Fábri Péter (Budapest, 1953. december 21. –) magyar író, költő, dalszövegíró, műfordító.

Életpályája 1972-ben érettségizett a Szinyei Merse Pál Gimnázium angol szakán. Egyetemi tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának esztétika–művészettörténet szakán végezte 1973–1978 között.

1975-1976 között a Magyar Rádió Erről jut eszembe című szórakoztató sorozatának szerkesztője, 1976-ban Latinovits Zoltán Ady című hanglemezének szerkesztője. 1977-1981 között a Belvárosi Ifjúsági Ház Hétfői Színpad című sorozatának művészeti vezetője. 1977-1980 között animációs filmek szinopszisát írta a Pannónia Filmstúdió IV. műterme és Bábműterme számára. (Ebből megvalósultak: Az Ó utca meséje, rendező: Kovács István és Vázák meséi, rendező: Békési Sándor.)

1984–1985 között a Békéscsabai Jókai Színház, 1989–1990 között a Madách Színház, 1992–1995 között, valamint 2007-2011 között a Kolibri Színház dramaturgja. 1993-1994 között a Magyar Rádió Csapongó című műsorának szerkesztő-műsorvezetője. 1994-től az Artisjus Nyugdíjpénztár igazgatótanács tagja. 1996–1997 között az Appaloosa Software igazgató-helyettese volt. 1996-2007 között az Artisjus Egyesület vezetőségének tagja. 1996–1998 között a Magyar Zeneszerzők Egyesületének elnökségi tagja. 2001–2004 között a Nemzetközi Színházi Intézet Magyar Központjának elnöke. A Magyar Magic (angliai magyar kulturális fesztivál) alkalmából 2004-ben a kortárs magyar színházról kiadott A Shabby Paradise. Contemporary Hungarian Theatre című kiadvány főszerkesztője és szerzője.

2003-2007 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem DLA hallgatója. 2013-2015 között a Mozsár Kávézó Goethe ráér című kulturális beszélgetéssorozatának vezetője. Esszéi, könyv-, színházi és filmkritikái, tárcái és publicisztikái jelentek meg 1973-tól a következő felületeken: Élet és Irodalom, Mozgó Világ, Magyar Nemzet, Magyar Hírlap, Magyar Ifjúság, Holmi, Népszabadság, Magyar Narancs, Revizor Online, Papageno. 2004-2023 között a Művészetek Palotája művészeti tanácsadója. A Szerzői Jogvédő Társaságok Nemzetközi Szövetsége (CISAC) Drámai, Irodalmi és Audiovizuális Szerzők Tanácsának (korábban CIADLV, 2013 óta Writers and Directors Worldwide) 1997-2015 között tagja, illetve két perióduson át elnöke (2001-2005).

Magánélete Szülei: Fábri Ervin közgazdász (1924-2002) és Surányi Ibolya előadóművész (1928-2010). 1986-ban feleségül vette Kováts Kriszta színésznőt. Két gyermeke van; Miklós Kornél (1979) és Flóra Júlia (1987).

Költőként Fosztóképzőkkel (1972) Átértékelés (1974) Napforduló (1987) A felkelő Nap háza. Világsláger népdalok. Kottával, eredeti és magyar nyelven; vál., ford., jegyz. Fábri Péter; Fekete Sas, Bp., (2003)

Prózaíróként

Folytatásos regény (regény, 1981) Az elvarázsolt hangok (mesék, 1986) Bámészkodásaim könyve (történetek, 1991) Negyvenkilenc nap; Piremon, Debrecen, 1993 A Tandori taniroda. Kis könyv Tandori Dezső hatvanadik születésnapjára; Polgár, Bp., 1998 Titkos könyv. 49 nap. Történet; Fekete Sas, Bp., 2002 Mire megszülettünk. Négykezes önéletrajz (Jolsvai Andrással), Kalligram, 2024

Tanulmánya A színész és a telefonkönyv (A színházi szöveg világa), e-könyv, Kossuth Kiadó, Budapest, 2012

Színházi munkái Íróként

Dalszövegíróként

Fordítóként

Hanglemezei Megvagyok (Szakácsi Sándor LP. Zene: Gallai Péter. MHV, 1986) Ringlispil (Kováts Kriszta LP. Zene: Gallai Péter. MHV, 1986) Edith Piaf és Marlene Dietrich slágerei. Kútvölgyi Erzsébet, Hernádi Judit. MHV, 1986. (Hat dal fordítása) Suhanó dal (Kováts Kriszta LP. Zene: Gallai Péter. MHV, 1988) Titkosírás (Kováts Kriszta CD. Zene: Vedres Csaba. HUNGAROTON, 1994) Engem vársz (Kern András CD. Zene: Leonard Cohen. (Cohen dalok fordítása) Valdemár, 1998) Kettőspont (Kováts Kriszta, Gallai Péter CD. Zene: Gallai Péter. Valdemár, 1999) Önök kérték (Bajor Imre CD. Zene: Wolf Péter. Magneoton, 2000) A Felkelő Nap Háza. (Kováts Kriszta CD. Világsláger népdalok. HUNGAROTON, 2002) Gyermekjátékok. (Dalok a Kolibri Színház előadásához Breughel képei alapján. Zene: Novák János. Kolibri Színház, 2008) Budapest bámészko. (Kováts Kriszta könyv+CD. Nádasdy Ádámmal. Zene: Wolf Péter, Gallai Péter, Vedres Csaba. Kossuth Kiadó, 2014) Játékok és szerelmek (Kováts Kriszta könyv+CD. Nyáry Krisztiánnal. Zene: Csuhaj- Barna Tibor, Perger Guszty, Schneider Zoltán. Corvina Kiadó, 2017) Álomfejtés (Kováts Kriszta CD. Zene: Szirtes Edina Mókus. Gryllus Kiadó, 2018) Zenemozi (Kováts Kriszta CD. Zene: László Attila. Gryllus Kiadó, 2019) Biblia show (Kováts Kriszta CD. Zene: Wolf Péter. Gryllus Kiadó, 2020) Gyerekszáj (Wolf Kati CD. Zene: Wolf Péter. Gryllus Kiadó, 2020) Gyerekszáj 2. (Wolf Kati dalok foglalkoztatófüzetben. Zene: Wolf Péter. Napraforgó Kiadó és Gryllus Kiadó, 2022) Még fut a film (Micheller Myrtill CD. Zene: Wolf Péter. Kiadó: Myrtill Jazz Kft.) Sommerreise. 24 dal angolul Wolf Péter zenéjére. (Ősbemutató: Zeneakadémia, Liszt Ünnep, 2023. október 16. Előadók: Wolf Kati, Balog József) A Reckless Requiem. 8 tétel angolul Wolf Péter zenéjére. (Ősbemutató: Zeneakadémia, Liszt Ünnep, 2023. október 16. Előadók: Szenthelyi Krisztián, Faludi Judit, Wolf Péter) Víz-dalok. Kováts Kriszta virtuális CD. Zene: Szirtes Edina Mókus. Gryllus, 2024

Jegyzetek

Források Hermann Péter: Ki kicsoda 2002 CD-ROM, Biográf Kiadó Ki kicsoda a magyar irodalomban? Tárogató könyvek Ki kicsoda a magyar irodalomban? Könyvkuckó Kiadó, Budapest, 1999

További információk Fábri Péter hivatalos weboldala 2003-ig Artisjus.hu Drámaírói Kerekasztal Adatlapja a Gyermekszínház honlapján [ Kortárs magyar írók] Adatlapja a Szépírók Társaságának honlapján Életrajza a Litera.hu-n

Kategória:1953-ban született személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar költők Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar műfordítók Kategória:Magyar dalszövegírók Kategória:EMeRTon-díjasok Kategória:Móricz Zsigmond-ösztöndíjasok Kategória:Hevesi Sándor-díjasok Kategória:A Charta ’77 aláírói