thumb|A holt-tengeri tekercsek között fennmaradt nagy Ézsaiás-tekercs, a bibliai szöveghagyomány egyik legfontosabb tanúja.
Ézsaiás könyve vagy Izajás könyve – a Héber Biblia egyik prófétai könyve, a keresztény Ószövetségben pedig a nagypróféták könyvei közé tartozik. A magyar protestáns bibliafordításokban többnyire az Ézsaiás, a katolikus fordításokban és szakirodalomban az Izajás névalak terjedt el.
A könyv a hagyomány szerint Ézsaiáshoz, Ámóc fiához kapcsolódik, aki a Kr. e. 8. században, főként Jeruzsálemben működött. A modern bibliakritika szerint a könyvet nem egyetlen személy írta, hanem három különböző korban élt szerző (vagy szerzői csoport) munkájából és későbbi szerkesztésekből állt össze a mű.
A könyv 66 fejezetből áll, és az Ószövetség egyik leghosszabb prófétai könyve. A hagyományos fejezetszámozás szerint mintegy 1290 verset tartalmaz. Irodalmi formáját tekintve nem folyamatos történeti elbeszélés, hanem prófétai mondások, költői beszédek, ítéletes jövendölések, vigasztaló költemények, himnuszok, történeti betétek és eszkatologikus látomások nagy gyűjteménye.
Tartalma több történeti korszakra tekint: a júdai királyság asszír fenyegetettségének idejére, a babiloni fogság tapasztalatára, valamint a fogság utáni helyreállítás vallási és közösségi kérdéseire. A könyv végső, kánoni formája egységes prófétai könyvként hagyományozódott, de a modern bibliatudomány többsége több szakaszban kialakult, szerkesztett gyűjteménynek tartja.
Ézsaiás könyve a zsidó és a keresztény hagyományban egyaránt kiemelkedő jelentőségű. A zsidóságban az isteni szentség, a Sion-hagyomány, a megtérés, az igazságosság és Izrael reménységének egyik alapvető könyve. A kereszténységben különösen nagy szerepet kapott a messiási értelmezés, az Emmánuel-jövendölés, az Úr szolgájáról szóló énekek, valamint az új ég és új föld látomása miatt. Az Újszövetség Ézsaiás könyvét az Ószövetség egyik legtöbbet idézett és leggyakrabban felidézett könyveként használja.
Címe és helye a kánonban
A könyv héber címe a próféta nevéből ered. A héber Jesa‘jáhú vagy Jesajáh név jelentése megközelítőleg: „Jahve szabadítás” vagy „Jahve üdvösség”. A Septuaginta görög hagyományában a könyv Hésaias, a latin Vulgatában Isaias néven szerepel. A magyar katolikus névalak, az Izajás, a latin és egyházi használatból érthető; a protestáns magyar hagyományban az Ézsaiás forma vált általánossá.
A zsidó kánonban Ézsaiás könyve a Próféták második nagy egységébe, az utóbbi próféták közé tartozik Jeremiás, Ezékiel és a tizenkét kispróféta könyvei mellett. A keresztény Ószövetségben rendszerint a nagypróféták első könyve. A könyv tekintélyét jelzi, hogy már Sirák fia könyve Ézsaiást a nagy prófétai alakok között említi, az Újszövetség pedig a könyv különböző részeit Ézsaiás neve alatt idézi.
Szerzőség és keletkezés
A könyv címe és a bibliai hagyomány Ézsaiáshoz (Izajás), Ámóc fiához kapcsolja a gyűjteményt. A próféta a Kr. e. 8. század második felében működött Júdában, Uzzijja, Jótám, Ácház és Hiszkija királyok idején (Ézs 1,1). Működésének hátterét az asszír nagyhatalom terjeszkedése, a szír–efraimita háború, Szamária bukása, valamint Szénakherib asszír király jeruzsálemi hadjárata adja.
Modern kutatások alapján A szerzőség kérdésében a zsidó és keresztény hagyomány hosszú ideig egységesen Ézsaiás prófétát tekintette a könyv szerzőjének. A modern történeti-kritikai kutatás ezzel szemben általában összetett, több korszakban kialakult prófétai gyűjteményként írja le a művet. A mai kutatás túlnyomó többsége nem tartja a könyv egészét közvetlenül a Kr. e. 8. századi próféta művének, hanem Ézsaiás igehirdetéséből, tanítványi körének hagyományából és későbbi prófétai-szerkesztői munkából kialakult könyvként értelmezi.
Ma már széles körben elfogadott, hogy nem egyetlen szerző írta Ézsaiás teljes könyvét.Brueggemann, Walter (2003). An introduction to the Old Testament: the canon and Christian imagination. Westminster John Knox. .Stromberg, Jake (2011). An Introduction to the Study of Isaiah. Continuum International Publishing Group. .
A 40–55. fejezetek feltételezik, hogy Jeruzsálemet már elpusztították (nem próféciaként vannak megfogalmazva), és a babiloni száműzetés már folyamatban van – egy olyan jelenből szólnak, amelyben a száműzetés hamarosan véget ér. Az 56–66. fejezetek egy még későbbi helyzetet feltételeznek, amelyben az emberek már visszatértek Jeruzsálembe, és a Templom újjáépítése már folyamatban van. Ézsaiás neve hirtelen megszűnik szerepelni a 39. fejezet után. Stílus: A 40. fejezet után hirtelen stílus- és teológiai változás áll be; számos kulcsszó és kifejezés, amely az egyik részben megtalálható, a másikban már nem található meg.Cate, Robert L. (1990b). "Isaiah, book of". In Mills, Watson E.; Bullard, Roger Aubrey (eds.). Mercer Dictionary of the Bible. Mercer University Press. .
A szakirodalomban ezért szokás három nagyobb egységről beszélni:
Proto-Ézsaiás vagy Első Ézsaiás: főként az 1–39. fejezetekhez kapcsolt, jórészt a Kr. e. 8. századi júdai és asszír háttérrel összefüggő anyag; Deutero-Ézsaiás vagy Második Ézsaiás: a 40–55. fejezetek, amelyek központi témája a babiloni fogságban élő nép vigasztalása és a szabadulás reménye; Trito-Ézsaiás vagy Harmadik Ézsaiás: az 56–66. fejezetekre használt elnevezés, amelyek a fogság utáni Jeruzsálem vallási, társadalmi és kultikus problémáira reflektálnak.
Ezek a megnevezések nem bibliai személynevek, hanem tudományos segédfogalmak. A könyv nem úgy olvasható, mint három egyszerűen egymás mellé helyezett irat. Az újabb kutatásban erősödött az a megközelítés, amely a könyv végső szerkesztői egységét, a motívumok visszatérését és a teljes Ézsaiás-könyv kánoni kompozícióját is hangsúlyozza. Ulrich Berges és Christopher R. Seitz munkái például arra mutattak rá, hogy a könyv kialakulását nem pusztán három elszigetelt szerző hipotézisével, hanem hosszabb növekedési és szerkesztési folyamattal érdemes leírni.
A katolikus bibliatudományban a 20. század folyamán egyre elfogadottabbá vált az a mérsékelt álláspont, amely a könyv történeti rétegződését és szerkesztési folyamatát elismeri, ugyanakkor a kánoni egységet és a prófétai hagyomány folytonosságát is hangsúlyozza.
Történeti háttér
Ézsaiás működése idején a Közel-Kelet politikai életét az Újasszír Birodalom terjeszkedése határozta meg. Júda kis államként az asszír, egyiptomi, arámi és északi izraelita érdekek ütközőpontjában állt. A szír–efraimita háború idején Arám-Damaszkusz és az Izraeli Királyság nyomást gyakorolt Júdára, hogy csatlakozzék az Asszíria elleni koalícióhoz. Ézsaiás igehirdetése ebben a helyzetben a nagyhatalmi számításokkal szemben az Istenbe vetett bizalmat helyezte előtérbe.
Ácház király végül Asszíriától kért segítséget. Ez politikai függőséggel és vallási kompromisszumokkal járt. Később Hiszkija uralkodása alatt Júda vallási reformokat hajtott végre, de az asszír uralommal szembeni lázadás súlyos következményekhez vezetett. Szen acherib Kr. e. 701-ben feldúlta Júda számos városát, és Jeruzsálemet is ostrom alá vette. A 36–39. fejezetek ezekhez az eseményekhez kapcsolódó történeti hagyományt őriznek.
A könyv első nagy részének hátteréhez tartozik Szamária Kr. e. 722-es bukása is. Az északi királyság pusztulása mély történeti trauma volt, amely Ézsaiás üzenetében intő példaként jelenik meg Júda számára: a vallási hűtlenség, a társadalmi igazságtalanság és a hamis politikai bizalom a déli királyságot is veszélybe sodorhatja.
A 40–55. fejezetek történeti horizontja már nem az asszír korszak, hanem a babiloni fogság vége. A szöveg Babilon bukását, Kürosz fellépését és a hazatérés lehetőségét teológiai eseményként értelmezi. Az 56–66. fejezetek hátterében pedig a fogságból visszatért közösség vallási, társadalmi és kultikus kérdései állnak. Ezt az egységet a kutatás rendszerint a perzsa kor korai szakaszához, hozzávetőleg a Kr. e. 6–5. századhoz kapcsolja, bár egyes részletek későbbi szerkesztését sem zárják ki.
Szövege, kéziratai és fordításai
Ézsaiás könyvének héber szövegét a középkori maszoréta szöveg őrizte meg a zsidó hagyományban. A könyv görög fordítása a Septuaginta része. A görög szöveg helyenként eltér a héber maszoréta hagyománytól; ezek az eltérések a szövegkritika és a fordítástörténet szempontjából fontosak.
A könyv szövegtörténete szempontjából kivételes jelentőségűek a holt-tengeri tekercsek. A qumráni leletek között több Ézsaiás-kézirat került elő. A legismertebb a Nagy Ézsaiás-tekercs vagy 1QIsaa, amely a Kr. e. 2–1. század fordulójáról származó, majdnem teljes héber kézirat. A tekercs azért különösen fontos, mert több mint ezer évvel korábbi a középkori maszoréta kódexeknél, mégis nagyfokú szövegegyezést mutat a későbbi héber hagyománnyal. Az eltérések jelentős része helyesírási, nyelvi vagy kisebb szövegváltozat, bár egyes helyeken értelmezéstörténetileg is fontos variánsok találhatók.
A Septuaginta fordítása különösen jelentős a keresztény értelmezéstörténetben. Az Ézs 7,14 görög szövegében például a héber ‘almáh fordításaként a görög parthenosz szerepel, amelynek jelentése „szűz” vagy „fiatal nő”. Ez a fordítás fontos szerepet kapott a Máté-evangélium születéstörténeti értelmezésében. A héber és görög szöveghagyomány közötti különbségek ezért nem csupán filológiai, hanem teológiai és recepciótörténeti jelentőségűek is.
Ézsaiás a magyar bibliafordításokban
A magyar bibliafordítások névhasználata felekezeti és fordítástörténeti különbségeket tükröz. A protestáns hagyományban, különösen a Károli-fordítás nyomán, az Ésaiás, majd az Ézsaiás forma vált ismertté. A katolikus fordításokban, így a Szent István Társulat kiadásaiban, az Izajás névalak használatos. A modern ökumenikus és protestáns fordítások rendszerint az Ézsaiás címet alkalmazzák.
A szócikkben ezért célszerű az Ézsaiás alakot következetesen használni, miközben a bevezetőben szerepelnie kell az Izajás névváltozatnak is. Katolikus forrásokra, fordításokra vagy liturgikus használatra utalva az Izajás forma is indokolt.
A könyv felosztása
Ézsaiás könyvének beosztása a kutatásban nem teljesen egységes, de a legtöbb áttekintés négy nagyobb egységet különböztet meg:
Fejezetek Megnevezés Fő tartalom Történeti háttér 1–39 Proto-Ézsaiás és a történeti függelék Júda és Jeruzsálem intése, népek elleni jövendölések, Sion és a messiási remény témái, Hiszkija története Kr. e. 8–7. század, asszír fenyegetés 40–55 Deutero-Ézsaiás, a vigasztalás könyve A fogság vége, Babilon bukása, Kürosz, új kivonulás, Sion helyreállítása, az Úr szolgája Babiloni fogság vége 56–66 Trito-Ézsaiás és a fogság utáni gyűjtemény A hazatért közösség vallási élete, igazságosság, böjt, szombat, új Jeruzsálem, új ég és új föld Perzsa kori Júda és Jeruzsálem
E beosztás mellett gyakran külön kezelik a 36–39. fejezeteket mint történeti függeléket, mert prózai elbeszélésük párhuzamos a Királyok második könyvének megfelelő szakaszaival.
1–12. fejezet: Júda, Jeruzsálem és az Emmánuel-könyv
Az első nagy egység bevezetése Júda és Jeruzsálem vallási-morális állapotát állítja középpontba. A könyv nyitánya nem pusztán politikai válságként értelmezi Júda helyzetét, hanem szövetségi hűtlenségként. A nép istentisztelete külsőségessé válik, társadalmi élete igazságtalan, vezetői pedig gyakran önérdekből cselekszenek.
Az 5. fejezetben található az Úr szőlőjéről szóló ének, amely Izraelt gondosan művelt, de rossz termést hozó szőlőskertként ábrázolja. A 6. fejezet Ézsaiás meghívásának látomását beszéli el: a próféta a templomban látja az Urat, akit a szeráfok háromszoros „Szent” kiáltással magasztalnak. Ez a látomás meghatározza a könyv egyik legfontosabb teológiai motívumát, Isten szentségét.