölték Nebula-díjra, a rákövetkező évben pedig John W. Campbell-díjra.
A regény első fejezete angolul megjelent önálló novellaként is – „The Angel of Goliad” címmel – az Interzone magazin 1990 októberi számában.Lásd: http://www.isfdb.org/cgi-bin/title.cgi?2110 A mai napig az egyik legismertebb, és legtöbbre tartott steampunk regénynek tartják.
Történet
Környezet, előzmény A regény a viktoriánus Angliában játszódik alternatív történelmi környezetben, ahol a Charles Babbage mechanikus elven működő differenciálgépe a mai számítógépekhez hasonló hatékonysággal működik, megváltoztatva ezáltal a történelem menetét, elősegítve több más későbbi, modern találmány alkalmazását is 19. századi körülmények között.
Cselekmény London egy elegáns hoteljében rejtélyes gyilkosság történik. Nem sokkal később luddita lázadás tör ki a városban, amit azonban végül elfojtanak. A nyomozás szálai mindkét esetben politikai indítékokra vezethetőek vissza. Ezeket az eseményeket három különböző szereplő szemszögéből ismerjük meg. Az első Sybil Gerard, egy londoni prostituált, aki véletlenül maga is jelen van a gyilkosság helyszínén, a második Edward Mallory, az Amerikából hazatért őslénykutató, aki a lázadás során a városban tartózkodik és annak leverésében is szerepet játszik, a harmadik pedig Laurence Oliphant, aki végül felderíti az események hátterében rejlő indítékokat.
Megjelenések angol nyelven The Difference Engine, Gollancz, 1990 szept. The Difference Engine, Dell, 1991 The Difference Engine, Bantam Spectra, 1991 The Difference Engine, Bantam Spectra / BOMC, 1991 The Difference Engine, Gollancz, 1991 The Difference Engine, Bantam Spectra, 1992 The Difference Engine, BOMC/QPBC, 1992 The Difference Engine, Gollancz, 1992 The Difference Engine, Vista, 1996 The Difference Engine, Vista, 1997 The Difference Engine, Gollancz / Orion, 2003 The Difference Engine, Gollancz, 1992
magyarul William Gibson–Bruce Sterlingː A gépezet; ford. Juhász Viktor; Nagual Publishing, Bp., 2005 (Galaktika fantasztikus könyvek)
német nyelven Die Differenz Maschine, Heyne, München, 1992, ford.: Walter Brumm
olasz nyelven La macchina della realtà, Mondadori, 1992, ford.: Delio Zinoni
Jegyzetek
Források William Gibson, Bruce Sterling: A gépezet, Nagual Publishing, Budapest, 2005,
További információk Angol nyelvű megjelenések az ISFDB-től The Difference Dictionary Review az Infinity-plus oldalán The Difference Engine Worlds Without End
Kategória:Amerikai sci-fi regények Kategória:Steampunk Kategória:1990 regényei